Szülés elott állók, nem féltek?
Minden osszepakolva, tervezett es várt baba, de nagyon felek néha. Most mar bármikor szülhetek, es néha rám tor a rettegés, pl.most is, az ismeretlentől, hogy menni fog-e, hogy biztosan tudni fogom-e, ha menni kell, hogy merem-e majd hívni a szülésznőt - nem is vagyunk teljesen egy hullámhosszon -, hogy milyen anya leszek. Első baba. Hogy nyugodjak meg?
39 hkm
Én ugyan már megszültem, de pont így éreztem, mikor rámjött, izzadt a tenyerem, sírtam, úgy szorongtam. Aztán minden megoldódott. A gyerekednek nem a legjobb anyára van szüksége, hanem rád. A szüléstől is féltem, nem volt könnyű, de mikor már ott vagy, látod a végét, ez a tudat nekem nagyon segített.
Én tudom, hogy minden rendben lesz. :)
40 hetes elmúltam, gyerek semmi jelét nem adja, hogy ki akarna bújni!
Én is félek ezektől!
Tegnap este még egy nyugtatót is be kellett vennem (homeopátiásat), annyira ràmjött a félsz!
De valahogy majd csak lesz, túléljük a szülést! :)
Sok sikert kívánok!
Igaz en már szultem, 2x is, de sosem fogom elfelejteni az elsőt, mikor ott állok a szuloszoba tarsalgojaban, velem szemben a dokim. Ramnez es kérdezi :" miért van így megijedve?"
Gondolom olyan kétségbe esett fejet vaghattam. Pedig nagyon próbáltam úrrá lenni magamon. :-) ennyire sikerült.
De mivel ugysincs visszaút, az a gyerkoc mindenképp ki fog bújni, ezért a félelem helyett próbálj arra koncentrálni, hogy hamarosan a kezedben tarthatod Őt! :-)
Könnyű szülést kívánok, es sok boldogságot!
3-as, ez férfi vagy női doki volt? 😀
En is abban bízom, hogy mikor már ott leszek, kevésbé remit a dolog. Tudom, milliardaknak sikerült, megis...
Ráadásul vittem volna dúlát, a megnyugtató személyisége miatt, de vezetőség váltás miatt - ahogy mostanában lenni szokott, ez hatra lépéssel egyenlő - január óta csak bizinyosakat engednek be, a szülésznő meg nem teljes telitalálat.
Férfi dokim volt. :-)
Ezt vhol megnyugtatasnak, batoritasnak szánta, viccesen kérdezte, csak nekem ott, akkor nagyon ironikusnak tűnt. Meg most is az, ha visszagondolok.
A 2.-nál pedig muszaj volt extra gyorsan szulnom,mert zöld volt a magzatviz. Uh ott sodrodtam az eseményekkel. Oxitocin ezerrel folyt belém, mellé meg no-spa injekció h lazuljanak az izmaim.
A lényeg, h így is úgy is túl leszel rajta. Fölösleges dolog előre félni tőle. :-)
Az anyaság részéről: én is féltem, már 5 hetes. Féltem, milyen anya leszek eleinte meg milyen apa lesz a férjem. Aztán kaptunk egy totál nyugodt, érdeklődő, de csendes kisbabát. Nincs gondja semmivel, gond nélkül eszi a tápszert, amit felírt a doki, nem fáj a hasa és végigalussza kezdettől az éjjeleket, így mi is. Neki csak akkor halljuk a síró hangját, ha pelenkázzuk. Biztosan szerencsénk van vele, de minden egy csapásra összejött. Egy pszichológus srác blogján olvastam egyszer, hogy hogyan legyünk elég jó anyák és elég jó apák. Nem kell tökéletesnek lenni, csak kielégítőnek. Szerintem igazat beszélt.:)
A szülés részéhez nem tudok hozzászólni, mert nekem programcsászárom volt, és én a műtétektől sosem féltem valahogy, meg hát a férjem is ott volt velem végig a kórházban. Rendben is ment minden.
Én 36 hetes vagyok (első baba). Az anyaságtól nem félek, azzal úgy vagyok, hogy furcsa lesz eleinte, de beletanulok :)
A szüléstől annál inkább... Sokszor már most is annyira fájnak a jóslók , a gyerek is úgy ki tudja feszíteni magát, h mindenhol fáj.
Lehet hogy hülyeség, de én attól félek a legjobban, hogy a magzatvíz elfolyásával indul be a szülés. Ha egyre erősödő fájásokkal kezdődne, lenne időm felkészülni :)
Nekem még jósló sem igen van. Néha kicsit faj a derekam, meg mintha kicsit meg akarna jönni, de nem vészes.
Épp ezert kicsit hihetetlen is, hogy jönni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!