Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ez lenne a száradási csík?

Ez lenne a száradási csík?

Figyelt kérdés

[link]


Ezt a hónapot teljesen sikertelennek vettem, késett pár napot majd görcsölgettem és néha barnáztam. Majd csináltam egy tesztet amin látható volt valami ha nagyon azt szerettem volna. inkább csak a vonalka helye volt. Na ez az a teszt amit most kiszerettem volna dobni ( kukában volt de nem mindennap ürítem 1 wc papír guriga miatt ) és végül megjött a vérzésem viszont erős húzó érzéssel, nem mensis fájdalommal, ez tartott párpercig, majd jött a sima fájdalom. Furcsáltam mert csak az első nap volt erősebb a többi az csak vérezgetés volt, volt hogy csak barnázgattam, majd újból vérezgetés , volt hogy abba maradt, most rózsaszinű folyásom van. a vérzésnél is tisztán látható volt, hogy átlátszó vizes nyálkával keveredett. Rövidre foglalva, a második naptól igazából 1 napra elég lett volna egy mini tampon egész napra. Mivel próbálkozok ezzel a hőmérőzéssel is az alaphőm 36,6- 36,7 nek felelne meg tegnap óta 36,8 a hőm. Nem tudom esetleg valaki tudja e hogy mensi környékén mikortól is kell vissza emelkednie? amikor megjött 36,3 ra esett a hőm.


Ne értsétek félre, Én teljesen negatívnak vettem ezt a hónapot, csak a vérzés okán, néha a nyilaló mellfájdalom ami jelentkezik, furcsáltam, gondolkodtam is rajta hogy csinálok egy tesztet talán az a biztos. De ez a teszt még is elbizonytalanított, mert ez a valóságban sokkal jobban látható! megtévesztő hogy maga a teszt besárgúlt, mert így haloványabb szerintem. De itt talán van aki több tesztet látott mint Én.


2021. dec. 10. 11:27
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
Én szürkének látom, csinálnék 2 nap múlva egy újat.
2021. dec. 10. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Amit kifelejtettem amikor megjött a petefészeknél éreztem azt az erős húzó fájdalmat.
2021. dec. 10. 11:31
 3/20 A kérdező kommentje:
Őt napja készült a teszt. Csak ma jutottam oda hogy kidobjam a fürdőszobából a szemetet
2021. dec. 10. 11:32
 4/20 anonim ***** válasza:
Csinálj még egyet, de a predictor nekem ugyanígy csíkos volt egyszer pár nap után, amikor kidobtam a nagykukába a szemetet. Meg is lepődtem, de megjött, nem voltam terhes. Tudom hogy itt mindenki nagyon dicséri, de szerintem ebből a szempontból nem a legjobb teszt. Viszont megfelelően használva nem mutat falsot.
2021. dec. 10. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Meglepődtem Én is, hogy mindenki által dicsért termék, száradás után sem vártam volna ilyet ettől a terméktől, mikor egy xepil 300 ft os termék sem produkál ilyet.
2021. dec. 10. 11:36
 6/20 anonim ***** válasza:
Igen, ez száradási, nekem is volt így, nem is egyszer. Ettől függetlenül jó teszt, mert korán mutatja a terhességet, de akkor, ha halvány is, egyértelműen rózsaszín. Ettől függetlenül csinálj még egy tesztet, ha nem vagy biztos abban hogy rendes menzesz volt.
2021. dec. 10. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk ezek szerint 5 nap után lett csík, holott 5 perc után kell eredményt olvasni. Csinálj mégegyet, nézd meg, és dobd ki, nem lesegess rá utána, mert csak kétségbe vered magad.

Amúgy megjött, szóval sok reményt ne fűzz hozzá.

2021. dec. 10. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Nem reményfűzés leírtam. De nem szeretnék pl. egy méhen kivüli terhességet.

De leírtam azt is, hogy az elvégzése után 10 percen belül látható volt valami nagyon extra halványság, de utána már nem nézegettem. Lehet ezt az " erősséget" 15 percre rá érte el vagy 5 napra .. nem tudni

2021. dec. 10. 11:50
 9/20 A kérdező kommentje:
És persze nem utolsó sorban az is elbizonytalanít, hogy anyukámnak volt méhenkívüli terhessége, és a sima terhesség mellett is 4 hónapon keresztül menstruált, és ha ez nem lenne elég vérzékeny, egy vérképződési betegség miatt, ami vérzést produkálhat, és produkál is nála !
2021. dec. 10. 11:52
 10/20 anonim ***** válasza:
75%

Csinálj egy másik tesztet, mit tudunk mi innen a méhed beltartalmáról?

Ha a teszt papírja szerint 5 perc után értékelhető a teszt, oly mindegy, hogy 15 percre vagy 15 órára lett ilyen....

A méhen kívüli terhesség meg orvosi kompetencia megállapitani, először legyen egy normális teszted, nem 5 napos, ha pozitív lesz (valószínűleg nem), akkor majd az orvos megnézi, méhen belüli vagy kívüli. A gyakorin senki nem fog beléd látni.

2021. dec. 10. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!