Ti izgultatok? Hogyan éltétek meg az utolsó pár hetet?

Érdekes hogy nem izgultam egyáltalán az első babánál. Pedig már jócskán túlhordtam. Valahogy úgy éreztem hogy annyian megcsinálták már ezt a szülés dolgot miért pont nekem ne menne:) valahogy nem izgultam és nem kételkedtem. (aztán persze teljesen váratlanul ért mekkora fájdalom is ez).

A második babámnál már jobban izgultam pont ezért mert már tudtam mi vár rám de akkor meg azzal nyugtatgattam magam hogy mindig azt mondják hogy a második jóval könnyebb. és valóban az is volt:)

Én is ugyanúgy voltam az elsőnél, mint az utolsó válaszoló, aztán, hogy a második babánál hogy lesz, azt nem tudom, de nemsokára kiderül. Félek is meg nem is ha a fájdalomra gondolok mert a fiamnál nagyon hosszúra és fájdalmasra sikeredett a szülés. Igaz, azt mondják, hogy a második könnyebb lesz. Ez tart most "életbe".

A fiamat én is 40+2 napra szültem.

38+4 hkm

Szia.

Én első babás kismama vagyok,és hogy őszinte legyek,nagyon be vagyok tojva a szüléstől!!Persze egyre türelmetlenebb is vagyok már a párommal együtt,mert már annyira szeretnénk a kisfiúnkat a kezünkben fogni és puszit adni a kis arcára,meg meglátni,hogy hogyan is néz ki,de viszont a türelmetlenséghez társul az izgalom is,hogy te Úristen,hogyan fog tudni kibújni azon a kis lyukon egy kisember :) De úgy vagyok vele,hogy még senki sem halt bele,és más is megtudta csinálni,akkor én is képes vagyok rá..próbálok felkészülni a fájdalomra,de sajnos erre nem lehet,mert még életemben nem éreztem akkora fájdalmat mint ami most előttem áll,és így viszonyítani sem tudok.Hát rábízom magam a Jóistenre és csak bízni tudok abban,hogy lesz elég erőm és fájdalomtűrő képességem,hogy igen is végig tudjam csinálni!!De minden esetre már nagyon várom,hogy itt legyen a karomban a kicsi kincsem :)

34 hkm

Én utáltam már az utolsó heteket. Szept. 1-jére voltam kiírva, de mindenki (doki, védőnő, rokonok, barátok) azzal "riogatott", hogy nem várjuk meg az iskolakezdést, augusztusban tuti baba lesz. Szóval az egész augusztusom úgy telt, hogy azzal feküdtem, "na, majd ma este", és minden reggel azzal keltem, "na, ma este sem". Borzasztó volt, minden percben vártam, hogy végre történjen már valami. Majd eljött szept. 1. beletörődtem, hogy nem jött előbb a fiam, sőt még rá is húzott 6 napot. Ez az utolsó hét volt a legrosszabb, minden nap nst, kétnaponta kópia, semmit sem bírtam csinálni, csak feküdni, közben állandóan "zaklattak" az ismerősök, hogy egyben vagyok-e még. Nem érdekelt már, hogy fájni fog-e, nem féltem már a szüléstől, nem érdekelt, hogy észreveszem-e a fájásokat/magzatvizet, csak az, hogy végre megszüljek, és a kezembe fogjam a kisfiam.

Végül magzatvízelfolyással indult, pont a kórházban voltunk. 13 óra vajúdás után született meg természetes úton.

Gratulálok Neked! Kitartást, és könnyű szülést kívánok! :)