Tápszeres babák anyukái! Elmondanátok nekem hogy miért álltatok át vagy lett tápszeres a babátok?

Nálunk első perctől gond volt a szopizással. Tehát már az első mellre tétel is pocsékul alakult. A baba ordított, nem fogadta el a cicit, nem szívta meg. Aztán eljutottunk oda, hogy ha megindult a tejleadó reflex, hajlandó lett lenyelni, ami a szájába csorgott, de szívni már lusta volt.

Teljesen kétségbeestem, a védőnő meg ott értetlenkedett, hogy egy gyerek se hal éhen önszántából.

A tápszeres etetés is úgy működött, ha volt lyuk a cumin, ha dolgozni kellett vele, csak ordított.

De még mindig egyszerűbb volt neki is, meg nekem is, mint a mindennapos kínlódás, éjjel-nappal.

Egy idő után a stressztől és a kialvatlanságtól a tejem is apadni kezdett.

Végül a gyerekorvos "könyörült meg" rajtam, és ő mondta, hogy ír fel tápszert, nincs abban semmi tragédia.

(Évekkel később kiderült, hogy enyhe autista a fiam, és a mai napig kínlódunk az evéssel. A kishuga elsőre tudta, mit kell csinálni, semmi ilyen gond nem volt, másfél éves koráig szoptattam. Pedig rettentő stresszben voltam az első etetés előtt, hogy úristen, hát ez nekem nem megy, minek erőltetni. Neki ment. :)

Egyszerre csak 10 mili jött, a fiam pedig egyre türelmetlenebb lett. Próbáltam azt is, hogy félálomban megszoptatom és utána pelenkázom de ez sem jött be. Amikor 2 hetes volt már sehogy nem akart egyáltalán szopni így ennyi volt.. teljesen tápszeres lett. Fejtem egy ideig de egész nap nem jött össze egyetlen adag belőle és egyre kevesebb is lett. Én sokáig akartam szoptatni és sajnálom, hogy így alakult főleg ilyen korán de ez van..

Viszont nálatok szerintem a 6 hetes növekedési ugrás lehetett csak. Már mindegy, azt mondják sok gyerek felnő tápszeren is, ne ostorozd magad emiatt, a babának kiegyensúlyozott anyára van elsősorban szüksége.

A szoptatás-nem szoptatás nem szabadna, hogy trauma legyen. Inkább legyen a baba tápszeres, de az anyuka legyen kiegyensúlyozott, fejben-lélekben rendezett, mint anyatejes, de a szoptatás nehézségei miatt kiborult anyával...

4 gyerekből kettőt egyáltalán nem tudtam szoptatni, nem volt tejem. A másik kettőnél meg úgy fájt a mellem, hogy sok kínlódás után feladtam.

És nem érzem magam szar anyának. Már mind a négyen suliba járnak, egészségesek, kiegyensúlyozottak, és nagyon jó velük a kapcsolatom. Nem a szoptatáson múlik!

Olyan gyógyszert szedek, ami mellett nem lehet szoptatni, így első perctől tápszeres. Engem nem furdal a lelkiismeret emiatt, szerintem élő anyukára van szüksége a leginkább, és ezt így tudom neki biztosítani.

Engem, a betegségem ellenére is elítélnek sokan, de igyekszem nem adni intoleráns emberek véleményére, akik csak dogmákban gondolkodnak, nem látják az egyént a dolgok mögött.

Az én kisfiam már nagyobb, de nekem azért kapott tápszert, mert (valószínűleg külön-külön ezek az okok nem lennének vészesek, csak összeadódva):

- sürgősségi császárral szültem 41. hét végén toxémiával

- rosszul "találták el" a gerincérzéstelenítést és egy már eleve műtött gerinccel érkeztem- így a szülés után olyan (morfium tartalmú, a babára egészségtelen) gyógyszereket kaptam pár napig, hogy mondták, nemtudom szoptatni, ha beindul a tejleadó reflex, akkor is öntsem ki a tejet, amíg nem ürül a gyógyszer a szervezetemből

- nem nagyon indult be a tejtermelés, pedig próbálkoztam tényleg, otthon is literszám ittam a rosszabbnál rosszabb ízű tejserkentő teákat stb.

- végül az első naptól tápszert kapott a kisfiam, mellette naponta próbáltam pótolni mellé, a "csúcsidőszakban., az első pár hétben napi max. 150 ml-t sikerült, de tényleg sokáig nem adtam fel- meg legalább mellre tettem, próbált ő szopni, csak nem nagyon volt mit :)

- a szülés után kb. 2,5 hónappal elkezdtem újra menstruálni, attól a naptól fogva nem volt hajlandó szopni, még pár hétig fejegettem, majd nekem is teljesen elapad az egyébként sem nagy mennyiség

Nálunk nem volt god sem az éjszakai alvással (kb. 6-8 hetes korától átaludta az éjszakákat, sem a hozzátáplálással (mire betöltöte a 4. hónapos korát, már teljesen tápszeres lett, a védőnő tanácsára 5. hótól megkezdtem a gyümölcsös kóstoltatást)- tényleg rendben zajlott minden. Nem lett "cumisüvegfüggő" sem, sőt a hozzátáplálásnál rögtön kiskanalaztunk, 6. hó után álltam át a puha szívókás aventes varázsitatóra, majd a kisbögrére- így 5 év távlatából sem látom tragikusnak, hogy a gyermekem végül nem kizárólag anyatejjel, hanem főleg tápszerrel kezdte az életét.

Természetesen a tápszeres táplálás mellett is megkapta mindazt a testi kontaktust (ölelés, felvettem a karomba etetéskor ugyanúgy, mintha szoptatnám, simogattam stb.), mint egy anyatejjel táplált baba- így érzelmileg is szerintem rendben van/volt a kettőnk kapcsolata is.

Ami tagadhatatlan előnye azért a dolognak, hogy:

- az apukája is tevékenyen részttudott venni a kisfiunk ellátásába (tápszeres üveget ő is tudott keverni, adni)- az első hetekben bizony nekem a legnagyobb ajándékot azzal tudta adni, hogy egyszer-egyszer (mondjuk hétvégén) ő kelt fel éjjel a picihez- én pedig nyertem pár óra alvást.

- ha kimozdultunk, akkor rugalmasabb (termosz vagy melegítő a kocsiba, előre adagolt port a tápszertartóban stb.- tényleg szinte bárhol megoldható volt az étkezés- én bevallom őszintén nehezen tudtam volna nyilvános helyen szoptatni- így viszont a külföldi férjem országába is biztonsággal, nyugodtan utaztunk (más kontinens, más szokások- higiénés dolgok, más a megítélése az anyaságnak/szoptatásnak stb. is). Persze nem cincáltuk a kisfiunkat pár hetese-hónaposan külföldre, de később is nagy biztonsággal, bátran el mertünk indulni.

- egyre inkább tapasztalom, hogy itthon is (budapestiek vagyunk) hivatalokban, áruházakban is szívesen bocsátanak rendelkezésre egy mikrót vagy cumisüvegmelegítőt ha épp szükség van rá, sok helyen babasarok stb. elég kultúrált- külföldön pedig direkt nagyon előzékenyek és gyakran találkoztunk azzal, hogy kérés nélkül hozták az eszközöket.

Minden próbálkozást úgy érzem megtettem- nem is érzem magam hibásnak és a kisfiam is egy életrevaló, egészséges ovis. Nem így terveztem, de így alakult- ezt el kell fogadni, nem történt tragédia.

A gondoskodás, szeretet, megfelelő táplálás fontos, de nem lehet kijelenteni semminek a kizárólagosságát.

A terhességem utolsó hónapjában betegség alakult ki, amit gyógyszeresen lehetett kezelni. Így a 37. héten császár lett a dologból. A kórházban és otthon 1 napig szoptattam, és utána tápszerre kellett váltani a gyógyszeres kezelés miatt. Kb 1 hónapig szedtem a gyógyszert, amikor már nagyjából helyre jöttem, abbahagytam a gyógyszert, és újra szoptattam. Nyilván akkor már nem volt nagy mennyiségű tejem, és önmagában kevés is volt. De szorgosan próbálkoztam a dologgal, amellett persze ment tovább a tápszer is. A fiam kb. 3 hónapos korára elment a tejem.

Míg gyógyszert szedtem, rendszeresen fejtem, szedtem mindent, h szinten tartsam a mennyiséget, de csak apadt. (volt olyan, h mellenként 150ml-ket fejtem,de mégsem adhattam oda, így ki kellett öntenem)

Fontos volt, h rendbe jöjjek,így nekem semmiféle lelkiismeretfurdalást nem okozott a dolog. Tudtam mi van, mit miért teszek.

Az internet persze mindig azt szajkózza, h így meg úgy a szoptatás, ezzel nem kevés bajt okozva a mamáknak. Aki meg még hajlamos így az önmarcangolásra, az tiszt dili lesz ettől. Felnőtt emberek vagyunk, tudnunk kell mit miért teszünk!

Az elejétől fogva kevés volt a tejem, a fiam már a kórházban egész nap üvöltött az éhségtől. Két hónapos koráig kapott vegyesen tápszert és anyatejet, akor apadt el végleg. Szerencsére a védőnő is partner volt, azt mondta, h amennyi tej van, azt adjam, a tápszertől se lesz semmi baja. És valóban, erős, egészséges másféléves gyerek, egyszer volt beteg, és hogy lekopogjam, szinte mindent megeszik amit elé rakok, de van, hogy az asztal sarkát lerágná, ha nincs időben az asztalon a kaja.

Amúgy meg a lelkifurdalásról: nincs rá okod, hisz mi a jobb a gyereknek? Kiegyensúlyozott anyuka tápszerrel eteti és jól lakik, vagy egy frusztrált felmosórongy tuszkolja a mellét a szájába (kissé sarkítva, de remélem átjön :D )

Na ugye.