Akik csaszarral szultek: mennyire erzitek ezt nagy ugynek negativ ertelemben?

Szültem így is, úgy is. A császár volt szebb emlék. Első fiunk hüvelyi úton született, gyorsan történt minden, rettegtem, hogy valami bajunk lesz, nem volt idő sem szinte két jó -szóra, mire feleszméltem, már megszületett. A felépülés viszont gyors volt. A császárom hármas iker terhesség miatt lett programozott császár. Az időpontot közösen választottuk az orvossal, hogy jó legyen a gyerekorvosoknak, szülészeknek és nekünk is (első időpont nagypapa halálának napjára esett volna, ezért kértük, hogy ne az legyen). Az egész műtét egy álom volt. Mindenki végtelenül kedves volt, viccelődtek, nem volt kapkodás, valaki mindig beszélt hozzam, velem; tudtam, hogy mi történik. Behozták megmutatni a 3 babát is, arra is figyeltek, hogy addig a szemüvegemet visszaadják, hogy lássam is őket, kezemet eloldozták, hogy simogathassam is őket. Örömtánc volt az egész, de komolyan mondom. Mosolygott mindenki, velünk örültek. Férjem a nőgyógyászunk nyakába borult szülés után. Viszont a felépülés egy horror volt. Ami komplikáció jelentkezhet, azt megnyertem magamnak, kétszer újra is kellett műteni. De esküszöm azok a műtétek is pozitív emlékek maradtak. Altatásig hangosan röhögtem mindannyiszor, mert mindig volt egy mókamester mutosseged, aki oldotta a feszültséget.

Életem legszebb pillanata volt, amikor az első iker felsírt. Hosszú hónapok aggódása szállt el. Szerintem sokat segített, hogy addigra nagyon jo kapcsolat alakult ki a nőgyógyászunkkal, mindent meg tudtunk előre beszelni, megmutatta a műtőt is, pontosan tudtam, hogy mi fog történni, 120%-ig bíztam az orvosomban. Első szülésnél is ő volt, de akkor még nem mertem annyit kérdezni és tényleg rohamszulesem volt. Második terhesgondozás alatt viszont ki tudott alakulni egy feltétlen bizalom feleje, így könnyebb volt négyünk életét a kezébe adnom.

2x császároztak, cseppet sem zavar. Sőt, másodszorra kifejezetten örültem neki, mert ezt már ismertem, tudtam, hogy mire számíthatok.

Az első váratlanul ért, kissé be is pánikoltam, de 5 perccel a vége után már nem foglalkoztam vele. A második program császár volt, remek műtői személyzettel, szinte élveztem. Attól lett jó élmény mindkettő, hogy a végén találkozhattam az egészséges, gyönyörű lányaimmal.

Kisfiam làbtartàsos farfekvésben volt, emiatt 39.héten császàroztak. Soha semmi gondom nem volt ezzel, sőt! 4400g58cm volt a gyermek, így utólag hálàs vagyok, hogy nem kellett hüvelyi úton megszülnöm, bàr belátom a csaszi előtt 3 napig az idegösszeomlás kerülgetett annyira féltem a műtétről, alaptalanul persze.

És mi másról lehetne pozitív élmény, minthogy van egy egészséges, okos, màr 4 éves fiunk :)

Negatív hatásai: vannak összenövéseim, illetve a belső hegszövet nem teljesen úgy alakult, mint a nagykönyvben elő van írva. Valószínű ez az akadálya annak, hogy jöhessen a tesó.

A császárral nem volt bajom, viszont utána egy másik hasi műtéttel igen, így azt gondolom, nem akarok több műtétet, vabc-t szeretnék majd.

Èn az aranyórát hiányoltam nagyon. 11 óra vajúdás után sürgősségi császár lett. De mivel apás szülés lett volna,apukának odaadták a lányunkat. Legalább volt ott egy ismerős hang neki.

Én nagyon rosszul voltam műtét után. A szám lekékült,remegtem minimum 3 órán át. A babát is csak mutatni hozták be. Meg se tudtam fogni... :((. Ez nagyon bánt. De ez van. Állítólag az érzéstelenítőre reagáltam így. De nem mondtak semmi konkrétat,a zárómban sincs semmi róla.

Nekem farfekvés miatt volt a kislányom császár. Nem viselt meg, nincs rám úgy hatással, de jobban örülnék, ha most a második természetesen születhetne meg, meg fogom próbálni. Elsősorban magam miatt, én jól viseltem a felépülést, amúgy is magas a fájdalomküszöböm, hamar összekapom magam, de azért szar volt, bevallom. Nem bánnám, ha ezúttal nem lennék félig nyomorék pár hétig, nem ilyen lassított felvételben egyenesednék fel stb. De tény amúgy, hogy a császár során a babáért sokkal kevésbé aggódtam, azért az bennem van, hogy természetes szülésnél őt jobban féltem.

Nem volt amúgy se pozitív, se negatív élmény, megvolt, ennyi. Mármint a gyerekem születése nyilván hatalmas dolog számomra, de maga a műtét, hát, az egy műtét, ennyi. Utólag nem hatott ránk semennyire, nagyon gyorsan, már a kórházban összehangolódtunk, szorosan kötődünk egymáshoz, simán ment a szoptatás is 2 évig.

Nagyon jó kérdés! Mind a kettőre tapasztalatot tudok mondani.

Amikor az első lányom született 21 voltam és fel sem merült bennem hogy esetleg császár lehet mert fiatal és fitt voltam az utolsó percig. Elfolyt a magzatvíz esett a szívhang nem tágultam sürgősségi császár lett. Ahogy kimondták, hogy megyünk a műtőbe összeomlottam onnan foltok vannak meg és az a rettentő rémulet, magány, kiszolgáltatottság. Az utána következő napok is borzasztóak voltak azt mondtam soha többé nem szülök. Aztán úgy 2 év múlva jött az érzés hogy szeretnék még egy kisbabát de mindenképpen természetesen akarom megszülni. Elköltöztünk Németországba és itt szülés előtt egy hónappal van szülésterv megbeszélés addig a napig természetesen akartam szülni. Ott a megbeszélésen valami bekattant és kértem a programcsászárt és milyen jól döntöttem. Ég és föld volt. Túlzás hogy imádtam de a hangulat a műtőben az emberek körülöttem a férjem bent lehetett a babámat odaadták és még sorolhatnám. Fele annyira volt fájdalmas a felépülés is. Összességében szerintem a környezeten múlik és azon hogy az ember mennyire számít vagy nem számít rá. Sose szabad kizárni a császár gondolatát és nem ér nagy meglepetés. Bár nem tudom milyen természetesen szülni de nem érzem magam kevesebbnek már. Az első után azt éreztem hogy selejt vagyok de tudom mostmár, hogy nem mert ez volt az én utam. Az élet valamiért vagy könnyebb vagy nehezebb utat adott nem tudom melyik is ez. A gyerekeim egészségesek és jól szocializáltak.