Nem hőmérőztem, de tudom, hogy az alaphőm 35.7-36.1kozott szokott lenni,gyakorlatilag a nap bármely szakában. 9.dpo-n vagyok, és most délben 37-et mértem. Nap közben is magasan marad beágyazódáskor?
Nekem napközben lement terhesség alatt. Párszor magamra is hoztam a frászt, aztán rájöttem, hogy felesleges mérni, ha már pozi a teszt.
Egyébként a terhesség meg úgy derült ki, hogy igaz nem mértem már minden nap egy idő után (kb.egy évig vezettem hőgörbét), de amikor késett már két napja, reggel gondoltam egyet, hogy megmérem, és fent volt még 37,1 körül. Na akkor teszteltem is egyet, és két csík lett.
A napközbeni testhőmérséklet azért nem mérvadó, mert annyi minden más, erősebb hatás alakítja, hogy a hormonális eredetű hőmérséklet emelkedés azok mellett eltörpül... Pl elég ha kimész a napra magasabb a hőmérsékleted, hidegebb van a szobában akkor alacsonyabb, megiszol egy forró kávét szintén rögtön magasabb, vagy ha valamin épp izgulsz (pl azon, hogy vajon terhes vagy-e) attól is mérhetsz magasabb értéket.
Egyébként ezek egy része igaz a reggeli hőmérsékletre is, ott is ha szájban mérsz és épp nyitott szájjal aludtál lehet alacsonyabb az érték, ha rosszat álmodsz vagy előtte nap alkoholt ittál akkor meg magasabb. Ha korábban ébredsz mint szoktál alacsonyabb, ha később akkor magasabb, pont ezért egyetlen mért hőmérséklet reggel sem hordoz információt. Az információ az a folyamatosan, minden nap ugyanakkor mért hőmérsékletek által kirajzolt görbében van. Még akkor sem az egyes hőmérsékleti adatokban mert azok változhatnak külső tényezőktől, hanem csak a hőmérsékletek által leírt görbe trendjében.
Ha valaki tök szabályosan méri a hőjét reggel, ébredés után, hüvelyben, 9. dpo-n még akkor se lehet a görbéjéből semmit megmondani, mert a hőmérséklet változást a progeszteron okozza, ami 9. dpo-n pont ugyanolyan akkor is ha terhes vagy, meg akkor is ha nem. Ha rendesen méred és 14. dpo-n sem esik le a hő, na akkor az már jelentheti, hogy terhes vagy.
(Nekem volt már többször szabályosan vezetett trifázisos görbém, 37 fok körüli értékekkel, de terhes még nem voltam egyszer se, még csak halványka pozitív tesztem se volt egyik alkalommal se)
Napközbeni hőmérsékletem nekem is volt 37,5 többször is, de nem volt baba.
Viszont amikor teherbe estem akkor a reggeli hőm 36,8-9volt a nappali pedig 37,1.
Semmit nem jelent mennyire megy fel nappal. Ha előtte eszel még magasabb lesz.
9.dpon délután már pozitívat teszteltem predictorral. 21hkm
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!