Ki milyenek írná le a szüléssel kapcsolatos élményeit?

Másfél éve szültem a kislányomat, szintén kb 4 óra leforgása alatt. A szülésznő szerint az a baj az ilyen rohamszüléseknél, hogy bár tényleg szerencse, hogy nem tart sokáig, a test nem tud felkészülni, "hozzászokni a fájdalomhoz, mert az nem fokozatosan, hanem hirtelen, nagy intenzitással jön. Nem tud beindulni a szervezetben a saját oxitocin termelés, mivel a protokoll szerint infúzióban adnak, így a természetes fájdalomcsillapítás sem indul be.Ja, és az idő rövidsége miatt EDA-t sem tudnak adni. Szóval rövid, de kegyetlen a tágulás. A tolófájások nekem is felüdülés volt attól, amikor már nyomhattam is, az már egyáltalán nem fájt. A gátmetszést meg se éreztem, a varrás is inkább csak kellemetlen volt. Viszont utána napokig nagyon fájt, nyomott, feszült, egészen az utolsó varrat kipottyanásáig. Ettől függetlenül, mivel én császárra készültem, teljesen váratlanul is ért a dolog, lelkileg a mai napig nem dolgoztam fel, ha rá gondolok, nekem is émelyeg a gyomrom, felmegy a pulzusom, pánikroham szerű érzések törnek rám. Azt mondtam soha többet nem vállalom be. Most várom a második gyermekemet, mert mindenképpen szeretnék kistestvért a lányomnak, persze megint császárra készülünk. Az orvosom is megerősített abban, hogy bár valóban a császár nagy műtétnek számít, ilyen maradandó élményekkel nem szabad nekifutni még egy szülésnek. Nem vagyunk egyformák,van aki jobban viseli, én meg nem. Egyébként is azt hiszem az én felfogásom egészen más a szülésről, mint általában szokott lenni. Persze, én is alig vártam, hogy végre fizikai valójában a kezemben lehessen a kislányom, nagyon kíváncsi is voltam rá, számomra nem a szülés a csoda, hanem a fogantatás. A szülés nekem inkább csak amolyan helyváltoztatás, addig velem volt, most mellettem. :) Nem az a pár óra számít sokat az életünkben, hanem az utána következő több évtized. Azt szoktam mondani, nekem nem a születésétől van egy kislányom, hanem a fogantatástól, és most már ketten vannak. :)

Nekem az első EDÁ-val volt, lassú szenvedésnek mondanám..nem tágultam azért kaptam EDÁ-t, az beindította. Összesen 10-12óra volt, Eda előtt az utolsó két óra volt fárasztó és fájdalmas. Eda után meg nem éreztem semmit a tolófájásokat sem, az nem volt jó, mert hiába mondta a doki hogy nyomjak azt sem érztem hogy nyomok-e (könyökkel tuszkolták ki belőlem, de ott akkor az se bánták, segítségnek éreztem) illetve se a gátmetszét se a varrást nem éreztem. Azt mondtam utána többet nem szülök. Rá két évre újabb szülés, szintén összesen 10-12 óra, de csak az utolsó 1óra volt kibírhatatlan, de az nagyon! Intenzívebb, gyorsabb szülés volt, sokkal jobban fájt azt hittem meghalok! De mikor pont meg akartam halni jöttek a tolófájások (épp akkor ment ki a szülésznő, még kb.1órát jósolt, mire meglesz) nekem a kinyomás is fájt, mint aki szétreped,ráadásul kézzel húztak-nyúztak az szörnyű volt. Gátmetszésre szintén nem emlékszem. Amit már mások is mondtak viszont, hogy borzalmasan büszke voltam magamra. De ezután is azt mondtam hogy többet soha nem szülök! Most meg várom a harmadikat. Az első 1-2 hónapban pont a szüléstől voltam betojva, most lassan a félidő után vagyok, és alig várom. Mivel (valószínűleg) utoljára szülök szeretném most úgy átélni és megélni, hogy végig büszke legyek magamra utólag is! Szeretném utoljára elhinni hogy a fájások azért vannak mert az jó,attól halad a dolog, arra gondolni hogy életet adok a gyerekünknek, és nem arra gondolni, hogy úristen ebbe belepusztulok és gyorsan kéne végrendeltet írni, és mi lesz a másik kettővel ha meghalok. Meglátjuk ebből mi sikerül :-) :-)

15 óra volt, ebből 12 oxival és eda nélkül, végül sürgősségi császár. már elmúlt 1 éves a gyerek, de még mindig elsírtam magam, ha eszembe jutott. nagyon nehezen szántam rá magam a következőre