Körülbelül 35 hetes terhes vagyok és félek a szüléstöl. Ti nem féltetek?

Én annyira, hogy ezért nem is lesz saját gyerekem.

Minden tiszteletem azoknak, akik nem félnek.

Én nem féltem egyáltalán :)

Aggodalomra semmi ok (tudom ezt mondani könnyű) de tényleg nincs miért félni :) ne gondolj rá, gondolj arra, hogy hamarosan a kezedben tarthatod a babád :)

Nem féltem. Úgy voltam vele, hogy persze, majd szülni kell, de az majd lesz, addig meg ràérek. Aztàn a szülőszobàn kaptam észbe, hogy hoppà. Szerencsére gyors volt, és viszinylag könnyű, közben 1-2 alkalommal megijedtem, főleg mikor szédülni kezdtem. A végén meg inkàbb mérges voltam, hogy mekkora kicseszés ez az egész, csinàlja inkàbb màs. Most első trimeszteres vagyok, még ràérek aggódni, inkàbb azon izgulok, hogy beérjünk majd, ne itthon pottyantsam el a padlón, segìtség nélkül.

Az a gyerek ki fog jönni, ìgy vagy úgy, próbàlj tudatosan lazìtani, bevenni a lecarom tablettàt. Nem azt mondom, hogy ne készülj rà, mert nem jó, ha negatìv meglepetés ér, de próbàlj pozitìvan gondolkozni. Minden rendben lesz, azt a maximum 1 napot fél làbon is.

én az orvosoktól, ápolóktól féltem ne is a szüléstől..a kórházunknak híre van, milyenek az emberrel, ha valaki sztk-s alapon megy...kezdtem az otthonszülést is erőltetni...

de magáról a szülésről valahogy annyi volt bennem csak, hogy beszélgettem a babával, egyszer, hogy már nem birom elegem volt a terhességből, aztán erre nyílt a méhszájam..., akkor meg azon voltam, ó, még maradj bennt, nőjj szépre nagyra...utána meg majd nemsokára találkozunk, de jó lesz...aztán megint elegem volt a terhességből, és már akkor teljesen feladtam. éjjelem-nappalom se volt, a depi, éhség és étvágytalanság, álmatlanság a sehogysejó helyzetektől..és erre úgy döntött hogy jön inkább.