Mitől követkehet be az, hogy valaki belehal a szülésbe?
Regényírás szempontjából kérdezem!
Előre is köszönöm, minden normális válaszadónak megy a zöld kéz! :)
Halálokok között gyakori az embólia is szülés során.
"A szülés körüli egyik legrettegettebb szövődmény a különféle embóliák előfordulása. Ezek közös jellemzője, hogy valami, pl. magzatvíz, vagy levegő kerül az anyai keringésbe, majd valahol egy eret a bekerült anyag elzár, ezzel nemritkán halálos kimenetelt okozva. Ezek az esetek gyakorlatilag teljesen váratlanok, megelőzésükre nem tudunk tenni semmit. A dolog pozitív oldala az, hogy szerencsére igen ritkán fellépő szövődményről van szó."
Dr. Ács Ernő
forrás:
Szia! Sajnos nekem ezzel kell most szembenéznem, a doki szerint 50-50 % az esélye, hogy én nem jövök ki élve, 70%, hogy a baba sem.
A sztori annyi, hogy volt 3 császárom, most 31 hetes vagyok, és a hegek sincsenek túl jó állapotban, sem a hasfal, sem a méhfal. El vannak vékonyodva, sőt már-már túlságosan is. A babát nem vehetik még ki, mert csak 1700gr. Szóval most hízlalják, ágynyugalom, stb. De így is a legrosszabbra kell készülnünk. Augusztusban zárom le minden ügyemet, hogy ha esetleg nem élem túl, akkor páromnak erre ne legyen gondja.
Remélem -még ha kicsit szomorú is- adtam ötletet.
Egy 31 hetes, 1700 gr-os babát úgy kikapnak, mint a sicc, ha életveszélyről van szó. Nem várják meg, míg mindketten belehalnak a várakozásba. Ilyen doki nem lehet, hogy azt mondja, hogy nagyobb az esélyetek, hogy ott maradtok.
27 hetes babából is lett már egészséges gyerek.
On:
vérrög is kialakulhat, a kismama elvérezhet, beakad a baba, bennmarad a lepény egy darabja és elfertőződik. Vagy ha valakinek rejtett szívproblémája van, és a szülésig nem derül ki, kialakulhat olyan szintű szívritmuszavar, amibe adott esetben bele lehet halni. Az esély kicsi mindegyik lehetőségre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!