Miért a szülést tartják a világ legcsodálatosabb
dolgának?
Két pillanat van az életben, amikor semmi más nem számít, csak a jelen. Az egyik a születés a másik a halál. Ekkor semmi sem számít, semmi hétköznapi probléma, semmi olyan, ami amúgy kitölti a kicsinyes kis életünket. Ezekben a pillanatokban a lényegre figyelünk. Ezért különlegesek.
2013. máj. 13. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
2/29 A kérdező kommentje:
Amikor pl. átveszem a sok évnyi tanulással megszerzett diplomámat, ott is a pillanat számít. Ha szeretkezek azzal, akit mindennél jobban szeretek, akkor és ott is a pillanat számít. Rengeteg csodás pillanatot élünk meg halálunkig szerintem. Miért a szülést emelik ki mégis? De továbbra is érdekel, ki hogyan látja! :)
az első írása nagyon elgondolkodtató és igaz is. én még nem szültem, hamarosan fogok, majd utána megválaszolom. de azt is sokaktól hallottam, h a terhesség volt életük legszebb szakasza és felhőtlen boldogság meg nyugalom, stb. hát nekem tuti nem! én sokszor aggódom, mióta ketten lakunk itt :). magamért sosem paráztam ennyire, ha vmi bajom volt, úgy voltam vele h majd meggyógyulok. most rögtön arra gondolok, h jajj, jajj, vajon mit érezhet közben bennem a baba. számora nem ez a felhőtlen boldogság....
2013. máj. 13. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
Mert például ez örökre szól.Megszületik a gyermek,a baba,onnantól kezdve életed végéig felelős vagy érte.Amit említettél a szeretkezés életed nagy szerelmével:valóban jó dolog,de ezek csak ideig-óráig szólnak,a szerelmeddel elválhatnak útjaitok (senki nem kívánja),de egy gyerek mindig ott lesz,akármi van.
2013. máj. 13. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
Az első válaszra gondolkodás nélkül rányomtam a zöld kezet, csodásan meg van fogalmazva. Mást, többet nem is lehet mondani!
"Amikor pl. átveszem a sok évnyi tanulással megszerzett diplomámat, ott is a pillanat számít. Ha szeretkezek azzal, akit mindennél jobban szeretek, akkor és ott is a pillanat számít. Rengeteg csodás pillanatot élünk meg halálunkig szerintem. Miért a szülést emelik ki mégis?"
Már elnézést, de azért a kettő között van különbség. A szülés során egy kis embernek adsz életet. Egy csodát adsz a világnak. Az apa és az anya szerelmének egyesülése ő, a kettejükből általa egy lesz. Hát ezért az a legszebb pillanat.
2013. máj. 13. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/29 A kérdező kommentje:
Már elnézést, én is csak leírtam mit gondolok :) Nem kell egyből vérszemet kapni ám ;)
Mert az is.A legcsodálatosabb dolog a világon a karodban tartani és 9 hónap várakozás után megpillantani a gyermekedet,a szerelmetek gyümölcsét.:)
2013. máj. 13. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
8/29 A kérdező kommentje:
Szerelem. Oké. De mi van, ha nem szerelemből fogan? Ezt általánosan látom, hogy 10ből 9 ember a szerelem gyümölcsének titulálja és ebből fakasztja azt, hogy ez bizony csoda. Azonban ez az elősztori nem mindenkinek adatik meg sajnos. Ennek tükrében még mindig érdekel, hogy a szülés, önmagában, mindenféle sallang történet nélkül, miért is csoda? Ha azt vesszük, egy biológiai folyamat, amire jó esetben (!) minden nő képes.
Félreértés ne essék, nem akarok vitát szülni vagy bármi, de nagyon érdekelnek az észérvek.
2013. máj. 13. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
Nyilván azok tartják a világ legcsodásabb dolgának a szülést, akik akarták a babát, és szerelemből fogant. Tehát ha valaki nem akarja, akkor annak nem is szép. Ilyen egyszerű a képlet...
2013. máj. 13. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: