Akik természetes úton szültek. Hogy szültetek?

csukott szemmel nyomtam, mint egy anyaállat, de a dokiknak rá kellett segíteniük, mert fájásgyengeségem volt.

Nem ordítottam, de fújtattam nagyon, és az utolsónál egy elég nagyot kiabáltam, de nem a fájdalomtól, vagy legalábbis nem emlékszem, hanem akkora volt az érzés, ahogy kirepült a lányom, hogy azt nem lehetett hang nélkül csinálni..:-))

Szinte végig tudatomnál voltam, de nem beszéltem, befelé figyeltem, nem is volt mit mondani. De a végén megkérdeztem azonnal a nagy kiaáltásom után, hogy minden rendben?? ezt többször elismételtem, míg oda nem hozta a szülésznő, és láttam a saját szememmel..:-))

Bent volt a férjem, a doki, a szülésznő, és a végén még 1 doki, és a csecsemős, aki kivitte.

Volt gátmetszés, nem fájt egyáltalán, viszont amíg varrt a doki, addig nyavalyogtam remdesen, mert a varrás nagyon nagyon fájt. A szülési fájdalmakra nem emlékszem, sőt gyönyörűség volt az egész a sok vér ellenére, de a varrás...pff, azt szívesen kihagytam volna.

A doki a végén felnyúlt a lábam közt, és mivel ő is elfáradt, kicsit furi volt, bocsánatot kért, és mondta, hogy jaj, el is felejtettem gratulálni anyuka...és odanyújtotta a csupavér kezét..:-DDDD akkor megkérdeztem, hogy összefércelt már végre, és egy nagyot röhögtünk...tök jó volt.. :-))

Az első válaszolóval szinte egyformán szültünk. De nekem kisfiam született. A férjem azt mondta én is csak az utolsó nyomásnál adtak ki magamból elég hangos hangot :)

Amíg varrtak gyönyörködtem a picike babánkban. Műszakváltáskor szültem, úgyhogy az orvoson kívül dupla személyzet volt és kellemes hangulat.

Egyébként az első válasz miért lett lepontozva?

Nem kiabáltam mert semmi értelme.

A párom, a dokim és a szülésznőm illetve két orvoshallgató.

Volt gátmetszésem ami nem fájt amikor csinálták és amikor varrtak picit volt rossz.

A szemednek a nyomásnál csukva kell lenni nehogy elpattanjon egy ér!

Vajúdás alatt nyöszörögtem, néha fogalmam nem volt, ki van ott és miről beszél. De ez azért volt, mert oxitocint kaptam, nagyon erős fájásaim voltak. De nem tágultam. Akkor kiabáltam, amikor a doki kézzel tágított kétszer. Egyszer mondta az orvos, hogy lelkiekben készüljünk fel a császárra, mert nagyon nem tágulok. De ezt a férjem mesélte utólag, én nem is emlékszem rá.

A kitolásnál nem volt hangom, csendben voltam, koncentráltam. Nyomás közben be is kell csukni a szemet, ezért szólnak is.

A szülésznő volt bent, a doki, meg a férjem. Volt gátmetszés, meg belül a méhszájamat is kellett varrni, illetve a hüvelyfalamat is, mert végigrepedtem. A lányom a könyökét az arca előtt tartotta, azzal szakított mindent. Amíg varrt a doki, addig elvitték a kicsit öltözni, mérni. Addig a férjemmel beszélgettünk. Utána visszahozták a babát, akkor vele foglalkoztunk mindketten. Sokáig varrt a doki, de nem fájt. Legalábbis belül egyáltalán semmit nem éreztem, kaptam érzéstelenítőt. Néha rántott rajtam egyet-kettőt a doki, amikor meghúzta a cérnát, vagy nem is tudom, de azon is csak nevettem. A gátmetszés helyén az utolsó 2-3 öltést éreztem, de az sem volt vészes.

A szememet csak a nyomásnál csuktam be, de mondta is a doki + a szülésznő, hogy nem is lehet nyitva.

Végig ordítottam az egész vajúdást, a tolásnál már nem, akkor csak nyögtem.

Vannak olyan percek, amik kimaradtak, szóval nem mindig voltam tudatomnál.

Beszéltem, állandóan dumáltam (mikor nem ordítottam), kérdezgettem, hogy meddig tart még, mikor lesz már vége.

Doki, szülésznő, férjem voltunk bent. A végére a férjem kiment, de jött helyette egy csecsemős nővér.

Volt gátmetszés, nagyon fájt.

Míg varrtak akkor csak feküdtem fáradtan, néha jajjgattam.