Miért vágynak a kismamák a "szülésélményre"? Ezalatt azt értem, hogy akit császároztak az miért bánja, hogy nem hüvelyi úton szült? Illetve miért csinálnak sokan ügyet abból, hogy még ha kérdéses is vagy kockázatos is de VBAC-t akarnak mindenáron?

Ohh igen, és beleolvasva a válaszokba, a szeparáció... na az nincs egy rendben zajlott hüvelyi szülés után. Császár után meg órákig nem kapod meg, aranyórát max kiharcolhatsz, de az őrzőben ritka, hogy odahozzák (a lányomat amúgy hozták kétszer is, baromi hálás voltam érte, de most ahol a fiam fog születni, nem lehet). Első éjjel még maradnom kellett az őrzőben, kötelezően külön voltunk így, tízpercenként ébredtem nézve az órát, nagyon rossz volt nekem ez a különlét. Szóval ez a másik fő érvem a vbac mellett, együtt akarok lenni a babámmal az elejétől.

30-as voltam.

Én még elötte állok, szóval bármi lehet.

De a folyamat természetessége miatt vágynék a természetes szülésre. A várandósság szép lezárása lenne, a testembe vetett hit beigazolódása, szeretném megélni, hogy nem csak létrejött és megnött bennem, de világra is hoztam.

Mindemellett tudatosan készülök arra is, hogy ne legyel csalódott, ha császár lesz, ne éljem meg kudarcként.

Az elsö és legfontosabb, hogy egészséges babánk legyen, minden egyéb másodlagos.

Sajnos félek a császártól, attól, hogy nem érzem majd a lábam, hogy utána nagyon rossz lesz a lábadozás, hogy felvágnak...

De félek a szülésindítástól is, nagyon jó lenne, ha magától megindulna...

Nem olvastam mindet, így válaszolok most.

A szülésélményét az ember egész életében viszi magával, személyiségformáló történés, és részben köze van a anya és a gyerek közti kötődés kialakulásához. A természet azt adta a nőnek, hogy a szülésekor neki vam a legnagyobb kompetenciája van a teste működésében. Amióta a bábai gyakorlat helyét Magyarországon ilyen mértékben átvette az orvostudomány, azóta a szülés feletti kompetencia átkerült az orvoshoz, ez viszont a szülő nőkben generációk óta bizonytalanságot generál. Egy külső szemlélő momdja, hogyan kell lélegezni, hogyan és mikor kell nyomni, az ember így egyre jobban eltávolodik attól a belülről irányított és "végigdolgozott" szüléstől, ami hozzásegít az utódgondozást segítő hormonfröccsökhöz. Egyre gyakoribb a megmagyarázhatatlan bűntudat, a baba-mama szeparációból eredő gyászérzés.

Akik a fenti abnormitások hosszútávú káros hatását felismerték, azok szeretnének tudatosan vigyázni a természetadta szülésményre, nem lila ködben akarnak kumbájázni (információhiányban szenvedőktől sajnos rengeteg ilyen becsmérlő kifjezést hallottam már), hanem kompetensen a kezükbe akarják venni a szülésüket.

Szia! Én vágyom arra, hogy megszüljem a babámat. A császárt nem érzem szülésnek.

De persze az egészségét nem kockáztatnám, és nem is lennék lelki sérült, ha nem hüvelyi lenne.

De jobban szeretném, ha igen. Egyrészt kíváncsi vagyok. Másrészt szeretném, hogy a magzatom végigjárja ezt az utat (akkor induljon, amikor neki ez jön). Harmadrészt vágyom arra a kararzisra, hogy nagy fájdalom és küzdelem révén jutok a gyermekemhez. Negyedrészt alapból teljesítmény szerető vagyok, vettem részt hosszú távú sportversenyen és hiszek abba, hogy akkor fejlődik az ember, amikor azt hiszi, nem bírja tovább. Ötödrészt: nem szeretnék műtétet, has megnyitását, varratot, sebváladékot, vérhigító szurit. Hat: szeretném rögtön megkapni a babámat 24 órában, kis tologatós bigyóban, a császárosoknal viszont nem adjâk ki (ott ahol én szülök majd).

"De az hogy a császár nem teljesítmény, ez rosszabb a babának, nem alakul ki elég erős kötelék, abnormális beavatkozás... Nah ezek szerintem igen káros gondolatok, mert iszonyúan negnehezíthetik a leklét annak, aki hajlandó lenne hüvelyi úton szülni, de muszáj császározni."

Így van, ezzel maximálisan egyetértek. Semmi bajom nem volt a (teljesen indokolt) császárommal, amíg el nem kezdték körülöttem "kedves" emberek ezeket a baromságokat nyomatni. Persze sajnálkozva, hogy ó te szegény, akkor biztos nehéz megélni az anyaságot, biztos nehezebb lesz szoptatni, biztos nehezen csiszolódtok össze, jaj, akkor nem lesz olyan a kötődés. Meg lesajnálóan, hogy na akkor olcsón megúsztad. Ja, meg olyan is volt, aki kifejtette, hogy a császáros babákkal az a baj, hogy már a megszületésükhöz is segítség kellett, ilyenek lesznek egész életükben (tehát nyilván életképtelen nyomik lesznek). Pofán tudnám b*szni az összes ilyen hülye bunkót. ETTŐL kezdtem el szarul éreznem magam pár hónappal a lányom születése után, nem attól, hogy úristen, nekem nem volt élmény. Komolyan semmi bajom nem volt előtte, úgy éreztem, hogy a farfekvés valós indok, első szülésnél veszélyes, nem véletlen, hogy nagyítóval kell olyan dokit keresni, aki megkockáztatja, nekem a biztonság volt az első. Aztán jöttek ezek a lenéző, lesajnáló bunkók, és elkezdtem selejtesnek érezni magam. Úgyhogy igen, EZEK károsak, de nagyon. Egy gyengébb lelki alkatú nőt simán depresszióba hajszolnak.

Szerencsére aztán ezen én hamar túlléptem, már csak azért is, mert első pillanattól tökéletes volt az összhang a lányommal a császár ellenére, azonnal tudtam szoptatni gond nélkül, rögtön imádtam, csodásan kötődtünk egymáshoz, szóval láttam, hogy micsoda baromságok, amiket összehordanak. A vbac nálam már tényleg nem arról szól, hogy bizonyítani akarom, hogy ilyet is tudok, tisztán praktikai okok miatt szeretném, amiket leírtam. A lelkem nem fáj a császár miatt, de nagyon dühít, ahogy látom, hogy igenis hajszolják bele a depibe meg a bűntudatba a császárral szült anyákat ezekkel a mondatokkal. Persze mindezt jó szándékkal. Nyilván.

30-31-es voltam

35 vagyok.

Szerintem nagy különbség az, hogy èn saját magamnak mit szeretnék és az, ha másokat bírálok. A császár szerintem nagyobb szívás is, úgyhogy nem szólok le miatta senkit (egyébként a kismamák meg a kisgyerekesek ezzel az állandó normaképzéssel, kioktatással nagyon idegesítők). Én csak magamnak szeretném a hüvelyi szülést.

Kérdező kommentjére: M.o. nagyon magas sz indokolatlan császárok, szülésindítás és gàtmetszés arány. A fogadott és lefizetett orvosos rendszer évzizedekkel veti vissza a szakmát. Nem egy beavatkozásnak az a valódi indoka, hogy a szülész sietne vissza pl a karácsonyfa és a gyerekei mellé, ahonnan elhívtad.

Amúgy a szülés a baba feladata is. Magzati és anyai hormonális összjáték indítja. Valami kialakul a magzatban, egy homályos vágy, döntés.

Ezért szerintem jobb neki ez az út.

De én sem értek egyet azokkal, akik életen át tartó pszichés veszteséget vezetnek le belőle.

A kérdező többszörösen és hangsúlyozta, hogy arra kiváncsi, miért szeretne vki hüvelyi úton szülni. Én ezért írtam le.

Másokról nem gondolok semmit, a többi terhes és okoskodó nekem annyira tönkretette a terhességemet, hogy hónapok óta az az egyetlen tervem az emberekkel, hogy minél messzebb legyek tőlük.

Eszem ágában nincs másokat erzelmileg bántalmazni.