Valaki nyugtasson meg, vagy mondja el az igazat, hogy fogom kibírni? Nagyon alacsony a fájdalomküszöböm

Ne aggódj, nem fognak hagyni meghalni a dokik...

Tudom, morbid, de én is így indultam neki. Hogy a szülési fájdalomba csak nem hal bele senki...

AZtán meg is tapasztaltam: az agy lekapcsol, ha már nem bírja... Nem ájultam el, magamnál voltam végig, de a kitolásnál "betompultam", valahogy kiesett, mi történt. Bent volt a férjem, így utólag elmesélte. Ahogy kibújt a fiam, egyből "kitisztultam", és már kértem is a gépet, hogy lefotózzam, ahogy a férjem elvágja a köldökzsinórt...

SZóval hidd el, túl leszel rajta. Piszkosul fáj, de belehalni nem fogsz!

"Hát, férjem is bent lesz, és nem akarom, hogy olyat lásson, ami nem én vagyok."

Hidd el, jó lesz, hoyg bent lesz!

Még egy plusz: sokkal rosszabbat teszel, ha ráparázol. Nekem nem azt mondták, hogy nem a fájdalomküszöb a lényeg, persze az is, de azok akadnak ki a legjobban, akik már "rákészülnek" lélekben, hogy úgyis fájni fog, úgyis belepusztulok, úgyse bírom ki. Ezzel rátréneled magad a dologra lényegében.

Szóval közhely, de most tényleg elő a pozitív gondolatokkal. :)

A fájdalomba nem fogsz belehalni, én sem tettem, pedig arra készültem 😁

Egyszer sem kaptam edat, csak oxitocint... rohadtul fájt, de túléltem

Indított szülésem volt, ezért rá tudtam készülni lelkiekben. Azzal tuningoltam magam, hogy rengeteg ember él a Földön, őket is megszülték mind; és a legprimitívebb nő is képes szülni. Így hát összeszedem magam és max. egy napig tartó fájdalmat igenis képes leszek elviselni! Az az egy nap az életemből, amit küzdelemmel kell átélnem; szinte semmi. De az, hogy a gyermekem onnantól kezdve már az életem része lesz, MINDEN! És ez minden kinlódást megér!

Végül burokrepesztés és oxitocinos rásegítés után, 5 órán át tartó 2 perces fájásokkal sem tágultam, ezért császár lett.

A vajúdás nagyon fájt, de egy hangom sem volt. Pedig minden fájástól hányingerem lett, és a fájáscsúcson levegőt sem kaptam. De a szünetekben rá tudtam készülni a következőkre.

Az összefüggő fájásokig, kitolásig nem jutottam el, arról nem tudok nyilatkozni; de a császárnál csak féloldara hatott a gerincérzéstelenítésem... Na, azért ott a műtőasztalon már nem tudtam csendben maradni... De összességében azt mondom, hogy így is nagyon megérte. Arra, hogy hogyan, és mennyire fájt, már nem is emlékszem konkrétan. Bármikor végigcsinálnám így újra!

Én végig csak a babámra gondoltam, hogy csak neki ne legyen semmi baja; az, hogy ezért mit kell kiállnom, nem volt érdekes...