Szüléstől való félelmet hogyan győztétek le?

Én nagyon sok természetes szüléses sztorit olvastam, annyit tanácsolok, hogy ne tedd! :D én csak még idegesebb lettem tőle, szinte rettegtem.

Végül császár lett, itthon repedt meg a burok, bementünk a kórházba, a szülésznőm már ott várt, először megnézett ő, és egyből szólt a dokimnak, rá fél órában már a műtőben voltam, mert már szennyezett volt a víz, viszont nem tágultam semmit. Egy percet sem vajúdtam pedig arra készültem, kicsit csalódott is voltam.

Szia!

Egy érdekes véleményt fogalmaznék meg. Nem tapasztalati alapút, hanem megfigyeléseimen alapszik.

Egyik gondolatom ezzel kapcsolatban.

Írtad:

"Nem akarok, hogy valami baja legyen a babának, mert esetleg bénázok valamit :("

A szülés, vajúdás egy természetes, ösztönös folyamat. Senki nem tudja, hogy kell csinálni. Minden nőnek a veleszületett képessége, az anyai ösztön stb. Gyakorlatilag egy tudattalanul irányított folyamat. Többen is válaszolták már megy magától (gondolom tapasztalatból:) Ha komplikációktól félsz, azokat nem te okozod, azok is természetesek. Szerencsére manapság vannak orvosok, akiknek van tapasztalatuk, rengeteget tanultak arról, mit kell tenni a komplikációk esetén. Csak annyi kellene, hogy bízz az orvosod segítségében. Ha megvan részedről a megfelelő bizalom, az orvosod felé. Akkor, amikor olyan gondolataid támadnak hirtelen, hogy valamit nem jól csinálok, majd. Esetleg, valami baj történik és nem tudom mit kell tenni. Akkor gondolhatsz arra, hogy az orvosod segít majd. Vagy úgyis megérzed az anyai ösztönnek köszönhetően mit kell majd tenned.

Másik gondolatom. A baba már ott van a hasadban, fejlődik. Nem tudom pontosan mikortól kezdi megérezni a baba, az anyukájának az érzéseit, hangulatát, de a harmadik trimeszterben már biztosan megérzi a pici, milyen az anyukája hangulata. Az, hogy aggódsz a szülés miatt, a babád is érzi. Nem tudja miért aggódsz, de a rossz érzést, amit te érzel ő is érezi. Ez jelentősebb gondokat a szülés után okozhat. Amikor a picibabát a karodba fogod. Ezt megfigyeltem egy nagyon jó barátomnál. Neki a szülés előtt is depressziója volt, nem tudta kezelni a hangulat ingadozásait. A párja nem tudta segíteni lelkileg. Sokat veszekedtek. A szülés utánni depressziót is nehéz volt neki megtanulni kezelni. Amikor pár napos volt a kislánya, a nagymamája, vagy az én karomban nyugodtan volt, sokat aludt. De amint a karjába vette az anyukája, vagy az apukája rögtön elkezdett pityeregni, vagy sírni a kicsi. Ha visszavettük, a nagymamája, vagy én, akkor azonnal megnyugodott a kislány. Megérezte a szüleinek a rosszkedvét, depresszióját. Az első hrom hétben a kismama és a párja rengeteget beszélgetett velem és a nagymamával az érzéseikről, a kétségeikről, félelmeikről, amik okozték a félelmeiket, rossz kedvüket, depressziójukat. A kislány egy hónapos volt, amikor a szülei el kezdtek egymással is őszintén beszélni az érzéseikről. Még egy hónap telt el amire elmúlt a depressziójuk. A második hónapban a pici már nagyon szeretett az anyukája és apukája ölében is lenni, de nem aludt el, csak a nagymamája, vagy az én ölemben, vagy a kiságyában. De a harmadik hónaptól, ahogy a szülei lelkileg helyrejöttek, a kisbaba, már csak az anyukája karjában akart lenni. Később még két testvére született, és nagyon boldogok, az egész család. A másik két szülésnél, nem voltak depressziósak a szülők két kisbabát már tudta szoptatni az első napoktól. Míg az első kisbabája az első három hónapjában az anyatejet cumisüvegből kapta és csak a nagymamája vagy én tudtam megetetni. Ezért veszélyes a kismama és apuka hangulata. Csak a saját hangulatod ellen tudsz tenni tudatosan. A szülés folyamatában semmit nem tudsz rosszul csinálni.

Még egy gondolat.

"Dokim is mondta, hogy semmilyen történetet ne olvassak. :D" Olyan könyveket nem javasolt, amiket el kellene olvasnod? Amely könyveket ismer az orvosod és úgy gondolja, hasznos információk vannak benne.

Nagyon féltem a szüléstől, ha eszembe jutott mindig gyomorgörcs fogott el. Nemcsak azért, hogy a kislányunkkal minden rendben legyen, hanem magától a fájdalomtól, nem tudtam mi vár rám. Sose felejtem el azt a pillanatot, amikor álltam a szülőszobába, a kórházi hálóingbe átöltözve. Egy pillanatra megálltam és arra gondoltam, hogy mostmár nincsen visszaút (nyilván előtte se volt:)), oda kell tenni magamat, mert ez egy kemény meló, rengeteg függ tőlem és néhány óra múlva a kezemben fogom tartani a világ legnagyobb csodáját. Elmondhatatlan fájdalom volt, el se tudom képzelni, hogy ezt valaki efelejti, de ugyanakkor életem legcsodálatosabb napja volt. A mai napig potyognam a könnyeim ha a szülésről beszélek az örömtől. Várom és persze félni fogok a következőtől.

Tippet sajnos nem tudok adni, hogyan ne félj tőle, inkább azt mondom, hogy gondolj arra, hogy az a néhány óra szenvedés után életed legcsodálatosabb szakasza következik majd.