Ez a változás mitől lehet?
Melyik a jobb az epidurál vagy az eda?
Melyiknél nem kell sokat feküdni mozdulatlanul mert azt nem tudom elviselni.
Az eda hosszas fekvéssel jár és - bár rutin beavatkozás - nem veszélytelen.
Ne félj a szüléssel járó fájdalomtól, igazán nem elviselhetetlen, bár kétségkívül ki lehet merülni, ha elhúzódik a vajúdás. Hozzátartozik a szüléshez és csak az utolsó egy-másfél óra az, ami tényleg nehéz, addig olyasmi, mint egy erősebb menstruációs fájdalom. Viszont, ha elviseled, cserébe szinte azonnal felkelhetsz, jöhetsz-mehetsz, nem kell másnapig egyhelyben feküdnöd a saját levedben.
Az én kicsim (első baba), a 20 perces rendszeres fájásoktól kezdve összesen 18,5 óra alatt lett meg, természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül, oxitocin infúzióval. Ugye, milyen ijesztő a 18,5 óra így, leírva? A valóságban még aludni is tudtam vele, néha felébredtem, ha erősebb volt, de aztán továbbaludtam. Reggel frissen, 5 percekkel ébredtem, lezuhanyoztam és bementünk a kórházba. Mire beértünk, már 2 percesek voltak, mégis csak du kettőre lett meg a baba. Közben sétálgattam, ihattam egy kis teát, zenét hallgattunk, beszélgettünk, jól megvoltunk. Pedig fájt, nem is kicsit, de tudtam, hogy minden fájással közelebb kerülünk a picurunk megszületéséhez. A végefelé megengedték, hogy lezuhanyozzak és nemsokára már jött is a baba. Amikor meglett, elmúlt minden fájdalom, mellém tették, csak nézegettük egymást. Két óra múlva megengedték, hogy ismét lezuhanyozzak. Átöltöztem és a saját lábamon - persze kísértek, de nem volt szükség hordágyra - lesétáltam a szülőszobáról a kórterembe. Kicsit pihentem, jöttem-mentem, megint pihentem. Másnapra szinte semmi bajom nem volt.
Egy másik anyuka ugyanaznap, eda-val szült és csak másnap reggel kelhetett fel (addig csak ágytál, nuku zuhanyozás, még csak fel sem ülhetett), akkor is szédelgett. Nagyon irigykedett ránk :), bánta, hogy eda-t kért.
Jó jel, hogy változnak a nézeteid, de gondold még át az eda-t is, ne félj a szüléstől, hatalmas élmény!
Jó jel, a legjobb! Ébredeznek az anyai ösztöneid. :)
Két hete szültem fájdalomcsillapítás nélkül, és életem legjobb élménye volt! Már ott, a szülőszobán kezdtem volna újra... A fájdalom tényleg komoly, de tudod miért van, előtted a cél, hogy világra hozd a kisbabádat és azt is tudod, hogy amint ő kibújik, elmúlik a fájdalom. (Nem azért, mert nem törődsz vele, hanem tényleg elmúlik!)
Amikor tervezgettem a szülést, mit szeretnék és hogyan, azt mondta a dokim, ne tervezzek semmit, mert nem tudhatom előre, hogy akkor ott mit fogok érezni. Igaza lett, ezt nem lehet előre elképzelni. De mindennel együtt nagy élmény!!! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!