Második szülésre készülünk, egy csomó minden pörög bennem, nálatok hogy volt a tesóval?

3 hete született a kistesó, szóval még friss az élmény. Nekem programozott császárom volt, előtte egy nappal kellett befeküdnöm. Nagyon féltem,hogy mi lesz a fiammal, főleg,hogy az utóbbi pár hónapban rettentő anyás lett. Kizárólag velem jött aludni este, többször próbálkoztunk a szülési előtti hetekben,hogy az apja vihesse, de mindössze egyszer engedte. Ja, 4 éves lesz decemberben.

Aznap reggel, amikor bekfeküdtem elmondtam neki (ezt már előtte minden nap elmondtuk),hogy anya bemegy a kórházba,hogy kivegyék a tesót a hasából (aki nem mellesleg hoz neki ajándékot), pár napig apával meg majd a mamiékkal is alszik és jövünk is haza.

Első este még bejöttek, nem tudom, hülyeség, de akartam,hogy lássam még a műtét előtt. Na ott ő akkor tök jó volt, én sírtam kicsit! :) Utána a császár utáni napon hozták be (egy ágyasban voltam, így nem szólt senki). Nem mondom,hogy nem sírdogált, de mivel megígérte az apja,hogy utána játszóházba mennek, meg az ajándékot is megkapta, így viszonylag nagy sírás nem volt. Inkább ha telefonon beszéltük (minden este videóhívást csináltunk), akkor sírt egy kicsit.

De mindent összevetve, én rosszabbra számítottam. Igaz, könnyű dolgunk volt, sok segítség is volt, azon kívül,hogy a férjem maximálisan el tudja látni. Vitték játszóházba, uszodába, aludt a maminál stb.

És, ami a legérdekesebb, szülés előtt pár hónappal rászokott arra,hogy felébredt éjjel és jött át a hálóba. A 4 éjszaka alatt, amíg nem voltam otthon egyszer sem ébredt fel éjszaka! :)

Egyébként engem azzal bátorított mindenki,hogy elég sok mindenkinek van testvére és mégis mindenki túlélte azt a pár napot, amíg anya kórházban volt!

Hűha, ahogy a 10-es írta, hogy érzelmi bomba robbant benne, hirtelen rámtört minden emlék...olyan élénken, mintha tegnap történt volna. Pedig már 9 hónapos a kislányom.

Szval a kisfiam 22 hónapos volt akkor. Anyum vigyázott rá nálunk. Én hihetetlen módon szimbiózisban éltem a fiammal, hál'istennek ez azóta sem változott. Engem borzasztóan m3gviselt a hiánya, szinte fáj, ha visszaemlékszem. Délelőtt született a kislányom, elég hamar összekaptam magam a szülés után, szinte egész nap szoptattam a kislányom, ezért az első éjjel már tele volt a cicim tejjel. A lányom aludt, én pedig hol benne gyönyörködtem, hol pedig a kisfiam fényképeit nézegettem a telómban és zokogtam. Elég rossz lelkiállapotban voltam.

A kisfiam az első délután már bejött hozzám, csak öleltem, szorítottam magamhoz, nem akartam elengedni.

Az elköszönésről annyit, hogy a szokásos nst-re mentem (minden nap mentem, mert 1 héttel túlhordtam a kislányom), a férjem maradt Vele itthon. Elköszöntünk, majd engem bent tartottak. Állítólag nem hiányolt, mert rengeteget beszélgettünk erről, nagyon alaposan felkészítettük, az apukájával pedig remekül megvannak.

Pont ezért az sem viselte meg, hogy nem mehettem Vele haza. Apukájával ment, otthon még játszottak, a férjem programokat szervezett, remekül m3gvoltak.

Rajta a hazaérkezésünk után jött ki. Matrica lett, sehová nem mehettem Nélküle.

A párom anyukája nálunk.

3 éves

Igen, jól elvan amúgyis a mamival, és tudta, hogy "jön a kistesó", így nagyon izgatott volt :)

Nehéz volt, de naponta hozták be őt is látogatóba. Persze, hogy tudtam a picire figyelni :)

Igen, bejöhetett

Ennél a pontnál minden alkalommal sírás volt, de a férjem elmondása alapján, mire lent beszálltak a kocsiba, már semmi baja nem volt :)

1. Anyósom és a dédije a mi házunkban.

2. Két hónap híján 3 éves.

3. Éjjel mentünk igaz felébredt, de visszaaltattam előtte, észre se vette, hogy elmegyek.

4-5-6 Nem igazán tudok válaszolni mert reggel megszültem és este hatra otthon voltunk. Én mindenképp örültem, hogy nem vagyok napokig távol a nagyobbtól szerencsére segítségem is volt másfél hétig, addigra ő is megszokta, hogy mr nem ő az egyetlen prioritásom.