Volt már aki bepánikolt szülés közben?
Mindkét szülésem alatt totális pánikban voltak. Pedig igyekeztem felkészülni, de így is. Sajnos a kórházi dolgozók ahelyett, hogy megnyugtattak volna, csak tovább tetézték, pedig másodjára direkt ilyen szempont szerint választottam. De sajnos a 2. szülésel alatt rámüvöltött az orvos, hogy vagy lenyugszom vagy miattam hal meg a gyerekem. Ettől úgy megijedtem, hogy levegőt sem bírtam venni, majdnem elájultam. Az orvos mondta is, hogy mindjárt jön, ez császár lesz, na, ettől még jobban megijedtem. Majd kiment, szerencsére 10 percre kettesben maradtunk a szülésznővel, aki végig simogatta a vállam, és szakadatlanul mondogatta, hogy nincs semmi baj, minden oké, a babával is minden oké, tök jól csinálom, jajjdeügyes vagyok, nagyokat lélegzünk, megnyugszunk, lazítunk. És voálá, csak ennyi kellett, a gyerek fél óra múlva már kinn is volt, természetes úton, gátsérülés nélkül, egészségesen. Én tudom, hogy hibás vagyok, de egyedül nem tudtam urrá lenni az érzelmeimen. De basszus, az orvosba egy csepp értelem nem szorult? Egy bepánikolt embert még jobban beparáztatni? Attól jobb lesz?
[végül kicseréltem a borítékokat - a vastagabbat kapta a szülésznő, a sokkal vékonyabbat az orvos, bár így utólag még azt se érdemelte meg, semmit sem segített, csak hátráltatott]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!