A legtöbb úgymond korszerű intézményben miért a természetes szülés az elsődleges cél és nem a könnyű szülés?
Rengeteg helyen lehet ezzel találkozni, hogy természetes szülés így, természetes szülés úgy, és csak akkor segítenek, ha az anyuka élete már veszélyben forog. Miért nem a lehető legszebb élmény a cél? (Az influenza és a fogfájás is természetes, mégis teszünk ellene..)
Az ismeretségi körömben három olyan nő is van, akit a legvégsőkig hagytak szenvedni, órákon keresztül, miközben már rég meg kellett volna császározni őket. Vagy legalább adni egy edát. A vége háromból kettőnél császár lett, de szerintem a harmadik is bármit megadott volna érte.
Miért és kinek érdeke ez?
Ebben az a legnagyobb probléma, hogy azt csak utólag tudod mondani, hogy meg kellett volna császározni, mert pl. a kitolásnál elakadt a válla, akkor meg ugye már nem igazán lehet...szóval a lényeg, hogy egyik doki se jövőbe látó, így se azt nem tudják ha meg kellett volna, vagy nem kellett volna...
Én kettőt szültem természetesen, gátvédelemmel, teljes fájdalomcsillapítás nélkül, csodás élmény volt. Úgy beszéltük meg a dokimmal, hogy császár csak akkor lesz, ha vagy a baba, vagy az én életem forog kockán. Nem azért, mert szerintem a császár nem szülés, vagy ilyesmi...az én döntésem volt...ennyi
"Látom, még mindig tart a demagógia a császáros babák hátrányos helyzetéről. Nekem két lányom van, a császár után jóval hamarabb be a tejem, mint a természetes szülés után, a császáros kislányomnak kutya baja, a természetesen született lányom nemsokára két és fél éves lesz, nem jár önállóan, nem beszél még, és sokkal érzékenyebb, gyengébb az idegrendszere. Na, ennyit erről. "
Mért gondolod, hogy hogy ha valami 100-ból 64-szer X módon zajlik le, azt cáfolja az, hogy ha elmondod, hogy volt 1 eset, ami nem tartozik ele a 64-be?
Tudjuk. Volt 36 olyan eset is.
Ettől még ott van az a 64.
Ennyit erről.
Én se kaptam el az influenzát idén télen, de ez nem cáfolja meg azt a tényt, hogy volt influenzajárvány idén.
21-es, és mi van akkor, ha egyértelműen nagy a baba? Vagy farfekvéses? A természetes szülés hívei ebben az esetben sem javasolják a műtétet, pedig mindkettő komoly kockázat, és mindkettő már a szülés előtt kiderül.
Természetesen más a helyzet, ha forgási rendellenesség van, ezt nem lehet előre tudni, de itt sem mindegy, hogy fél óra vagy másfél vagy három óra után dönt az orvos a műtét mellett.
Meg fogsz lepődni, de nem mindig császárindikáció a farfekvés. (Én írtam korábban a beszorult gyerekről meg a kézzel tépkedett méhlepényemről.)
35 hétig nem fordult be, kérdeztem a dokit, hogy akkor mi van, ha így marad. Hát, rajtam múlik, ha akarom, megpróbálhatom hüvelyi úton. Ááááá, kizárt :) Aztán megfordult.
Egyébként én finoman próbáltam császárért kampányolni, doki ugyanilyen finoman hárított. Volt bennem egy adag félsz az egésztől, meg az, hogy én 155 cm vagyok, filigrán. Férjem és én is 3200 g körül születtünk, a születési súly öröklődik. Ergo sanszos a relatív téraránytalanság.
No, kisasszony 3250 g lett. Volt még mellé fájásgyengeség és relatív téraránytalanság is, csak ugye mire ez mind kiderült, ő már a szülőcsatornában volt.
Az orvosom ellen egy szót sem szólok, jó szakembernek tartom, gyorsan és nagyon szakmaian avatkozott be, időben özönlött a segítő személyzet is.
Baba makkegészséges, nekem volt egy törött farokcsontom, egy rövid altatásos műtét a méhlepény teljes kipecázására, végigrepedt hátsó hüvelyfal, brutál vérveszteség és kék-lila, ödémásra duzzadt alváz. Maximálisan kihasználtam a 6 hetes gyermekágyat, mert az első 2-3 hétben még az ágyból se tudtam felkelni.
Összességében szerencsém volt, jó volt a doki, pöccre összerakott, úgyhogy a gyerek és én is maradandóság nélkül megúsztuk, csak nekem volt pár szar hetem utána. Meg a férjemmel is szerencsém van, mert az első hetekben 95%-ban ő látta el a babát, én alkalmatlan voltam rá.
Nem tervezek több gyereket, de a dokival lerakattam a nagyesküt, hogy ha megzavarodok és mégis szülök még egyet, akkor a pozitív tesztnél bevési, hogy programozott császár.
Pedig a kitolási szakaszig tök olajozott volt minden: 4 óra vajúdás kibírható fájdalmakkal, a terhességgel se volt gond. Oszt' a végén megvicceltek a testbérlőim.
Hű, te utolsó, te nagyon megjártad! Nekem is volt hüvely repedésem, ami miatt szülés után altatás, betoltak a műtőbe és megvarták. De nekem a szülés csodás élmény volt, pedig éjfél körül kezdődött és másnap 4-re lett meg a baba...mindezt császár után 3 évvel, úgyhogy boldog voltam, hogy ezt is megtapasztalhattam.
Èn is osztom azoknak a véleményét, akik a császárt az életmentő beavatkozásnak megtartanák...(nekem az első totál indokolatlan volt...szombat volt, így 1 óra múlva gyorsan mehetett a doki haza)
Találtam egy jó kérdést ezzel kapcsolatban, érdekes:
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szules..
Az indokolatlan császár azzal kicseszés, aki mondjuk nem 2-3 gyereket akar...
Mi imádjuk a gyerekeket a férjemmel. A nagyok már egyetemisták, még lehetett egy kicsi, de mi többet szerettünk volna :(
Nálam sem volt különösebben indokolt, sietett a doki..., nem volt türelme kivárni a vajúdás véget, pedig nekem nem volt bajom...
24-es, a stílusod bicskanyitogató.
Nem emlékszem, hogy én bármelyik hozzászólásomban megengedtem volna magamnak ezt a hangnemet, jó lenne, ha te is ehhez tartanád magad.
Hatalmas tévedés a részedről, hogy „Ha egyértelműen nagy a baba vagy farfekvéses, akkor meg sem próbálkoznak a természetes szüléssel”. Ha még ezt sem tudod, „nem igazán értem… minek kell okoskodni.”
Nincs orvosi diplomám, viszont az ismeretségi körben rengeteg az orvos, ennek ellenére majd 20 évembe telt, mire találtam egy olyan nőgyógyászt, akire rá mertem bízni magam. Tudod, nincs mindenkinek ennyi ideje, és a bizalom vajmi kevés ezen a területen. Attól, hogy bízom az orvosban, még nem kizárt, hogy hagy szenvedni órákig. Mint ahogy a barátnőim példája mutatja. És ha te azt gondolod, hogy a magyar állami egészségügyben bármi is úgy működik, hogy majd te megmondod az orvosnak, akkor vagy nagyon naiv vagy, vagy nem jártál még állami szülészeten.
Én nem, nem az lenne a cél, hogy császározzanak, ha kell, ha nem, mert az meg a másik véglet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!