Titeket nem háborít fel, hogy a kézzel tágítás rutineljárás, ráadásul az orvosok még a fáradtságot sem veszik, hogy engedélyt kérjenek hozzá?
Nem akartam válaszolni, de engem felháborít, hogy így lehurrogjátok a kérdezőt.
És igen, az is, ha kézzel tágít a doki. Volt benne részem. Igen, azért tette, mert nem akart császározni, pedig egyáltalán nem tágultam.
Arról volt csak szó, hogy a saját és a kórháza igazát bizonyítsa: hogy a lányom természetes úton is meg tud születni, nem kell császározni. Az nem számított, hogy egy 1850 grammos babáról volt szó, mert ugye teljesen mindegy volt, hogy két másik doki is ilyen kicsinek mérte, az ország második legjobb ultrahangosa 2330 grammra becsülte.
Akkor már 3 napja indítgattak, végül negyedik nap burokrepesztéssel kezdték, de így sem tágultam szinte semmit. Hosszú órák szenvedése után döntött a doki a kézzel tágítás mellett. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Egyébként nagyon hasznos volt, megszületett a lányom, rohantak vele az intenzívre, engem meg háromnegyed órán át férceltek (ezt is a férjemtől tudtam meg).
Utána napokig koffeint kapott a kicsi, mert bradikardiás lett. Persze az orvosoknak fogalmuk sem volt, hogy mitől lehetett... Talán kifáradt a napokig tartó éheztetésben meg kínzásban...
Undorító, hogy egyes orvosok meg kórházak mit meg nem engednek maguknak, mert azt hiszik, ők a világ a közepe. És nekem senki ne mondja, hogy az életmentésről szól. Mert nem.
Egyébként a SOTE-ről van szó, ahova nem jókedvemben kerültem. Remélem soha többet a kórház közelébe se kell mennem. És nem érdekel hány életet mentettek meg.
Egyszer beírt egy magyar orvos egy másik kérdésnél, és teljesen igaza volt. Ha császároz, azért pampognak egyes kismamánk, mert "ők még bírták volna, és természetes úton akartak megszülni". Ha nem császároz? Akkor azért pampognak egyes kismamák, hogy minek hagyta órákon át szenvedni.
Nekem a dokim azt mondta, hogy csak és kizárólag császárral szülhetek majd (egy korábbi nőgyógyászati daganatműtét miatt), és én rögtön azt válaszoltam, hogy jó, rendben van. Ő az orvos, ő tanulta, ő tudja, én biztos nem fogok erőszakoskodni, hogy márpedig én természetes úton akarok szülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!