Hallottatok már a lótusz szülésről? Teljesen ledöbbent!
Igen, 7 sorral lejjebb linkelte valaki a kérdéséhez :D
Viccet félretéve igen, korábban is hallottam már róla. Azzal egyetértek, hogy nem kell rögtön nekiesni sem anyának, sem babának, nem kell elvágni a zsinórt azonnal és csöveket dugni a gyerek légútjaiba, méregetni, megfürdetni, ha amúgy minden rendben van velük, akkor hagyják őket békén! Az már más kérdés, hogy nem fűszerezném be és nem tárolnám a placentát a végtelenségig, vagy amiket még olvastam erről, hogy később táptalajként használják növények termesztéséhez, amit aztán megesznek, stb. Ez nálam már túl megy a normál gusztus határain. Ebben is, mint minden másban a középutat találom szimpatikusnak. Türelem, csend, nyugalom a babával, és amikor már megszűnt magától a kapcsolat, és anya is úgy érzi, hogy felkészült rá, vágják el a zsinórt.
Kettessel egyetértek.
Nekem az a rész nem undorító, hogy elássák a fa alá, amiről esznek, elvégre a tehén szarnál nem hiszem, hogy rosszabb lenne. DE nekem ez egyszerűen undorító, hogy a méhlepényt zsinórostól rajtahagyják a babán és közben szűrőbe teszik, hogy szikkadjon meg sózzák, meg jégkrémes dobozba, meg kicsit szagos lesz meg stb. Úristen! Ez egyszerűen gusztustalan!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!