Szülés során rossz élményként maradt meg benned valami? Megfordult-e már a fejedben, hogy esetleg valamit nem csináltak megfelelően?
Nekem nagyon elhúzodott a kitolás az elsö szülésemnél. 1,5 óra csak kitolási szakasz volt, és már rettenetesen szenvedtem.
Másodiknál megfogadtam, hogy nem lesz ilyen.
ìgy a másodiknál mikor kitolás volt akkor még de még jobban nyomtam, és mindig az jutott eszembe, hogy most nem lesz 1,5 óra. ìgy kb 30 perc lett a másodiknál.
Igen. Konkrétan magamra hagytak és segítségért kellett kiáltanom, amikor már kinnt volt a baba feje és éreztem, hogy jön a következő tolófájás, amivel megszülöm és a babám a földre esik....ők is megijedtek, amikor benéztek és látták, hogy kinnt a feje és sehol senki körülöttem....na akkor hirtelen tizen is összefutottak...
Szerencsére nem lett baj. De ez csak másodperceken múlt.
Amin így visszagondolva változtatnék, az a kitoláskor alkalmazott testhelyzet. Fekve, lábak fel. Sokkal kényelmesebb lett volna, ha az ágy háttámláját megemelték volna. Úgy nem kellett volna saját erőből előregörnyedni kitolás közben. Meg ugye amúgy is összehúzza az embert akkor a görcs. Szóval inkább félig ülő pozícióban szülnék legközelebb.
Ja meg a szülésznő elfelejtette megemlíteni, hogy fájások alatt hogy érdemes levegőt venni. Ennek köszönhetően többször is elsötétült előttem a kép. Ugyanis én fájdalom alatt hajlamos vagyok levegőt visszatartani.
Nálam pedig mint a 2. válaszolónál.. :( Otthagytak mert vki éppen visítozott, egyszerre szültünk. Én sem hittem volna hogy mindjárt meglesz a baba, a tolófájások olyan gyorsan rámtörtek. Én is kiabáltam és szerencsére végre jött vki, de már a feje félig kint volt. Szülés után pedig hónapokig alig bírtam wc-re menni, a farcsontom nagyon fájt. Elmentem dokihoz, megröntgenezték, azt mondta hogy nem tört el, de sokszor van repedés ami hónapokig gyógyulhat...vszínüleg nem jól nyomtam, vagy rosszul feküdtem ezért történt. A 2. babám volt, az elsőnél semmi komplikáció nem volt, végig bent voltak mellettem. Most fogom hamarosan szülni a 3. babánkat és félek, nehogy megint baj legyen! De próbálok nem gondolni a rosszra és majd ha ott leszünk nem engedem magam mellől el a szülésznőt.
Neked is volt rossz élményed, kedves kérdező?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!