Milyen érzés, ha elfolyik a magzatvíz? Milyen mennyiségű?
Nekem itthon folyt el.
Nagyon megijedtem mert szó szerint ömlött.
Lábam közt betét, bugyi, törölköző, plusz nadrág és teljesen átázott, csöpögött tb kórház folyosóján pedig a kórház autóval 2 perc.
Nekem is itthon folyt el, szaladtam a WC-re, utána nem tudtam felállni mert annyira ömlött belőlem, kisfiam hozta a telefont és a WC-ről telefonáltam, közben folyamatosan ömlött. Törölközőt tettem oda míg elkészültem, aztán Tena betétet míg beértünk a kórházba, de átázott az is.
Észre fogod venni, hogy ez az, mert ha az elején azt is hiszed, hogy esetleg bepisiltél, ez nem marad abba olyan hamar és nem is tudod megállítani akarattal.
Első baba: beérkezett a dokim, én vajúdtam, a szülésznő épp nem volt ott, kérdezte a dokim, hogy áll-e a burok, én meg bambán néztem, hogy mit tudom én. :) MOndta, hogy megnézi, és azzal a mozdulattal ahogy vizsgált, meg is repedt. Mindent elöntött, le kellett vetkőztetniük pucérra, mert vizes volt mindenem.
Második babánál volt némi szivárgásom. Vele az UH-kon végig jelezték, hogy az átlagosnál több magzatvíz van, iszonyú kemény is volt a hasam és feszített, akkor is, amikor nem keményedett éppen. Kitolás előtt kellett burkot repeszteni, hát nekem az akkor megkönnyebbülés volt, hogy végre nem akart szétszakadni a hasam. :) Itt is levették a nyári ruhámat (mert át sem öltöztem hálóingbe), és mivel már csak pár perc kellett, pucéran fejeztem be, majd letakartak a babával együtt.
Harmadiknál bent feküdtem túlhordás miatt, és a kórházi ágyon feküdtem, ahol a harmadik 10 perces fájásnál eldurrant a víz. Mókás érzés volt, mindenem elázott megint, elmentem lezuhanyozni még, addigra már 4 percesek voltak és mire a szülőszobára értem, egy legnagyobb méretű inkontinencia betét is tele lett.(Meg is nézte a szülésznő, hogy milyen színű, de szép világos volt) Olyan édeskés szaga van, még mindig az orromban érzem. Amikor visszatértünk a babával a szobámba, teljes ágynemű csere kellett és a matrac is elázott rendesen (hát azt csak megforgatták...)
Egyébként a mennyiségekhez annyi, hogy azért lehet nagyon eltérő, hogy kinél mennyi, mert amikor megreped a burok, akkor általában a baba feje már be van ékelődve, így csak az a rész tud kifolyni, ami alatta van, mert a baba lejjebb csúszik azonnal, és úgy befeszül a szülőcsatornába, hogy elzárja az utat a további víz elől, ami még "fölötte van", az csak később folyik ki. Tehát valamennyi mindig kifolyik akkor is, amikor kicsusszan a baba.
Meg mint írták, a víz mennyisége alapból és terhességenként is eltérő lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!