Nem tudom eldönteni, akarok-e gyereket vagy sem. Más is van/volt így ezzel? Hogy döntött végül?

Mondjuk a klímaválság meg a túlnépesedés a lehető leghülyébb kifogás, hogy miért nem akarsz gyereket (jelenleg az afrikai és az arab országokat leszámítva mindenhol csökken a népesség, attól, hogy te nem szülsz máshol meg 6 gyerek lesz a családban).

Ahogy írták, esküvői előtt kellett volna ezt tisztázni. Ha végeláthatatlan rabszolga munka lesz a gyereknevelés ott elhibázott gyereke nevelés és/vagy rossz férj van a képben.

32évesen meg legyen már állandó a véleményed az élet fontos döntéseit illetően, meg ne ilyen bánat kifogásokat mondjál, mint a klímaválság,háború, stb.

Férjed helyében lennék és ezekkel jönnél, nem tennéd zsebre...

Le kell ülni a pasival és őszintén elmondani a gondolataid.

Talan picit kellene várni a project kezdetével, talan át kell értékelni a közös jövőt, de meg kell beszélni.

Nincs betegebb dolog annál, amikor egészséges fiatal nők teljesen konolyan olyanokat írnak, hogy “ A Földön már ígyis túl sokan vagyunk, nem beszélve a klímavaltozásról, háborúról stb”

De a kérdésre válaszolva: nem való mindnekinek a gyerek. A gond csak akkor van, ha a másik fél meg úgy gondolja, hogy neki nagyon is kellene. Nem szép dolog húzni ezzel az idejét.

29 évesen mentünk szét az exemmel, mert akkor végre szint vallott, hogy nem csak most, de valójában ő később se akar gyereket.

Szerencsém volt, öt hónap múlva megismerkedtem a későbbi férjemmel, de a baba csak 37 éves koromra jött össze.

Nem szeretem a gyerekeket, de sajatot vallaltunk, jelenleg ketto van. El lehet menni a gyerek 1 eves koraban dolgozni, van olyan csalad, ahol az apa marad otthon, vagy bolcsis lesz a gyerek, illetve baby-sittert fogadnak, akar bentlakasosan is. Hugom pl. lakott egy ilyen csaladnal, a kicsi par honapos koratol mar volt babysitter, hugom 1 eves koraban vette at, veluk lakott, kulon szobaja volt, o latta el a gyereket delutanig, es csinalta a haztartast, a szulok pedig delutan es hetvegen. Ha farasztonak talalod, van sok opcio. Nekunk a 1,5 eves kortol fel napban bolcsibe adas jott be mindket gyereknel (a nagy 22 honaposan kapott csak helyett, de mar 1,5 evesen felmerult az igeny), en mondjuk dolgoztam otthonrol mellettuk, es mar sok volt.

Baromi faraszto, de azert az anyak legnagyobb resze nem cserelne el semmiert. En is kozejuk tartozom, imadom a gyerekeim. Nagyon elvezem nezni, ahogy nyilik a kis ertelmuk. Es bezarkozni sem kell a gyerekkel, meg martirt csinalni magadbol, ahogy pl. en tettem az elsovel. A masodikkal mar mashogy csinaltam. De tenyleg elkepzelhetetlen az a szeretet, amit adnak. A kicsi most dackorszakos, estenkent, ahogy a ferjemvegez a munkaval, lelepek fel orara setalni, hogy kiszelloztessem a fejem. De nem csinalnam vissza, meg ugysem, hogy meg mindig 2-5x ebred ejjel, es en kelek hozza.

Van azert, aki utolag nem vallalna, szoktam itt latni hasonlo kerdeseknel 1-1 ilyet is.

“ Sosem szerettem igazán a gyerekeket. Nem tartottam őket cukinak, ahogy most sem. Ismerős gyerekeivel elvagyok, de várom hogy hazamenjenek és végre nyugtom legyen. Gyerek mellett úgy érzem csak egy rabszolga lennék, semmit nem tudnék csinálni. Non-stop csak a gyerek. Nem is igazán értem miért vállalnak az emberek gyereket.”

Na hát már ezek miatt se vállalj. Meg valaszolod te saját magadnak.

Kérdező, szerintem nagyon sok nő van így ezzel, mint te! Én is mintha magamat olvasnám, annyi különbséggel, hogy még az ismerősök gyerekeivel sem vagyok el sokáig :D

Nem értek egyet, hogy ez olyan téma, ami ne változhatna az emberben folyamatosan, viszont az idő nagyon fontos faktor, mert ugye nem gondolhatod meg magad bármikor. Lehet, hogy nem lesz mindenkinek szimpatikus az én esetem, de én nem érzelmi alapon döntöttem a gyerek mellett, hanem a férjem miatt, bár itt bonyolultabb a helyzet, mert neki már van az előző házasságából. A lényeg hogy nem a babázás volt a fő motiváció. Nehezen alakulnak bennem az anyai érzések, a várandósságom nem a baba körül forgott, éltem tovább az életemet. Most a 9.hónapban vagyok, és már alig várom, hogy láthassam, egyáltalán nem úgy gondolok rá, mint mások gyerekeire. Azt hiszem, hogy soha nem leszek olyan anya, aki másról sem tud majd beszélni, csak a gyerekről, meg aki élvezi az állandó gyerekprogramokra járást, stb... És szerintem amikor azt gondoltam, hogy nem biztos hogy akarok gyereket, akkor nem is a gyerek, hanem az anyaságról alkotott sztereotip kép nem tetszett, de most azt gondolom, hogy attól, hogy lesz gyereked, még nem kell kifordulnod magadból, szeretni sokféleképp lehet, és mindenki a maga módján tudja úgyis csak megtenni. Remélem, hogy segítettem!