Nem bosszant benneteket a "minden az agyban dől el" kijelentés?

Az első gyereket nagyon vártuk. Nem is féltem tőle különösebben, mivel anyukám azt mondta, hogy ki lehet bírni, neki gyors volt, és nem túl borzalmas. Nagyon készültünk rá a férjemmel. Ehhez képest meglepődtem, hogy mennyire fájt, életem legborzalmasabb élménye volt. Másnap elájultam, 2 napig fel sem kelhettem.

Egy csomó helyen olvastam, ha az anya nem fél, nem fog annyira fájni meg jobban is tágul. Baromság.

Na, meg a baba-mama klubban kérdezte a védőnő az élményeinket. Én azt mondtam, hogy nekem az a véleményem a szülésről, hogy minél gyorsabban szeretném elfelejteni. Egy másik anyuka nagy lelkesen mesélte, hogy ő 24 órát vajúdott, és mennyire szenvedett, és élete legnagyobb élménye volt. Erre a védőnő provokatívan megkérdezte, hogy szerintünk ez mitől függ, hogy ki hogyan emlékszik rá vissza. Na, erre jött a klasszikus idézet a kérdésemben, és néztek rám, mint a véres rongyra. Szóval akkor én egy rossz anya vagyok, mert nekem fájt a szülés, és szeretném minél előbb elfelejteni? Pedig én nem henceghetek azzal, hogy 24 órát vajúdtam, mert csak 3 órát, de 4,5 kg-s a gyerekem.