Császáros anyukák van kedvetek beszélgetni?

Figyelj, azt az egyet kell megértened először, hogy nem tudunk mindent irányítani. Másodszor pedig: nem mindig az a fontos, amit addig annak hittünk. Természetesre készültél, nem az lett. Én is arra készültem, nem tágultam, megcsászároztak. Nekem nem okozott gondot, maximálisan bíztam az orvosomban, tudom, mi volt a kockázat. Tedd helyre a fejedben a dolgot, nem bonyolult ez. Képzeld, nekem másodszor sem sikerült, mert ott meg életmentő műtétre volt szükségünk. Elaltattak, csak órákkal később láttam a gyereket, azt se tudtam ébredéskor, életben van-e. Na ezzel elbíbelődtem a fejemben/lelkemben jó darabig azért, de a helyére került végül. Nincs bűntudatom, boldog vagyok, hogy épek, egészségesek a gyerekeim, hálás vagyok az orvosaimnak. A szoptatás egyébként meg nem ettől függ, nekem mindkettővel sok tejem volt, a nagy jól szopott, a kicsinek valahogy nem ment annyira, rövidebb ideig szoptattam őt. Hidd el, nem tehetsz róla. Továbbra sem értem, miért is kéne bárkinek bűntudatot éreznie a császármetszés miatt. Van aki "anyábbnak" érzi magát a császárosoknál, mert neki könnyebben ment, vagy nehezebben, de természetesen szült. Nem kell mindent elhinni, nem ezen múlik az anyaság.

Te meg ne emészd magad, hanem kezdj el a "dolog" jó oldalával foglalkozni, most már nem te vagy fontos, hanem a kisbabád. Neki mosolygós, kiegyensúlyozott anyuka kell, nem olyan, aki értelmetlen múltbéli eseményeken szorong, amire semmi hatása nem volt. És akkor itt jön az a rész, hogy eldöntjük, mi a fontos. Sok sikert hozzá, fel a fejjel! :)

Ne haragudjon meg senki rám, de nem tudom megérteni azokat, akik tragédiaként élik meg, hogy császárral szültek egészséges babát.

Inkább úgy mondanám, szerencsések, hogy ez a legnagyobb tragédia az életükben.

Van egy rokonom, aki farfekvéssel született, sokszorosan nyakára tekeredett köldökzsinórral. Az anyját nem császározták meg, kirángatták belőle a gyereket szó szerint. Eredmény: súlyos agykárosodás és csípőficam. A ma 37 éves férfi intézetben vegetál, beszélni, mozogni nem tud, öltöztetni, etetni, pelenkázni kell. Na, ez az igazi tragédia, nem egy 15 centis heg az ember hasán.

Más. Amikor a lányom született már egyik szülőm sem élt. Apám akkor halt meg hirtelen, amikor 38 hetes terhes voltam. Előttem van a kép, ahogyan mindenórás hassas viszem az urnát a kezemben (otthon ravataloztam fel a temetésig). Ezek után ki a frász borul ki egy császármetszés miatt?! Inkább amiatt keseregtem, hogy már nem küldhettem mms-t a szüleimnek az őrzőből, hogy megszületett a gyerekem. De egészséges, és jól fejlődik, a hegem pedig már nem is látszik. Nem érdekel az sem, ha a második is császár lesz, csak egészségesek legyünk, és ÉLJÜNK.

Szia kérdező!

Én is császáros vagyok,természetesre készültem,de sajnos a feje nem ékelődött be a szülőcsatornába,nem tágultam eléggé,a sok oxytocin hatására leesett a szívhang és még a magzatvizem is meconiumos volt így sajnos esélyem sem lett volna megszülni a babát.Így alakult,de készülök hogy majd a 2.babát sikerül természetesen világra hoznom :) ha gondolod írhatsz privátban,meghallgatom a lelki problémád...nekem is jó kibeszélni magamból ezt a dolgot.