Programozott császárral fog születni a lányom farfekvés miatt. Most tényleg én vagy fura, hogy ez engem annyira nem bánt?

Szerettem volna természetesen szülni, ezt azért leszögezném, de mindig úgy álltam a császárhoz, hogy ha kell, akkor kell, nem tragédia. Hát, közölték velem a héten, hogy faros a kislányom, mivel első baba, egyértelműen császár, fel sem merül más opció. Én ezzel egyet is értek egyébként, a biztonságunk az első, amit leginkább így lehet garantálni, nincs ezzel semmi gond. Nem éltem meg tragédiaként, úgy vagyok vele, hogy ez van, ehhez kell alkalmazkodni, ennél nagyobb baj ne legyen.

Viszont amit a környezetem leművel az valami hihetetlen. Két tábor van, az egyik szerint tök jó, mert nem fogok szenvedni (nem, persze, a szülés alatt tényleg nem, csak pár napig utána...), és micsoda mázlista vagyok. Mondjuk ez szerintem hülyeség de mindegy, nem foglalkozom velük. Sokkal jobban idegesít a másik oldal, akik meg agyon sajnálnak, hogy nem tudok szülni, úristen, most mi lesz, szegény babát csak úgy kiveszik, így az egész nem is olyan.

Én megmondom őszintén ezt nem értem, és emiatt rendesen hülyének néznek. Nem szülök, műtenek, az oké, de ugyanaz a végeredmény, lesz egy szép, egészséges gyerekem. Nem ez számít? Szerettem volna megszülni, de ha nem lehet, akkor nem lehet. Most tényleg hülye vagyok, hogy nem ostorozom magam emiatt meg dőlök kardomba? Ne értsétek félre, tudom, hogy sok nő nehezen éli meg a császárt, én nem őket akarom bántani, mindenki azt érez, amit érez. Csak én nem vagyok ilyen, és emiatt szó szerint idiótának néznek mások, hogy miért nem szenvedek emiatt. Tényleg akkora vétek lenne, hogy nem a szülés módja számít nekem elsősorban, hanem hogy egészségesek maradjunk mindketten?