Aki babát szeretne és nem jön össze, hogyan teszik túl magát a heteken, hónapokon?

Ez nehéz dolog, és nem értelem, hanem érzelem kérdése. Én is mindig tudtam, hogy hogy kéne elengedni, de a gyakorlatban sohasem ment.

Mi 7 évet vártunk a kislányunkra. Iszonyat mélységeket jártam meg ezalatt az idő alatt. Rengeteg műtét, inszeminációk, lombikok, középidőben vetélés...

Nem tudok többet, és jobbat írni, minthogy menni kell előre; újra és újra felállni! Közben pedig folyamatosan keresni az okokat. Nem tudom, hogy milyen kivizsgálások voltak nálatok; de azt igen, hogy a teljes kivizsgálás listája igencsak hosszú.

Életem legnagyobb küzdelme volt az, amit a gyerekemért vívtam, és most, hogy itt van; már nem számít, hogy min kellett keresztül menni Érte.

1,5 éve újra próbálkozunk, de csak vetéléseim voltak eddig. Most sem könnyebb. Van, hogy összezuhanok, de azt tudom, hogy nem adjuk fel, amíg nem sikerül újra!

Mi 7 évet vártunk. Persze mikor körülöttünk egyre többen lettek szülők, igen nehezen viseltük, bár engem jobban megviselt mint a páromat. Egyébként hullámzó volt, volt mikor csak legyintettem. Alapvetően az tartotta bennem a lelket, hogy anya akartam lenni és tudtam, hogy egyszer az leszek. Szerintem ezt vagy akarja az ember vagy nem. Ha egyszer akarod, nem tudod csak úgy elengedni, hogy na akkor inkább nem lesz babánk.

Viszont kétszer lettem terhes, mindkétszer akkor mikor valami mást terveztem (nyaralás meg diéta-IR-re kaptam gyógyszert és mondta a doki fél év múlva majd hamar sikerrel járunk) így gondolatban az volt, hogy juhú életemben először repülök és na akkor utána jöhet a baba. Illetve juhú fél év múlva biztos terhes leszek. Szóval beválik az elengedés/elodázás. Egy gyermekünk van, hamarosan szeretnénk még egyet. Bízunk benne nem 7 év lesz :)

Mi kicsit több mint másfél évig probálkoztunk, az első hónapokban én is túl aggódtam magam, aztán valahogy úgy álltam hozzá, hogy valószínűleg nem fog sikerülni, de ha mégis sikerül, akkor tök jó. Azért néha én is frusztrált voltam magammal, de ez a hozzáállás eléggé megkönnyítette a dolgot.

Sőt amikor először pozitívat teszteltem, annyira hozzá voltam szokva a negatív tesztekhez, hogy el is felejtettem már megnézni a teszt eredményét, már csak később jutott eszembe :D

Első gyerekünk hamar összejött. Most a másodikkal "szenvedünk", azaz nem akar megfoganni. Aztán lehet már sokszor megtörtént, csak nem maradt meg? Kitudja.

Minden egyes hónapban drukkolok. Áltatom magam, hogy na most biztos jó lesz, mert az előző hónapokhoz képest többször voltunk együtt, most a ciklus vége fele is volt összebújás, meg hasonlók, de mindig negatív a teszt.

8 hónapja nem sikerül és elég volt 8 hónap ahhoz hogy elkezdjek félni: mi van ha belekerültem az ördögi körbe? Hogy érzem, hogy ez nem jön össze és ezt a jelet továbbítom a testemnek és ezért nem sikerül?? Ijesztő.

Most hogy jön a tavasz, elkezdtem arra koncentrálni, hogy milyen kerti teendők vannak. Ásás, kapálás, nehéz munkák, amiket még jó lenne megcsinálni. Igaz, most is tűkön ülök, mert hétvégére nem várom, de hát na, nehéz abszolút elengedni.... Szerintem nem is lehet. Max akkor, ha nem vagy sürgetve. Ha jó helyen dolgozol, nem költöztök másik városba, vagy más nagyobb változás, akkor igazából be lehet lőni, hogy oké, ne siessünk, legyen 1 éves terv a baba. Aztán ha ebből a szemszögből nézed, lehet hamar összejön. Nálunk más a helyzet, mert munkahelyi kérdés van belőle és nyilván bennem lehet a stressz...