Mik a véleményetek, és a tapasztalatotok az apás szüléssel kapcsolatban?

én féltem, hogy mit fog látni... megbeszéltük, hogy csak a fejemnél lehet, ha kibújik a babánk akkor meg övé a terep, elvághatja a köldökzsinórt, mehet vele fürdetni, mérni, stb :)

én totál elvesztettem a valóságérzetemet, olyan volt mint ha kívülrl szemlélném az eseményeket, a testemet meg nem tudnám irányítani. tehát mindent hallottam, felfogtam, de az agyam kikapcsolt a fájdalomtól.

kint volt félig a feje, szünet, vártunk a következő fájást, akkor mondta az orvos, hogy nyúljak oda, van haja, simizzem meg. reagálni se tudtam, látta rajta, erre ilyen feszkó oldásként beközölte, hogy ha anya nincs itt akkor legalább apa jöjjön már :D férjem meg bebújt a lábaim közé és nézte a gyerek fejét :D

pont nem érdekelt akkor, utána beszéltünk róla, de nem volt rá negatív hatással, a 6 hét együttlét mentes időszakban feldolgozta ő is látottakat :)

jó volt, hogy ott volt, nélküle elveszettebbnek éreztem volna magam :)

Párom bent akart lenni. Én meg nagyon örültem, hogy ott volt és "támogatott".

Azóta is nagy élményként kezeli. Most várjuk a második babát, és most is ott akar lenni. Ő amúgy nem nézte telibe, csak úgy óvatosan a fejem mellett állva. :-)

Ha valaki nagyon elzárkózik, azt viszont nem szabad erőltetni.

Sógom amúgy azt mondta, hogy csak vajúdás alatt hajlandó bent lenni a feleségével, de aztán minden olyan gyorsan történt, hogy szülésre is bent ragadt. Azt mondta, kár lett volna kihagyni.

De ugye ezt embertípusa válogatja. A lényeg, hogy a pár egyetértsen és közösen döntsenek ebben a kérdésben is.

Nekem két császárom volt. Az elsőnél (vidék) a közelünkbe se jöhetett, amíg bent voltunk a kórházban. Nagyon dühös voltam emiatt, hogy még a lányát sem simogathatja meg, csak egy üvegfalon keresztül nézheti meg.

Császár után 5 percre bejöhetett hozzám a műtős szobába (kint már a gyermekágyas osztályon), de azonnal kitessékelte egy csecsemős nővér, amikor meglátta.

Végül este fél 9-kor jött be, beengedte az egyik "emberségből jeles" nővérke és behozta a lányunkat is hogy megnézze. Akkor találkozott vele elsőnek, addig nem is láthatta, pedig 10 óra telt el a szülés és az első pillanat között. Nem volt vészhelyzet, sima normál császár volt. Egyszerűen a nappalis csecsemős nővérek a tirpák, bunkó kategóriából voltak beosztva.

Második császárnál (másik kórház, főváros) amikor előkészítettek a műtétre, bejöhetett már. De csak akkor, amikor már az infúziót szúrták be. Ott ült mellettem, simogatott, bátorított. Nézte a fájásokat a gépnél, simogatta a hasam. Nagyon jól esett és olyan boldog voltam.

Utána elköszöntünk, betoltak a műtőbe. Ő kint várt az előkészítőbe. Kivették a második lányunkat és vitték fürdetni, mérni, stb.. egyből behívták oda a férjem. Mindent végig nézhetett, fotózhatott, megfoghatta, simogathatta, dédelgette, stb.

Ő öltöztette fel, megengedték neki. Végül behozták már tisztán a lányunkat hozzám is.

Amikor mindennel végeztek rajtam, kitoltak a szobába és a férjem ott lehetett velem még egy ideig. A lányunkat elvitték a csecsemős osztályra, általános megfigyelésre (protokoll szerint). Másnap reggel 10-kor kihozták kérésre a lányomat és onnantól kezdve annyit volt velünk, amennyit szerettük volna. Igaz, a látogatási időt be kellett tartani, de meglátszott, hogy ez BABABARÁT kórház volt, míg az első lányomnál csak maximum "BA.." kórház, semmi több.

Mi mindenképp apás szülést szerettünk volna mind a két alkalommal. De kikötöttem neki, hogy csak a fejemnél ülhet (mondjuk máshová nem engedték volna) és szigorúan csak az arcomat figyelheti, semmi mást! :)

Egy ismerősünk, és a mi gyerekünk között pár nap korkülönbség van. Nálunk a páromat a másik apuka beszélte rá, hogy ki ne hagyja, pedig nagy volt az aggodalom, ugyanis a párom ájulós típus, a vértől és a kórháztól rosszul van. Ahhoz képest jól bírta, az elején fehéredett el, amikor közöltem, hogy akkor indulunk a szülőszobára. Nem látott semmi véreset, vagy egyéb trutyisat, a fejemnél ült végig (2,5 óra volt az egész). Elmondása alapján, az elején még gondolkozott poénkodással, utána pedig jobbnak látta, ha csendben marad, és rendelkezésemre áll :) Általában rá hárult a feladat, hogy adjon inni, de leginkább csak ült, és ott volt, hogy ne legyek egyedül, vagy hogy tudjam, hogy biztonságban vagyok. A végén pityergett, mikor megszületett a kisfiúnk. Ő vitte ki megmutatni a rokonoknak, ők mesélték, hogy még soha nem sétált olyan büszkén, mikor a kezébe adták az újszülött fiát.

Csodálom amúgy, hogy nem lett rosszul, szerintem ő is. Elmondása szerint a következőnél is szeretne benn lenni.

Amit minden ellenző hangoztat, hogy majd nem fog úgy közeledni a párja, nem tekint majd rá nőként, nálunk nagyon nem jött be. Szerintem ez amúgy csak kifogás a pasiknak, talán mert megromlik a kapcsolat, míg kicsi a gyerek.

Én nem akartam, hogy ott legyen a férjem, egyrészt, mert nem hiszem, hogy hathatós támogatást tudott volna nyújtani, másrészt mert ő az a típusú férfi, akiről el tudom képzelni, hogy ami ott lát, az szexuálisan egy életre kellemetlen nyomokat hagy benne.

Ezért én az anyukámat kértem meg, hogy ott legyen velem, és nagyon-nagyon jó döntés volt a részemről.

(Kár, hogy anyunak nem ugyanez a véleménye...:)

én program. császárral szültem, és ott volt a férjem, szerintem életünk egyik legjobb döntése volt, hatalmas élmény eleve a szülés, és szuper érzés, hogy együtt éltük át, ő is nagyon élvezte, már amennyire lehet persze :)

nem egy rosszullevős típus, így ilyeneken nem aggódtam, sőt, tul.képpen végignézte, mert érdekelte, nem bújt a paraván mögé :D

én abszolút ajánlom, mindenféle szülésnél, minket csak közelebb hozott az élmény, és nekem nagyon sokat segített, hogy ott volt ő is