Van olyan, aki tudatosan készült a szülésre?

Szerintem érdemes megnézni a "világra jönni" című dokumentumfilmet, fent van a youtube-on is. Sok (kb 10-12?) anyukának mutatja be a várandósága végét és a szülését. Különböző kultúrákból (indiai, kanadai, arab, indián, kóreai, francia, japán, eszkimó, maszáj, stb). Borzasztó érdekes látni, mennyire más és más a felfogás, a szüléshez való hozzáállás minden kultúrkörben.

Én a legtudatosabban a harmadik gyerkőc érkezésére készültem.

Van egy remek könyv, egy cseh nő írta, szerintem sajnos nem fordították le magyarra, valami olyasmi a címe hogy "a szülés nem fáj". Tudom, erre most majd ugranak sokan. De nem úgy kell elképzelni, hogy hurrá, jupijé, ez tök jó buli és semmi fájdalmat nem érzek. nem.

Csak annyi, hogy meg kell próbálni a vajúdással járó, egyre fokozódó intenzitású "fájdalmat" átkonvertálni. Ne ragadjunk bele abba hogy "jajistenem meghalok annyira fáj, legyünk már túl rajta". Hanem erővé kell tudni alakítani, hogy segítse a folyamatot. El kell fogadni, hogy a baba kipréseléséhez erő kell, hatalmas, tudatot meghaladó, rajtunk kívülálló erő. El kell képzelni ahogy a baba is erőlködik, igyekszik kifelé, neki kell segíteni a megszületésben, és ez úgy a legkönnyebb, ha elfogadjuk, és magunkévá tesszük az egészet, mindenestül.

Nekem lehetőségem volt egyedül vajúdni úgy ahogy nekem jól esett, egész éjjel sétáltam, álltam, asztalra támaszkodtam, a csípőmmel nyolcasokat rajzoltam. Szép folyamatosan erősödő vajúdásom volt, világbajnok szüléssel (állva szültem, és a fiam gyakorlatilag maga tolta ki magát a gravitáció segítségével, én csak "megtámasztottam" a szünetekben). Hihetetlen élmény volt.

Nyilván, utána hónapokig összerándult a gyomrom ha rágondoltam arra az érzésre, amivel a vajúdás jár, és őszintén szólva, nem szeretném évente átélni - de ott akkor egészen más tudatállapotban voltam.

Most augusztusra várjuk a negyedik, nem tervezett babát - szóval még egyszer lesz benne részem.

Én annyira készültem csak, hogy utánanéztem mi történik a testtel szülés közben fizikailag és kémiailag, mi miért történik és ebből mi a dolga a babának. Az ő feladatát megbeszéltem vele (hülyén hangzik, tudom, de azt is "megtárgyaltuk, hogy milyen nemű lesz, mikor és hogy fog megszületni, és mindennek eleget is tett. Sőt! Ha nem mozgott régóta, és arra gondoltam, hogy mozduljon, megmozdult. Nem vagyok egy szentimentális ember, ezért nem is akartam elhinni eleinte, hogy tényleg ezért mozdul, de többször teszteltem! :D), én pedig alkalmazkodtam hozzá.

Nem is volt borzasztó számomra... Emlékszem, hogy mindenki azt mondta, hogy le ne feküdjek vajúdás alatt, mert az piszkosul rossz lesz,de nekem fekve volt a legjobb, úgyhogy egy hang nélkül mozdulatlanul pihegtem. A legrosszabb az volt, amikor jöttek a tolófájások, de nem nyomhattam még. Ezt leszámítva a kitolási szakaszt végigvigyorogtam és utána is le volt döbbenve a szülésznő, hogy milyen vidám és "fitt" vagyok. Én se értettem, mert valami borzasztóságos, halalközeli élményre számítottam, végül kellemesen csalódtam.

Ja, és első gyerek

Én az első babámhoz sokat beszéltem, mondogattam, h jól fogok tágulni, ő meg ügyesen ki fog bújni, de főleg a jó tágulást mantráztam. :) ezért vagy sem, de első fájástól 5 óra alatt megszületett, és igaz h fájt mint a veszett fene, de teljesen természetes volt, semmi indítás, kézzel tágítás, oxi...

Jó kezdet után a folytatás nem ilyen szuper, fiammal nem volt lelkileg egyszerű más miatt akkor az életem, nem is foglalkoztam a témával, sajnos hamarabb beindult és mivel faros is volt, császár lett. A 3. babát meg hiába kértem, hogy forduljon meg. :(