Akit lelkileg borzasztóan megviselt a császármetszés hogyan tette túl magát rajta?

Először kudarcnak éreztem, befejezetlennek tartottam a szülésemet. Később felfogtam, hogy életmentő volt és ha nem császároznak meg, ki tudja, mi lett volna a gyerekkel (vagy velem). Aztán olvastam pár rémtörténetet olyanoktól, akiket hasonló helyzetben nem császároztak, hanem vákummal, meg hasbakönyökléssel kierőltették a gyereket, károsodott is a gyerekük. Végül rájöttem, h 4+ kilós baba valószínűleg rendesen szét is szakít, így most már azt gondolom, mindennek oka volt és sokkal jobban jártunk a császárral, mert így mindenki ép bőrrel megúszta.

Szóval csúnyán hangzik, de nekem végülis az segített, hogy megtudtam, mennyivel rosszabbul is járhattunk volna..

Én megértem, ha vki természetes úton akar szülni.

De miért kell lelki betegnek lenni ha császár lesz? Nem az a legfontosabb, h egészségesek legyetek?

Szerintem is az a lényeg, hogy egészséges legyen a baba és az anya.

Engem nem viselt meg a császár.

Remélem a következő is császár lesz.

Belőlem vákuummal szedték ki a gyereket (császár már szóba se jöhetett, mivel a szülőcsatornában akadt el) forgási rendellenesség és fájásgyengeség miatt.

Akkor ez most szülés vagy nem szülés eme logika mentén? Mert húzták és nem én nyomtam?

Egyébként én is császárral születtem, ha hamarabb észreveszik, akkor a lányom is.

Valaki felettem írta, hogy sérültek a gyerekek - ezt szerencsére megúszta, nem lett semmi baja, de gondolom ezek szerint szabályt erősítő kivétel.