Volt aki úgy szült, hogy lelkileg nem érezte magát késznek rá? Magára a szülésre.

Elso szules elott voltam igy. Nekem pszichologust javasolt a nodokim es a szulesznom is, mert nalam abnormalis mereteket oltott. En mar a nodokim latvanyatol is rosszul voltam, a vernyomasom, pulzusom az egekben. Nem mentem el, mert szegyelltem magam, ennek ellenere nagyon jo hangulatban, viccelodve gyorsan szultem, nagyon pozitivan csalodtam magamban.

Napam is ez volt mint az elsonel.mar tobben mo dtak h kezeltessem magam mert ez n normalis mennyire felek.az osszes videot megneztem.minden konyvet kiolvastam.agyban total fel voltam keszulve.de lelkileg...aaaaa....a mai napig nem hiszem el h megcsinaltam.pedig mar negy honapos a babam.vegul 12ora alatt lett meg.de csak az utolso 3ra mentunk be a korhazba.mèg itthon 9ora vajudas utan sem fogtam fel h basszus szulok.akkor tudatosult amikor behajtottunk a korhaz kapujan es a parom kozolte h szulni jottunk!!!de vegul minden fajdalomcsillapitas nelkul lett meg.ugyhogy en semmit nem tudtam tenni...sodrodtam az arral...olvastam a hipnoszuleses konyvet jartam szulesfelkeszitore.mindenfel homeos bogyot megvettem...aztan kb.semmit n hasznaltunk csak a vizet ittam meg a szolocukrot ettem.:-)kitartast neked es remelem konnyu gyors szulesed lesz.ezt mondogasd magadba.kozhely,de pozitiv gondolkodas es hozzaallas sokat segit.

Szia én még csak 19 hetes vagyok a masodikkal de ugyanigy érzek. NAGYON aggódom és stresszelek mindenen.mondjuk megneheziti az is hogy el kell döntenem melyik országban szuljek ami nagyon stresszel.a nagyobb Olaszországban született.Most nem tudom még hogy lesz...eltertem a tárgytól. Drukkolok neked és azon túl hogy totál átérzem nem tudok mit irni ♡

Én is így voltam vele, de nem félelem volt a gond, hanem olyan jó érzés volt, hogy a baba bennem van. A szülés óta is elfog a rettegés néha, ha épp más vigyáz a majdnem 1 évesemre. Kicsit depis vagyok, a szülés jól alakult, a kitolásnál fájás gyenge voltam, de kiimádkozták belőlem.

Szintén jelen. Elsőnél elég laza voltam, hogy majd lesz, ahogy lesz, majdcsak kibírom, a lényeg az eredmény... - erre nagyon sok komplikáció volt, még az intenzívet is megjártam. A másodiknál totál para, végig ugrásra készen, ráadásul az utolsó hetekben azt sem tudtam, melyik kórházban szülök (a dokim váltott) és hogy császárra determináltak (az első az lett) vagy megpróbáljuk simán... - erre fel nagyon jól zajlott minden és visszatekintve a félelem volt a legrosszabb.

20. hét környékén én is paráztam, főleg mikor megnéztem 1-2 videót. Na akkor hisztiztem 1-2 hétig, hogy azonnal szedjék ki belőlem, én ezt nem is akartam, nem vagyok hajlandó végigcsinálni, rossz volt a tudat hogy ott nő bennem egy kis "parazita" már bocsánat de tényleg így éltem meg, hogy csak "kihasználja" a testem stb..szóval nálam is beteges volt, aztán párom leállított. Soha nem emeli fel a hangját, de akkor nagyon leb(a)szott hogy térjek már észhez. AZóta nem olvasgatok a szülésről, nem nézek videókat, erre nem is lehet felkészülni, mert nincs két egyforma szülés egy ugyan azon nőnél sem. Én azóta olyan nyugis vagyok, hogy sokan már ki vannak akdva hogy nem félek egyáltalán, anyum mindig bánt hogy engem nem is érdekel az egész terhességem, miért fogom fel ennyire lazán, mert bezzeg ő mikor terhes volt velem rettegett mindentől és meg sz(a)rok az egészre stb...hát nem, egyszerűen csak annyira természetes dolognak kezdtem el felfogni, hogy már nem félek csak "sodródom az árral". Én inkább a szülés utáni időszaktól parázok, nem tudom elképzelni hogy 1-et többen leszünk..:)

Most januárban szültem. Februári baba lett volna, de hirtelen a 36. héten elfolyt a magzatvíz. Éppen vacsorázni indultam, mikor felállva a kanapéról, éreztem, hogy ömlik a víz a lábam között. Nem voltam erre felkészülve. Voltak jelek, doki is mondta, hogy jöhet bármikor, de én nem foglalkoztam ezzel a gondolattal. 100%-ig biztos voltam benne, hogy túl is hordom. Nagyon nagy sokk volt. Remegett kezem lábam. 16 órát vajúdtam, így kaptam egy kis időt arra, hogy átállítsam magam anya üzemmódba, de néha még most is úgy érzem, ez nem sikerült teljesen. Akartam nagyon a babát, és hihetetlenül boldog voltam, mikor elsőnek megpillantottam, most már úgy érzem, jó volt ez így is, de akkor, mikor közölték velem a kórházban, hogy itt az idő, az agyammal értettem, testileg kész voltam szülni, de lelkileg talán még nem annyira. A kisfiam viszont kész volt megszületni, mert 3540 gramm és 55 cm volt. Ő tudta, hogy itt az idő, nekem meg el kellett ezt fogadnom.:) A szülés után nagyon-nagyon hiányzott a terhesség egy pár hétig. Folyton azt éreztem, hogy a kisfiam benn mocorog még a pocakomban. Úgy éreztem, megszakadt valami kapcsolat közöttünk és bár kezdődött egy új szakasz az életünkben, mintha kicsit idegen lett volna az arcocska. Nehezen fogadtam el, hogy Ő az a kisfiú, akit annyira vágytam és akihez 9 hónapig folyamatosan beszéltem, éreztem őt, egymásra voltunk hangolódva. Ma már persze kialakult egy harmonikus kapcsolat közöttünk, nem kívánom Őt vissza a méhembe, nagyon szeretem ölelgetni, puszilgatni. Állítólag korababák anyukái hasonlóan szoktak érezni. Kellett volna nekem még az a pár hét "összenőve" a kisfiammal :)

Szia,én ugyanígy voltam a terhesség vége felé. Mindentől pánikoltam,hogy jaj csak még ma ne,majd inkább holnap,addigra felkészülök,stb. Aztán elegem lett már magamból,és azt mondogattam,hogy igenis erős vagyok,bátor vagyok,nem lesz gond. És elhittem,megnyugodtam,az utolsó héten már nyugiban vártam,hogy induljon. Meg úgy voltam vele,ha már megindul,úgyis visznek magukkal az események.Nekem anyu is,nagyanyám is,unokatesóim is könnyen szültek,reméltem,hogy van ebben valami genetika :-)Végül nem volt semmi gond,olyan szülésem lett,amilyet elképzeltem magamnak,simán komplikáció nélkül. Szép szülést neked is!