Nagyon félek a szüléstől? .

Szia! Én is nagyon féltem! Én sem bírom a fájdalmat :( De amint elkezdődtek a szülési fájások, elmúlt a félelem, én sem értem hogy miért, hogyan :)

A második terhességemkor pedig újra előjött, de akkor is csak a szülés beindultáig tartott.

Szia!

Én két hónapja szültem, és ami a fájdalomküszöböt illeti az nekem nemhogy alacsony, hanem egyszerűen nincs is!!!!! Rettegtem a szüléstől, nagyon féltem a fájdalomtól, attól, hogy a sok kínlódástól elfogy az erőm és nem tudom megszülni a babát. Aznap éjjel, amikor megindult a dolog végképp berezeltem, tudtam innen aztán nincs visszaút:). Fájt, borzalmasan fájt, de százszor, sőt ezerszer rosszabbra számítottam!!!!!! Az első tolófájásnál ordítottam egy hatalmasat, majd elmondták hogyan vegyem a levegőt és ez nagyon nagyon sokat segített. Csak akz erőmre volt szükségem hogy kitoljam, fájást nem is igazán éreztem. Persze volt, de a levegővétel nagyon sokat számít!!!!!!!! Valahogy ellazulnak az izmaid ha a megfelelően lélegzel. Én hajnal 3kor mentem a kórházba, fél 8kor meglett a lányom. Imádom, ő a mindenem. Nyugi, nem lesz semmi gond, természetes hogy félsz, hiszen nem egy egyszerű vérvételről van szó, fájni fog, de a végeredmény csodálatos lesz!!!!! Ezt most úgy írtam, mintha terhes lennél, pedig nem:), de remélem nemsokára az leszel, sok sikert hozzá:)!

2.vagyok.De igen féltem de igazából nem a szüléstől hanem attól,hogy egészséges legyen.Egyszer még apukámmal is összevesztem mert valamiért viccből azt mondta,hogy három lába lesz.Soha nem szóltam oda apukámmal de akkor rendesen kiabáltam vele.Mikor elkezdett szivárogni a magzatvíz csak meglepődtem.Bementünk a kórházba és mikor rám adták azt a szép hálóinget na akkor kezdtem betojni.Elkezdték adagolni az oxitocint és akkor kezdett jönni a fájás.De úgy rendesen a párom sírt mellettem mert annyira rossz volt neki látni,hogy én mennyire szenvedek.Úgy9 órai vajúdás után a dokim azt mondta,hogy császáros leszek mert nem tágulok pedig majd szét repedtem olyan érzésem volt.Feltoltak a hideg műtőbe.Ahogy megláttam a rideg zöld csempét az volt az első gondolatom,hogy én innen élve nem fogok kikerülni.Halálfélelmem volt.Olyat még soha nem éreztem.Csak érzéstelenítettek nem engedtem az altatást mert annyira féltem,hogy nem kelek fel.De szerencsére nem volt semmi gond.

Ne haragudj ha nyers voltam.Csak ha végig parázod a terhességet a szülés miatt akkor nem tudsz majd felszabadultan odafigyelni azokra a gyönyörű pillanatokra mikor megmozdul a baba vagy csuklik:)Nem tudod majd élvezni a terhességet.Próbáltam kicsit Csernus Imre lenn:D:D Bocsi még egyszer!

Én a kitolástól csak annyiból félek,hogy a gyenge hasizmom be fog krepálni és Abigél nemtudom,hogy fog kijönni,mondtam Turkásznak(a dokim),hogy ha kell feküdjön a hasamra:DAmúgy azt mondják,hogy az már nem vészes annyira,mert a baba elnyomja az idegeket,barátnőm észre sem vette,csakhogy feszítget egy picit.

A vajúdástól rettegek,isten lássa lelkem én kérni fogom az érzéstelenítést,mert még a menstruációtól is haldoklom,már százszor bocsánatot kértem a lányomtól,szégyellem is magam,de mondtam dokinak,hogy akkor adja ha már nagyon nem bírom(feltéve ha akkor még adhat:))...