Miért élik meg sokan teljesítménykényszernek a szülést?

Mindkét esetre lehet példát mondani. Van, akinek a természetes szülés erőltetése miatt lett problémája, hány baba nem élte túl a nagyon természetes otthon szülést?

De nem ez a lényeg.

Én azt szeretném megadni a gyerekemnek és magamnak, hogy biztonságosan és egészségesen szülessen, akármilyen úton. Nem az a legjobb neki, hogy természetesen születik, hanem az, hogy egészségesen születik. Akár császárral, akár nem (mondom ezt úgy, hogy természetes úton szültem, és eszembe sem jutott a császár, de ha az lett volna, nem ezen töprengenék azóta is, hogy mekkora lúzer vagyok).

Én ezt akarom megadni a gyerekemnek, illetve azt, hogy ott legyek neki, amikor szüksége van rám, és normális felnőttet neveljek belőle. Nekem ez ezerszer fontosabb, mint a szülés milyensége, a tápszer, a ringatás és a többi ilyen ősanya duma.

Én így gondolkodom, attól másnak lehet más véleménye. Ha te attól érzed magad anyának, hogy szenvedsz pár órát, legyen. Nekem nem erről szól. Tudom, neked meg nem szenvedés, hanem csodás élmény.

Azok, akik így gondolkodnak, sem nagyon tudják elfogadni az ellenvéleményt, amit a korábbi válaszom lepontozása is mutatott. Nekem ez a véleményem, leírtam, akinek nem inge, nem veszi magára. Nem állítottam egy szóval sem, hogy ez az egyetlen helyes út.

Igen- Softy, az mennyivel jobb lett volna, ha az a bizonyos diplomás hentes mindenáron kinyomja belőled a gyerekedet a hüvelyeden keresztül... lehet a gyereked kicsit oxigénhiányos lett volna, kicsit sérült, de hát a lényeg, h neked megvolt a szülésélmény.

Ha az orvos megcsászározott, akkor annak oka volt, nem viccből tette. Valószínűleg nem tudtad volna megszülni. Tedd ezen túl magad és örülj, h van császármetszés, meg műtő, mert lehet, h enélkül a gyerekedet halva húzták volna ki belőled.

Nekem az!

Én nem misztifikálom túl a szülést. Nem az határozza meg majd a gyerekem sorsát, életét.

Császárom volt, egy percig nem jutott eszembe szomorkodni. De tényleg.

Tejem is kevés volt, az egy picit bántott, de nem lihegtem túl. Nem szerettem volna,ha a gyerek azt érzi,hogy van egy anyja, aki ahelyett,hogy boldog lenne, azon kesereg nap hosszat,hogy hogy szült, meg,hogy miért nincs elég anyateje. Mert sokan annyira belefeledkeznek pl. a szülés miatti bánatba, hogy elfelejtenek a lényegnek, a szülés produktumánat, a babának örülni!

Softy: "Tudom, hogy ez manapság nem menő és egyesek hülyeségnek tartják, de nagyon sokan élnek így, akik nem rettegnek attól, ha valami fáj, és nem félnek megélni az életet és annak minden részét, nem csak azt, ami épp kényelmes. Tompításban a lényeg veszik el."

Ez így nagyon fekete-fehér. És nem is így van. :)

Csak nem gondolod komolyan, hogy mindenkinek azért csinálnak császárt, mert nem akarják, hogy fájjon??? Nyilván van ilyen, de csepp a tengerben. Pl. én is végigvajúdtam nagyon sok órát, tolófájásokkal császároztak meg. És soha nem féltem, azóta sem félek a fájdalomtól. Ha bármi esély lett volna, hogy ki tud bújni a lányom, akkor a dokim nem dönt a császár mellett. Így lett ép és egészséges, nem az én kényelmem miatt. :)

De hagyjuk, mert ez egy örök sztereotípia...

Mert mindenhol ezt nyomják, a szuperanyák, a dokik, védőnők, stb. hogy

- természetes útn születés

- szoptatás x hónapig

És annyira beléd beszélik, hogy ez a jó, a tökéletes, stb., hogy ha már nem vagy rá képes, akkor totál letargiába zuhansz.

Szrni rá, én azt mondom, ha normál szülés, az jó, de ha császár, akkor sincsen semmi.

És ha 2 hetesen elapad a tejem, és onnantól fogva nem tudok szoptatni, akkor sem hullajtok könnyeket, mert nem tragédia.