Nagyon félek a szüléstől. Szerintetek rosszabb lesz?

Már három gyereket megszültem, amikor zárt íny alól műtötték a bölcsességfogaimat.

55 percig csinálta az egy fogat és rángatta, mert darabjaira tört és nem bírta kiszedni, csak nagyon nehezen.

Soha senkinek nem kívánom sem azt az élményt, sem az utána következő 3 hetet (hónapok kellettek mire már nem fájt egyáltalán)

A szülés nagyon nem ilyen.

Én épp azt mondtam utána, hogy bevállalnék pár szülést helyette.

A fájdalmakat is nehéz összehasonlítani, de főként az élmény más. A szülés "eredménye" a gyermek.

Szerintem a migrénes fejfájás is rosszabb, és nekem terhesen megműtötték az aranyeremet, az is sokkal rosszabb élmény volt.

A félelem viszont gátolja a szülés menetét, úgyhogy azt próbáld letenni.

Amikor majd jönnek a fájások, arra koncentrálj, hogy engedd lazára az izmaidat, és ne szorítsd. Közben képzeld el, hogy a babád halad előre az úton, a nyílás felé, tehát a fájás, a fájdalom JÓ!

És minden rendben lesz!

A két fájdalom nem összehasonlítható.

Viszont a szituáció sokkal jobb a szülésnél. A fogorvosnál kénytelen vagy ott ülni, tűrni, elzsibbadsz, görcsöl a hasad a félelemtől, fájdalomtól, de nem mehetsz sehová. Szó szerint matatnak benned, szúrnak, fúrnak és az a szag... mennyire utálom!

A szülésnél a személyzet érted és a kisbabádért van. Hacsak nem ctg-n vagy, sétálhatsz, mozoghatsz, wc-re mehetsz, lehet benn veled segítő, aki masszírozza a hátad, vizet ad, fogja a kezed. Nem utolsó sorban ott van az Eda.

A szülésnél, ha gond adódik, megcsinálják a császármetszést. Egy fogműtétnél, bármi történik, akkor is ott kell ülnöd, és tűrni.

Amit leírtál, annál én kevés rosszabbat tudok elképzelni.

Részletes leszek, mert nagyon együtt érzek azokkal, akik azért félnek, mert azt sem tudják, mire számítsanak.

9 hónapos terhesen volt egy gyökérkezelésem. A szülésemre szívesebben emlékszem vissza.

A második trimeszterben többször előfordult, hogy vádligörcsöm lett, ezek között volt olyan, hogy ha a férjem nem áll épp mellettem, és azonnal nem kezdi el kimasszírozni, valószínűleg elájulok. Akárkit kérdeztem, mindenki azt mondta: hah, ez semmi a szüléshez képest.

Szintén a kilencedik hónapban egyszer hirtelen úgy megfájdult a derekam, hogy lépni sem tudtam. Ez délutánra elmúlt, este viszont a medencémben volt olyan irtózatos a fájdalom, hogy azt hittem, szülni fogok, és rendesen jajgattam. Egész éjjel alig tudtam aludni, a nyekergésemtől a férjem se nagyon, viszont csak három héttel később szültem.

A fent felsoroltakhoz képest a szülés egész elviselhető volt.

Nem állítom, hogy nem fáj, és tény, hogy az enyém viszonylag sima menet volt.

Korábban többen halálra rémtettek azzal, hogy a szülés olyan, mint a menstruációs fájdalom ezerszerese. Mivel nekem amúgy is elég fájdalmas menzeszeim voltak, itt nagyjából eldöntöttem, hogy na én nem szülök. Utóbb kiderült, hogy ez az én esetemben csak olyan 1.5-2-szeres intenzitást jelent.

Azt viszont tudom, hogy a szülés előtt már egyáltalán nem féltem, inkább csak izgatott voltam, és végig arra koncentráltam, hogy hogyan tudnék a legtöbbet segíteni a kislányomnak, hogy könnyű útja legyen. Hiszen ha nekem fáj, akkor nyilván neki meg sokszorosan. Ez a fajta fókuszálás tényleg sokat segített, minden szempontból.

És az a pillanat, amikor a melledre teszik, minden nehézséget fölülír, és utólag leginkább már csak arra emlékszel. Persze az is nagyon fontos, sőt, lehet, hogy a legfontosabb, hogy akik szülés közben körülvesznek, azokban képes legyél bízni, és a szakszemélyzet tényleg értse a dolgát.

Bár fogműtétem nem volt, de hidd el, átérzem, mit élhettél át. Én azután az ominózus gyökérkezelés után kb. olyan lelkiállapotban mentem haza, mint akit megerőszakoltak.

A szülés viszont egy felemelő, gyönyörű élmény, feltéve, ha nem szorongsz nagyon, mert az tuti, hogy nem segít.

Szívből kívánok könnyű szülést!