Nagy baba lesz?

Figyelt kérdés
29. Héten az uh-s holgy mondta,hogy ne egyek tobb vitamint(bár eddig se ettem sokat csak az elején) ugyanis jelenleg 4192g ra becsuli, de min 4000g. Kicsit beparáztam, ugyanid kislánypm is 3,5 colt 55 cm és ki kellett préselni. Nem vagyok vmi nagy átlagos méretek, és a doki is mondta,hogy pont kifért. De jelenleg nagyobb lesz a 2. :S. Nem félnék, de az elso után nem állt el a vérzésem vittek muteni. Tegnapi uh-n 30+6 85mm a bdp je elég nagy nem?

2017. ápr. 27. 12:38
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Hiába a 4D, meg egyéb modern eszközök, ez akkor is csak tipp. Anno nekem is mindig a terhesség korához képest nagynak becsülték az első fiam (apuka is van vagy 2 méter), én meg vaságyastól voltam 50 kiló mikor teherbe estem és a 40. hétben is alulról vertem a 60-at, paráztam is. Totál feleslegesen. Alig volt több, mint 3 kiló a fiam (mondjuk hosszúnak hosszú volt ehhez viszonyítva), pedig már hetekkel a szülés előtt több, mint 3,5 kg-nak saccolták, a becsült súly alapján kellett volna vagy 5 kilónak lennie mire megszületik (az sem lett volna lehetetlen, mert a férjem anno közel annyival született, vért izzadt vele anyósom). Nyugalom. A téraránytalanságot észreveszi az orvos, általában nem a szülés közben, hanem jóval előtte. Ez a vitaminozás meg netto hülyeség. Ne aggódj, nem lesz óriásbébi, hacsak nincs erre genetikai hajlam a családban, de arról meg nyilván tudnál.
2017. ápr. 27. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
Szia, nekem 31 hetesen 2100 g mért az orvosom, 38. héten azt mondták az uh-n hogy 3250 g és ettől nem lesz több mert faros. 5 nappal később császároztak 3800 g. És 38 hetin az uh végző doki biztosra mondta.
2017. ápr. 27. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Szia! Semmit nem jelent, hogy most mennyit mért! Nem is értem... egyébként nem hiszem, hogy a szülés utáni vérzésnek sok köze lett volna a gyerek méreteihez. A második sokkal könnyebben kicsúszik, nyugi! 4 gyereket szültem, van tapsztalatom! Elsőt 3250 g-al, első fájdogálástól számítva 8 órára. Ebből csak az utolsó másfél óra volt kemény. A másodikkal mire otthon leesett, hogy szülök, és bementünk a gyalog 5 percnyi kh-ba, kiderült, hogy már 4 ujjnyi, onnan már csak 2 óra volt, és kint volt a 3950 g-os bébim. Szóval nyugalom, a második könnyebb lesz, még ha nagyobb is lesz a gyerek. De egyáltalán nem biztos, h nehezebb lesz a súlya.
2017. ápr. 27. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Lehet, a második gyerek statisztikák szerint általában nagyobb. De nem mindig.

Én az egyik gyerekkel 3 hétig feküdtem kórházban, minden nap ultrahang, 38. héten kivették, előtte nap azt mondták, örüljek, ha meglesz 3 kiló, erre 3 és fél volt. Tudtommal hosszból becsülnek csak.

Ha meg átlagokat akarsz nézni, hogy hányadik héten mekkora a normál, nagyon sok táblázat van a neten (magzati méretek).

A vitamin a tudomány állása szerint nem hizlal - tudtommal annyi, hogy a B-vitaminok csinálhatnak jó étvágyat, és testesebb, pláne cukros anyáknak általában dundibb lesz a gyerekük, de még ez is csak egy esély. A babák hossza pedig szerintem genetika.

2017. ápr. 27. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Nekem első baba 4000g 54cm 36cm fejkörfogattal született.Nem fért ki császár lett.

Második baba 3600g 52cm 34cm fejkörfogattal szinte kirepült belőlem.

Harmadik baba 4000g 51cm 35cm fejkörfogattal gyorsabban kijött mint a 3600grammos.

Szerintem ne félj.Egyet már szültél,nem lesz gond.

2017. ápr. 27. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Igaz,hogy 16 évvel ezelőtt történt, de a kiírás napján uh alapján mondta egy főorvos nőgyógyász, hogy nagyon kicsi lesz a baba, 2,5 kg alatt. Meg is ijedtem egy picit. Rá egy napra pedig megszületett 3250 grammal. Bár lehet, hogy akkor még nem voltak annyira fejlettek az uh-os gépek. Nem tudom...
2017. ápr. 28. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Kislányommal 29 héten kb 2500 gramra jósolták. Voltak méretek amik már ekkor 4 héttel nagyobbak voltak mint az átlag. 38 héten 4200 grammal és 56 centivel született.

Nem volt meglepő mert bátyó is 4400 grammal született. :)

Szóval lehet kicsit nagyobb lesz mint a tesó, ezen ne idefeskedj már előre, mert felesleges úgysem tudsz mit csinálni.

Én mindkét babát természetes úton szültem komplikáció mentesen.

2017. ápr. 28. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!