Szerintetek nagy baj így állni a gyerekvállaláshoz?
Ez baromira gyerekes hozzáállás. Menj el kivizsgálásra, ott megmondják, hogy van-e akadályozó tényező, ha igen kiküszöbölhető-e. Emiatt ne szakíts vele. Jézusom!
Szetinted az orvosok dísznek vannak?
Pont szülés után a volt kórházi szobatársam gondolkodott ugyanígy. Előbb a gyerek, aztán kössék össze az életüket örökre.
Ott ez a kapcsolat csúnya szakítással ért véget. Közvetve a gyerekvállalás miatt is. (Szülés utáni depresszió, megváltozott szerepek, stb)
Ismeretségi körünkben volt olyan pár akik az első babát összehozták természetes úton, a második gyerkőc meg lombikkal lett, mert a férfinak a spermája annyira ,,tönkre ment" nem tudom konkrétan mi volt náluk a baj.Létezik ilyen is, szóval az, hogy x idővel ezelőtt valaki teherbe esett tőle, nem jelent semmit.
Viszont mi van ha ő csak majd 6 év múlva szeretne gyereket.Addig úgymond húzzátok egymás idejét? Te az övét, ő a tiédet? Mert ugye bármi lehet, akár az is, hogy te egészséges vagy míg ő valamiért terméketlenné vált.A gyerekkel nem tudod magadhoz láncolni, max annyira hogy 18 évig köteles lesz utána fizetni és élhet a láthatás jogával, de ha menni akar akkor menni is fog a gyerektől függetlenül, mert előtted is megtette ezek szerint.Azt meg hogy te így érzel, mond el neki, mert arról pld nem írtál, hogy ő mit szól az elképzelésedhez, a gondolataidhoz.Írhatunk mi bármit, minden tőle és tőled függ.Nem attól hogy mi mit gondolunk.
Szerintem előbb utóbb csak rájön, hogy dilis vagy és magától otthagy. Igazad van, jobb ha most dob, mint házasság után...
Nem vagy normális.
Tudod ez egy normális kapcsolatban úgy működik, hogy megbeszélik, akarnak e valaha gyereket,házasságot stb. Házasodni úgy is lehet, hogy nem akar az ember gyereket. Mi mindig is úgy terveztük, hogy akarunk gyereket, mégpedig kettőt. Fiatalon jöttünk össze, de ezt már akkor tudtuk. Pár év múlva összeházasodtunk. Gyerek még nincs. Lassan aktuális lesz. Ha véletlen kiderül, hogy nem lehet gyerekünk, akkor nem lesz... Boldogan élem tovább az életem a férjemmel. Nekem nem fontosabb a gyerek, mint ő.
Szerintem nagyon feketén-fehéren látod a dolgokat. Hogyan tervezed kivitelezni a tervedet? Eljön egy pillanat, amikor megpróbálsz teherbe esni, és ha az első hónapban nem sikerül, elhagyod? Vagy vársz egy évet? Vannak párok, akik kimutatható ok nélkül is 5-6 évig próbálkoznak, mire sikerül. Hogyan döntenéd el, hogy hány év után szakítasz? Honnan tudod, hogy inszeminációval, vagy lombikkal nem sikerülne-e?
Arról nem is beszélve, hogy ezt még egy minimális önbecsüléssel elő ember sem nézi el. Ha ő kifejezi, hogy veled tervezi a jövőjét úgy, ahogy vagy, te pedig ahelyett, hogy örülnél (hiszen állítólag szereted), inkább feltételekhez kötöd, akkor hamar rájön, hogy nem érdemes rád fordítania az idejét. Az, hogy mást felcsinált házasságon kívül, nem jelenti azt, hogy a jövőjét is így képzeli el.
Nem bántani szeretnélek, de nagyon sürgősen át kellene beszélnetek az elképzeléseiteket. Ha nálad a házasságnak kizárólag a gyerek ad értelmet, neki viszont önmagában is fontos, akkor egyszerűen nem illetek össze. És így valóban kár lenne hozzá menni és közös gyereket csinálni, sorrendtől függetlenül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!