Akit lelkileg borzasztóan megviselt a császármetszés hogyan tette túl magát rajta?

8assal egyetértek, és az mégcsak hagyjn, hogy a média, de itt is egyfolytában leszólják a császáros anyákat, hogy nem is szült, ennyire nem képes a gyerekéért, stb...

Ha ez nem lenne, tizedennyi császár miatt szülés utáni depressziós nő lenne csak. De hát ugye mint mindenhol, itt gyiken is jobban tudják egyes válaszadók, hogy ki milyen anya... és csak annyiból, hogy kérte a császárt...

Sajnos szerintem ez ugyanolyan téma, mint a szoptatás-nem szoptatás. Értékelem az ezzel foglalkozó szakemberek segítő szándékát, ám sokan nem látják, hogy borzasztó rombolást visznek véghez a nagy természetes szülés és szoptatás fanatizmusukkal.

Igen, van aki önszántából választja azt, hogy nem szoptat, nem szül hüvelyi úton, de sokaknak egyszerűen így alakul az életük, ha fejen állnak sem lesz máshogy. És ezt nem szabadna elfelejteni.

Egy édesanya lehet szerető és gondoskodó szoptatás és természetes szülésélmény nélkül is, és ugyanúgy lehet rideg és "sz_ranya" akkor is, ha évekig szoptat meg 2500 órán keresztül vajúdott (nyilván ez költői túlzás)

Nem ebben mérik az édesanyák milyenségét, sajnos nagyon sokan ezt sujkolják a nőkbe, én császárral szültem, és csak 4 hónapig szoptattam, megszámolni sem tudom, hogy hány lesajnáló vagy szánakozó pillantást vagy megjegyzést kaptam a fentiek miatt. Engem hidegen hagynak az ilyen dolgok, de nem mindenki ilyen. Egyik ismerősöm szó szerint lelkibeteg volt amiatt, hogy nem tudott szoptatni, pláne, hogy jött a sok "bölcs" rokon a saját kis "csakazanyatejajó, biztostudnálszoptatnicsaknemakarodeléggé, jajszegénygyerekhogyfelfogfújódniatápszertől" szövegével...

Sziasztok.

Egyenlőre még én sem tettem magam teljesen tul rajta.De mar nem érek ra filozni annyit rajta.

nallam tulhordás volt, inditották a szülést, majd közölték fajasgyengeség nincs értelme szenvednem ez nem fog menni. Egész terhesség alatt rettegtem a császártol nem akartam mindenképp hüvelyi szülést szerettem volna. De csak a műtéttöl valo félelem miatt. mikor mar 3oraja folyik az oxi és közlik ez nem fájás császározni fognak.....

Altatásért könyörögtem megkaptam. Nekem ez igy sokkal jobb volt. Rettenetes volt h nem voltam eléggé nő ahhoz ami a nők dolga hogy világra hozza a gyermekét ugy ahogy megalkották. Nem éreztem magam normalisnak a hejzetet sem és a tudat hogy felvágtak turkáltak bennem.........

Ha ezt ébren kellett volna végig türnöm nem lennék épelméjű.

Direkt mondtam az orvosombak nemérdekel hány felé szakadok engem ne vágjanak fel,tegyünk meg mindent a természetes szülésért.......

Aztan jöttek a beszolasok .Egy ismerősöm kérdezősködött a szülésröl vajjudasrol én mondtam amit tudtam erre rávágja ja te császáros voltál akkor hiába kérdezem. A korházba is nem a nevünkön szolitottak vagy esetleg az ágy szám alapján.nem Vidd már be az infuziot a sectiosoknak a 6osba.......

mi voltunk a sectiosok. az a sectios anyuka...stb....

(3an voltunk 6bol csaszarosok...)

És a legrosszabb egyszer a férjemtől is megkaptam mikor probaltam lelket önteni bele mikor fajt valamije és azt mondtam "tudom faj,gondolj valami szépre,a kislanyunkra.Vagyinkabb arra nekem is hogy fajt." (már hogy a kislanyunkat ne kösse össze a fajdalommal gondoltam én mint szintén szenvedő 3hetes heggel majd erőt adok) erre ravagja"mi?!az altatás?" aztan persze ugy csinalt mint aki viccelt......

Mai napig és szte sohasem fogom tudni azt mondani hogy szültem.Az én kislanyom megszületett de engem műtöttek...Ja még egy jo, a szomszéd lany jött vigasztalni mert őt is császározták a szívbetegsége miatt. Szoval jött vigasztalt hogy ő is császárral szült de ő is siman szeretett volna,de ő megtudta volna ugyis szülni met kitagult rendesen.....Értettem szoval még a szívbeteg is tud szűlni csak én nem....

Na hát ez az én történetem de mar nem igazán akarok ra gondolni. jo kiirni magambol. De van jobb dolgom is hisz itt a kis tündérkém akiért még ez is megérte...

Én egész életemben a saját anyámtól hallgattam, hogy a császár az nem szülés, ott "csak" kiveszik a gyereket, de nem szenved meg érte az ember. A hüvelyi szülés, na az igen, az a valami.

Ehhez képest a terhességem elején megállapították, hogy méhnyaki miómáim vannak, esélyes, hogy császár lesz. Végig azon izgultam, hogy meg tudjam szülni rendesen.

A 36. héten a ctg már 100-as fájásokat mutatott, amiből én csak annyit éreztem, hogy picit keményedek, akkor már mondta a dokim, hogy fájásgyengeség, tuti császár lesz.

Végül 14 óra vajúdás (amiből én semmit nem éreztem) után császár, ahol viszont nem hatott az érzéstelenítő, de ez már csak akkor derült ki, amikor már felvágtak, akkor meg már altatni nem lehetett, úgyhogy nem hinném, hogy egy sima szülés annál jobban fájt volna. SZóval, azt hiszem, én megszenvedtem ugynúgy, mint az, aki hüvelyi úton szül, de én sem tudom kimondani, hogy szültem. Nem szültem, hanem műtöttek.

Nem szégyenlem, ha nem császároznak, mind a ketten ott maradtunk volna, de nem is nagyon dicsekszem vele. Az emberek nagy része vélekedik úgy, ahogy az én anyám is: a császár, az nem szülés, ott csak kiveszik a gyereket, és kész!

Előző vagyok.

Hogy a kérdésedre válaszoljak, nem tettem magam túl rajta, de leginkább az bánt, hogy az elfuserált érzéstelenítés miatt, amint kivették a kislányomat, azonnal altattak, így éppenhogy csak megmutatták, de már azt is csak elmosódottan láttam. Nem tették a hasamra, nem puszilhattam meg...

Pedig elterveztük a párommal, hogy majd hárman fogunk ott sírni a szülőszobán. Engem jobban zavar, hogy ez kimaradt az életemből, és hogy apuka egyedül sírt, karjában a picinyke babájával. És azokat a pillanatokat soha nem kaphatom vissza. Engem ez bánt, és ezt szerintem soha nem is fogom tudni feldolgozni.

Na pont ez amitől féltem,hogy nem hat majd az érzéstelenítő ugy ahogy kell.Vagy hogy bármit is érzek. Az ettől való pánik szerű félelmem miatt azonnal az altatást kértem. Gondolom ezért is egyeztek bele.Ha bepánikolok igyisugyis altatni kell majd,mert vérnyomás miegymas probléma.....bármi felléphet közben. Nagyon sajnalom ami veled történt, Ez valoban ..szinte feldolgozhatatlan. Ettől viszont nem vagy rossz és semmivel sem kevesebb mint a többi nő.Sőt!! Ezt kibirni....! Nagyon kemény nő lehettsz, én ott haltam volna meg...

Én mikor még csak berajzolták a vágás helyét azthittem végem van...Ennyire féltem.

El se tudom képzelni hogy van aki ezért fizet. Lelkileg megprobalok felkészülni hogy a kistesók is igy születnek. De....a remény hal meg utoljára. Az altatás annyival jobb volt hogy a műtét utan mar a következő szoptatásnál megfoghattam,meg is szoptathattam a kicsit,nem kellett fél napot mozdulatlanul tölteni. Ez a gerinc szuri...hu...ez kiveri a biztosítékot.....

15#

Nekem ez a 3.császárom lesz.

Aki császárral szül és IGEN!SZÜL!!!az a legkevésbé sem kevesebb annál aki természetesen hozza világra a gyermekét.

Ezt most kimondottan azokra értem akiknél nem jöhetett szóba a természetes szülés.

Akik császárosok azoknál már a terhesség sem olyan mint a hüvelyi úton szülőknél és a szülés utáni felépülés sem.

Lehet,hogy "nehezebb" a baba "kijövetele" mint császárnál,de könyörgöm! a császármetszés egy hasi műtét ami után tényleg szenved az anya.Nem pár napig,hanem hetekig vagy akár hónapokig.

Számomra nem kérdés,hogy ki szenved többet a babáért.

Én sem választhattam,pedig a hüvelyi szülést választottam volna.Mert lehet,hogy éppen az a fél óra amíg kitolja a babát az fáj,de utána már sokkal de sokkal jobb mint a császármetszés után.

Illetve amiről senki nem beszél az az,hogy a császáros anyukák semmivel sem viszonyulnak rosszabbul a babákhoz,sőt! ők tudják csak igazán értékelni őket-hiszen tudják,hogy mi történhetett volna a babájukkal ha nem vállalják a császármetszést!

Egyébként sem a baba születése kellene,hogy fontos legyen,hanem a gyerekek nevelése,na de arról már senki nem szeret beszélni:)))