Mennyire fájdalmas a vajúdás? Saját őszinte tapasztalataitokra lennék kíváncsi.

Az első szülésemnél 10/10. Emelt adag oxit kaptam és nem hatott az eda.

Második szülésnél kibírható volt, 10/6, a kitolási szakasz volt 10/10.

Nekem volt egy hosszú, viszonylag fájdalommentes része, egy rövidebb elég fájdalmas, és egy kb. ugyanennyi ideig tartó brutálisan fájdalmas kitolás.

Decemberben szültem, és már gyönyörű élményként emlékszem rá! :) Ezzel együtt nem óhajtok még egyszer szülni, mert senki nem tudja garantálni, hogy ennél nem lesz rosszabb.

Ha ez megnyugtat, én is nagyon féltem, és nekem is meggyőződésem volt, hogy na én ugyan nem fogom kibírni. Rettegtem, hogy kifordulok önmagamból, esetleg üvöltözni vagy káromkodni fogok, és mindenkit elküldök a p....ba. Ehhez képest egyetlen hang nélkül szültem, a szülésznő meg is jegyezte, hogy ilyet azért ritkán lát.

Volt két hónap terhességi rosszullétem az elején. Ha választanom kéne, melyiket kell újra átélnem, gondolkodás nélkül a szülést választanám.

Lehet ám rá tréningezni, fontos, hogy bízz az orvosodban és a szülésznőben (érdemes felfogadni, nekem ez hatalmas biztonságérzetet adott), és legyen ott veled valaki, akiről úgy gondolod, jó hatással lenne rád (nem feltétlenül a férj.)

Mondjuk ami ezt az elengedést (fájás közben) illeti, na az nekem nem sikerült. Minél jobban engedtem, annál jobban fájt, úgyhogy aztán én már nem erőltettem az elengedést. :)

A vajúdás fájdalmas részét ahhoz tudnám hasonlítani, mintha minden irányból egyszerre préselnék össze a hasadat valami elképesztő erővel, a kitolás pedig egy szétszakadós érzés a medencédnél, és egy dinnyét kakilós a végbelednél. Én a hüvelyemben a világon semmit nem éreztem, a gátmetszést is csak egy apró csípésnek.

De ez az egész utólag már tök izgalmas emlék, és állati büszke vagyok, hogy kibírtam! :) Sajnálnám, ha kimaradt volna az életemből.

Első szülésnél 10/6, csak nagyon sokáig tartott, 8 órán át. A végén úgy éreztem, hogy inkább az idő miatt volt megterhelő, meg a végén kaptam valamit infúzióban, ami mellett éreztem a fájást, de sokkal könnyebb volt elviselni.

Második szülés 10/7, viszont nem volt egy óra sem. Előtte otthon szinte észrevétlenül tágultam és vagy három ujjnyira nyitva voltam, amikor a kórházba értem.

Sok módja van már a fájdalom enyhítésének, szerintem ez ne tántorítson el. Meg gondolj arra, hogy talán ez az egyetlen olyan fájdalom, aminek van értelme :)

No, kezdődhet a lepontozás meg a fröcsögés.

A vajúdás valóban fájdalmas, de semmilyen más érzéshez/érzethez nem hasonlítható.A vajúdás alatti tudatállapot határozza meg a fájdalom megélésének mértékét. A szülőszobán mikor még csak a vajúdás elején jártam, próbáltam kizárni a külvilágot és egyfajta meditatív, hipnotikus állapotba kerültem.A fájdalom elviselését segítik a testet elárasztó egyéb hormonok, pl dopamin-ami fájdalomcsillapító és "örömhormon". Hagyni kell ezek szétáradását és hagyni a tested dolgozni, semminek nem szabad ellenállni. Ez fejben dől el. Így nem féltem a szüléstől és a nyugalom valamint, hogy átadtam a testemnek az irányítást, bőven meghozta az eredményét: lényegében hang nélkül és őrületes fájdalom nélkül -természetesen beavatkozás-mentesen- megszültem. És minden egyes pillanatát kimondottan élveztem.