Élveztem a szülést és nagyon várom a következőt. Ugye nem vagyok egyedül?

Az én fiam 20 hónapos. Rettegtem a szüléstől, mivel mindenhol azt olvastam, hogy rettenetes, kibírhatatlan, stb. Annyira be voltam tojva, hogy a picikém valószínűleg megérezte, és úgy döntött, hogy akkor inkább bent marad. Így aztán 8 nap túlhordás után, beindítottak...

Fél napon át csak feküdtem a szülőszobában Apa és Nagyi társaságában, és csöpögött a karomba az oxitocin. De nem történt semmi, alig-alig fájt. Tágulni ugyan tágultam, de lassan, és nyoma sem volt annak a "rettenetes fájdalomnak", amire számítottam.

Szerintem még ma is ott feküdnék, ha nem jön a szülésznő az ötlettel, hogy tegyenek vízbe engem, hátha az segít valamelyest. A víz az én közegem, minden formában imádom, és mint kiderült, ezt a fiam is örökölte... Ott, a kádban sikerült végre ellazulnom. Egyre inkább akartam, hogy végre legyen a kezemben a kisfiam.

És akkor a szomszéd szülőszobában felsírt az abban a pillanatban született kislány... És akkor én is elsírtam magam. Megsimogattam a pocakomat, és azt mondtam az én kisfiamnak, hogy már azt sem bánom, ha fáj, de jöjjön ki hozzám, mert szeretném átölelni végre. Onnantól beindultak a dolgok...

Nem volt "elviselhetetlen fájdalom", bár tény és való, fájdalom volt. De voltak közte szusszanásnyi szünetek, és mire elfáradtam volna, pillanatok alatt megváltozott a helyzet, mert a picikém elindult kifelé.

Az első erősebb fájástól a fiam megszületéséig másfél óra telt el. Azt a katartikus élményt, amikor először átölelhettem, gondolom, nem kell bemutatnom azoknak, akik már átélték. Az ember nevet, meg sír, meg nincs is magánál, miközben az egész világ megszűnik, a feje tetejére áll, és elolvad. Hihetetlen élmény.

Tény, hogy az utolsó szakasz nagyon fárasztó. De ki lehet bírni, és pont akkorra születik meg a lurkó, amikor úgy érzed, vége, már nincs benned több erő.

Nekem a "vizsgálatok", és a gátvágás sokkal kellemetlenebb élményeket hagyott hátra, mint maga a szülés. De ezek csak pillanatok, amik egyáltalán nem jelentenek nagy árat azért az élményért, amikor a tökéletes kisfiam azon az édes hangján magyarázza nekem a világot...

Bármikor szülnék újra. Fogok is, amint lehetőségem nyílik rá. És azt üzenem minden első babáját váró kismamának, hogy ne féljenek. Ez a világ legtermészetesebb dolga, és mi, nők erre lettünk "kitalálva". Maga a csoda, ahol megváltozik az idő, néha rohan, máskor ólomlábakon jár, legvégül pedig semmivé válik. Mint ahogy a fájdalom is...

17 hónapja szültem, imádtam, már ott a szülőágyon azt mondtam, hogy bármikor újracsinálnám.

Most 25 hetes vagyok, de állandóan a szülésen jár a fejem, várom nagyon.

Akkor sem féltem, most sem félek.)

Szia!

Én nem magát a szülést szeretném újra átélni hanem azt amikor először meglátom a babámat, mert az valami leírhatatlan. Mondjuk nekem is a szülés is az volt csak negatív értelemben...:S 51 órás vajúdás után, sajnos nem tudok úgy visszagondolni rá, hogy bármikor még 1x.