Melyik kórházban történt a császármetszésed és milyen élmény volt?
kétszer győrben.
az első amiatt mert leesett a baba szívhangja, de annyira még nem voltak kitágulva hogy nyomjak ezért sürgősségi császár lett. utolsó pillanatban vették ki. mivel nem hatott az érzéstelenítő, ezért rá altattak, úgyhogy homályosan emlékszem a picire. de azt az érzést amit sokan írnak azt nem élhettem meg vele.
reménykedtem hogy a másodiknál igen,sajnos nem. 35héten császároztak mert elfolyt a mvízem. ott izgultam és sírtam hogy korababám lesz, és hogy egészséges lesz e. neki még csak puszit sem adhattam. 1hetes volt mikor a picen végre kivehettem, és megpuszilhattam.
készülünk a harmadikra, biztos császár lesz. remélem minden rendben lesz, és emlékezni fogok minden pillanatra és végre örömömben sírhatok :)
nem tudom a ráaltatás miatt nem nagyon emlékszem semmire.
ők mondták, hogy hiába nem hatott az érzéstelenítő vágnak, és vágtak is. közben ráaltattak.
azt mondták, hogy az utólsópillanatban vették ki, és még nem kellet újra éleszteni.
Délpestiben szültem császárral, jó élmény volt - már amennyire egy műtét az tud lenni :) Kicsit azért félelmetes is volt, főleg, hogy nem éreztem az alfelem. Olyan szürreális élmény volt, mikor átemeltek a műtőasztalról a hordágyra és nem éreztem, hogy fognak... :D
Sajnos a picimet csak egy puszira hozták oda, aztán a császáros őrzőben velem lehetett még kicsit, ott apa is bent lehetett egy ideig :) Én eléggé rosszul éltem meg, hogy nem tudtam megszülni, emiatt volt kicsit rossz a császár, de ez csak az én saját nyűgöm... igazából nagyon kedves volt mindenki, nem lehet panaszom :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!