Ebben e hónapban kezdtunk el próbálkozni a babával. Sajnos ritkán tudunk együtt lenni munkából kifolyólag. Mennyi az esélye?
Az első babánk nem tervezett volt, ciklus végén egyszer nem védekeztünk, aztán bevettem egy escapellét is... feleslegesen.
A 2. babánknál 3x nem védekeztünk (mindhárom csak sitty-sutty volt amíg a gyerek eljátszott egyedül), az első után 17. napon pozitív lett a teszt
Én írtam a havi egyet. Szánalmas, hogy azt hiszed, ennyi információból, hogy belelátsz valaki házas életébe. Ha annyira tudni akarod, munka miatt nem tartózkodtunk egy városban akkor. A férjem kapott egy ajánlatot, én viszont még nem tudtam szabadulni a munkahelyemről a felmondási idő miatt. Így egy hónapot külön éltünk. Amúgy ennek már több mint 6 éve, azóta is boldog házasságban élünk, szexelünk, és két gyerekünk van.
Remélem kielégítettem a kíváncsiságot bunkóka.
Az a helyzet, hogy sokan vannak, akiknek nem kéne olvasgatniuk, mert egyszerűen képtelenek eldönteni, hogy egy adott információ mennyire lehet valóságos, nincs megfelelő realitásérzékük vagy alaptudásuk (itt említeném példának a sokak által kedvelt zuhanyzásos fogamzásgátlást). Az ilyen emberek szinte szűrő nélkül hisznek el mindenféle marhaságot, ami önmagában nem lenne gond, de sajnos akkor sem javulnak előnyükre, ha már gyerekük van, és onnantól kezdve már kicsit problémásabbá válik a helyzet, nagyobb a felelősség.
Én azt tanácsolom, hogy élvezzétek az életet, ne olvassatok túl sokat, ha pedig kérdésetek van, számtalan lehetőség van információhoz jutni, hiszen részben ezért is vannak az orvosok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!