Szülők mit csinálnátok ha a 12 éves lanyotok teherbeesne?
9
Nem, nem tesz, 12 éves kor felett nem foglalkoznak vele. Elméletben ha 14 év alatti az "elkövető" akkor semmit nem lehet tenni, legális a dolog, ha az elkövető 14-18 éves akkor az szabálysértés szintjén kezelik, 18 év fölött is ha nem történt erőszak gyakorlatban nem foglalkoznak vele.
Én nem tudnám ezért leszidni vagy ilyesmi. Egy ilyen idős GYEREKNÈL mi számít beleegyezésnek? Mert szerintem egy 12 éves erre nem vágyik, maximum valahogyan ráveszik és elhitetik vele, hogy beleegyezik.
Borzasztóan szégyelném magam, amiért nem vigyáztam a gyerekemre, és életem végéig kérném a bocsánatát, amiért erre képtelen voltam. Abortuszellenes vagyok alapvetően, de egy ekkora gyerektől nem várnám el, hogy végigvigye a terhességet és még szüljön és még aztán élete végéig vigye a terhet, hogy van egy gyereke a világban (merr nyilván örökbeadnánk, vagy nevelnénk és az anyja és nővére is lenne? Rossz belegondolni...).
Ez nem a gyerek hibája, egyáltalán. Ez az anyjáé.
14
Baromság. Tanár vagyok, nálunk már 5. osztályban azt tervezgetik a lányok is, hogy majd kivel fekszenek le osztálykiránduláson. Egy kész rémálom, évek óta nem is visszük a felsősöket több naposra, mert volt jó néhány eset. De így is megoldják, az iskolai wc-ben is ha arról van szó. Senkit nem kell kényszeríteni, csinálják maguktól. Következményei sincsenek mint tudjuk, így meg nehéz ezzel bármit kezdeni. A neveléssel is biztos gond van, de ez most egy ilyen generáció.
18
Szerintem ez pont a túltutujgatás miatt alakult ki. Egy 10-12 éves már közel sem gyerek, de manapság a szülők azt akarják, hogy azok maradjanak 13-14 éves korukig, és teljesen életképtelennek nevelik őket, és ez ellen egyfajta lázadás, hogy ilyen korán elkezdenek szexelni. És lehet itt ugrabugrálni, láttam és már jobb családból származó, jól nevelt, kitűnő tanuló lányt, aki 12 évesen mehetett abortuszra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!