Hogy tegyem túl magam a császármetszésen?
Abszolút természetes szülés párti vagyok.
Erre 12 héttel ezelőtt mikor csak besétáltam a rutin 38. hetes ultrahangra azonnal befektettek és másnap meg is császároztak. Olyan indok volt ami kizárta a természetes szülés lehetőségét, hiába rimánkodtam. Eltelt 12 hét, de azóta sem tudom megemészteni, hiába van itt az édes, egészséges kisbabám. Én szülni akartam..Ráadásul az orvosom azt mondta, kevés esély van 2. terhességnél első után természetes szülésre. Én meg mégegyszer végig nem csinálok egy császárt, abban 1000%-ig biztos vagyok. Akkor nem lesz több baba. Ezt az elsőt se tudom megemészteni. Más is volt vele így?
7.es
Nyíló méhszáj, baba pedig harántfekvésben.
Emellett nekem 190es vérnyomás.
Ezek a szemét orvosok, megmentettek mindkettőtöket...
Szerintem keress fel egy szakembert. Bár én nagyon nehezen tudom fél fogni, hogy valaki ezen kattog, hogy császározni kellett, ahelyett hogy örülne hogy mindketten jól vannak.
Én is császárral szültem, a fiam életét köszönhetem neki. Egy percre sincs bennem hiányérzet, és szomorúnak tartom, hogy valakiben van.
Túltolják ezt a szülés témát szerintem. Dúla, hipnoszülés, anyám kínja. Persze mindenki úgy szül, ahogy kedve tartja amíg az biztonságos, de nem alaovetően nem az élményért szül az ember, hanem azért hogy babája legyen. Persze fontos az élmény is, de nem annak kéne legyen a legfontosabbnak.
1 hónapja szültem. Én is természetesen akartam vajúdtam is több,mint 24 órát ,aztán neurológiai problémáim lettek a baba szívhangja leesett és azonnal megcsászároztak altatásban, így nem is emlékszem arra, amikor elsőnek láttam a babámat,csak elmesélték,hogy adtam neki egy puszit. Este ébredtem gyerek nélkül és estére sem adták oda,mert mindketten az intenzíven voltunk. Csak másnap kaphattam meg, amikor mindkettőnk állapota normális volt. Szerinted érdekelt, akkor,hogy hogyan érzem magam? Az érdekelt,hogy a babám veszi-e normálisan a levegőt. Szerencsére semmi károsodást nem szenvedett köszönhetően az orvosoknak és a többi kórházi dolgozónak.Én inkább hálás vagyok nekik. Az meg, hogy én mennyire mentem "tönkre" testileg és lelkileg,mert megviselt nagyon,az a legkisebb probléma. Pedig megvakultam a jobb szememre levált a
retinám. Egészséges lányom és ez a lényeg. A sebek begyógyulnak túl teszem magam az egészen idővel és örülök annak, hogy a lányom nem lett sérült. Javaslom, hogy te is dolgozd fel valahogyan. Nem lesz jobb,ha ezzel gyötröd magad. Ami megtörtént az megtörtént már nem lehet rajta változtatni. Örülj a babádnak,hogy együtt lehettek,hogy egészséges. Sokan összetennék a két kezüket,ha csak egy császárt kellett volna kibírniuk egy egészséges babáért. A jobb szememet és egy hatalmas vágást adtam a lányomért,de bármikor végig csinálnám újra érte.
Olvass annak is utána, hogy miylen kockázatai vannak és hogy milyen kevés helyen végzik el. Ha közben pl leszakad a lepény vagy áramlási gond lett volna, es emiatt súlyos oxigénhiányos agykárosodása lenne mint az en kislányomnak, akkor hidd el, hogy egy életre gyűlölnéd magad es az orvost, aki belement. En csak azért éltem túl ép ésszel a kislányom baját, mert nem rajtam múlott, tőlem teljesem kívülálló okból járt így születése után. De akik hibaztak, azok viszont megkapják a büntetésüket.
9-es voltam
Miután elmondta az orvosom , hogy miért nem lehet persze én sem erőltettem!
De attól még a rossz érzés , hogy nem tudtam megszülni még megmaradt bennem. Még ha nem is az én/ő hibája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!