Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Szülés előtt mikor készítenek...

Szülés előtt mikor készítenek utoljára ultrahangot?

Figyelt kérdés

Én Angliában élek, itt fogok szülni és csak két ultrahang van terhesség alatt, mindkettő elég korán, 12. és 20. héten. A midwife (azaz a védőnő-szülésznő) akihez járok terhesgondozásra azt mondta, hogy szülés előtt már nincs ultrahang.

De néhány dolgot így nem értek! Honnan tudják így megállapítani, hogy a méhlepény nem tapad-e a belső méhszájra, mert ha jól tudom, akkor a huszadik hét után az még bőven vándorolhat? És honnan tudják majd azt, hogy a baba fejjel jön, vagy farfekvéses, merthogy ő az utolsó hetekig furdulhat be, ugye?

Itt lényegesen kevesebb az orvos, mint Magyarországon, ezért van az, hogy szülészorvossal tulajdonképpen nem is találkozom, ha nincs komplikáció (végig a midwife foglalkozik velem és ő vezeti le a szülést is). Éppen emiatt van kevesebb ultrahang és a császározással sem dobálóznak úgy, mint otthon, ami alapvetően nem baj, de tényleg csak az utolsó pillanatban végzik el és jóval több a komplikációk aránya itt. Lehet, hogy nem pont emiatt, de szerintem ez is benne van.

Nem szeretném, hogy a farfekvéses baba, vagy a letapadó lepény ellenére hosszú ideig próbáljanak természetes úton megszüleszteni, majd végül ugyanúgy császár legyen belőle, felesleges szenvedések után. Merthogy úgy tudom, hogy ilyen esetekben otthon egyből császároznak, mert esély sincs természetes szülésre.

Első baba, tehát ezért kérdezem: ha nem ultrahanggal, akkor hogyan lehet még megállapítani a lepény helyzetét és a baba fekvését?


2008. jún. 6. 16:30
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

A baba helyzetét az orvos tapintással is meg tudja állapítani. Ez biztos, mert nekem is így tette egy tanácsadáson.

A lepény helyzetét nem tudom, hogy állapítják meg, de gondold csak meg, 20 évvel ezelőtt is szültek nők, amikor az ultrahang még nem volt elterjedve.

2008. jún. 6. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Nyugi!

Azért,ha jó helyen tapad a 20. héten,akkor már nem nagyon szokott rám,ászni a belső méhszájra.A baba fekvését,meg majd te magad is érezni fogod:)Hidd el,ő bőven meg fogja mutatni,hogy milyen az amikor a bordáidat tapossa,vagy a bordáid alatt kidugja a kis tappancsát az oldaladon.

Én nemrég szültem,igaz itthon,de szülés alatt annyit 25 percig láttam a dokit,illetve,amíg összestoppolt.Ebben a 25 percben benne van a kitolás,a burokrepesztés,a gátvágás.Még 10-15 perc volt amíg összestoppolt,meg megnézte,hogy nem repedtem-e be a hüvelybe.Tehát sokkal fontosabb segítönek tartok egy szülésznőt,mint egy nőgyógyászt.Bár a szülésznők is össz-vissz 1 órát lehettek velem elfoglalva a 9 órás szülési procedúrából.

2008. jún. 6. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Egyébként a dokit nem hiányolom. A midwife rendes, kedves, pontosan végzi a munkáját, már ami az adminisztrációt illeti, mert már még nem történt. Egyszer voltam bent kórházban, de ő nem volt ott és valószínűleg nem is ő lesz szülésnél sem, hanem aki épp szolgálatban van. Még erre is azt mondom, hogy jó ez így, a gyerek úgyis kijön, ha ki akar és mindegy, hogy ismerem-e azt, aki szüleszt, mert adott pillanatban nem fog hiányozni.

Ugyanakkor meg hiányzik is a doki. Két hete volt egy nagyon erős vérzésem, abban a pillanatban rohantunk a sürgősségire. Ultrahang volt (megcsinálták akkor a 12 hetest, amivel már úgyis csúszásban voltak, mert a várakozók száma miatt csak 16. hétre kaptam arra időpontot eredetileg). Közölték, hogy a baba jól van, valószínűleg nem lesz már vetélés, mert bentről nem látják, hogy megindult volna. Három midwife vette fel a kórtörténetemet, majd elindultunk haza megnyugodva. A kórház elől felhívtam a sógornőmet (aki otthon szülésznőként dolgozik) és kiabálva visszazavart, mert miért engednek el engem erős vérzésnél anélkül, hogy megnéznék, nincs-e nyitva a méhszájam. Bent pedig hazaküldtek, közölték, hogy valószínűleg nincs nyitva a méhszáj, most egy doki van, ő is elfoglalt, midwife pedig úgy nem nézhet meg. Ha nem tetszik, akkor menjek el a háziorvoshoz és kérjek időpontot nőgyógyászhoz. Okés. Mentem háziorvoshoz, akihez szintén időpontot kell kérnem, tehát négy napot vártam erre és mit mondott: persze, ad nekem beutalót, de úgy gondolja, hogy az minimum két hét amíg bejutok. A méhszáj meg szerinte sincs nyitva, mert akkor már rég elvetéltem volna...

Nah, ez volt az a történet, ami miatt kicsit már kétségbevonom, hogy mégis végigmegy-e egy terhesség nőgyógyász nélkül. Főleg úgy, hogy a midwife nem vizsgálhat hüvelyi úton. Egyébként azóta sem jutottam el dokihoz itt, csak követem a sógornőm utasításait: sokat fekszem, azóta nem mentem dolgozni, mert állómunkát végzek, valamint vettünk repjegyet, beszúrunk egy nyaralással egybekötött otthoni terhesgondozást.

2008. jún. 6. 18:38
 4/12 anonim ***** válasza:

Szia!Ne haragudj,de szerintem borzasztó az ottani rendszer!Pedig nem is gondolná az ember,hogy Angliában ilyen lehet,vagy esetleg más külföldi országban!Csak 2 uh van összesen? Nekem már 4 volt a 14.hétig!De lehet ők csinálják jól,nem értek hozzá,meg gondolom az ott élő emberek ehhez vannak hozzá szokva!

Biztos minden rendben lesz!

Boldog babavárást!:o)

2008. jún. 6. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Igen, csak kettő van. Úgy érzem, hogy az otthonihoz képest a terhesgondozás végletes. Nincs dokim, igaz, nőgyógyász, mint olyan valahol van, de mint leírtam Erzsébet királynőhöz hamarabb bejutnék, mint hozzá. Ugyanakkor meg a sűrgősségin pillanatok alatt elláttak, edig még sehol sem vártam öt percnél tovább, mert minden jól meg van szervezve. A kórházak felszereltek, elegánsak, modernek, mondhatnám, hogy az otthoni ügyeletnek és az sztk-s vérvételi egységnek barlang látszatja van ehhez képest, amit itt látok.

Tény, hogy a vérvizsgálat is sokkal több mindent magába foglal, mint amit otthon kiszűrnek ezáltal, pl itt a biztosító fedezi azt a Down-kór vizsgálatot, ami otthon fizetős. Merthogy azokat Londonban értékelik ki csak Európában, így a magyarországi mintákat is ide hozzák, a szállítás költsége meg ugye nem olcsó.

Tehát van, ami jobb, van ami szerintem hiányosabb. De most annyira nagyon nem ugrálhatok, itt élek, itt dolgozom, itt is kell megszülnöm, hogy megkapjam a különböző juttatásokat. De második baba előtt szerintem már hazamegyünk.

Természetesen magándoki itt is nagyonszívesen megcsinálja privátban az ultrahangot és meg is vizsgál, de a kevesebb doki miatt itt nem olyan árszínvonalon mozog a privát rendelés, mint otthon. Akkor már mindegy, ha azt a pénzt repjegyre költöm még egyszer nyár végén és hazautazom egy családlátogatással egybekötött ultrahangra...

2008. jún. 6. 19:03
 6/12 anonim ***** válasza:

Szia.

En Németországban lakok,itt is szültem 4 hónapja.Nekem havonta volt vizsgálat,és uh.Majd az utolsó hónapban 2 hetente.Az utolsó szülés közben volt,mert megnézték a babát.

Elsö baba volt,38 órás szülés.

2008. jún. 6. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy egy jelentősen fejlett nyugati országban nem így kellene működnie, hanem pl úgy, ahogyan te is leírtad a németországi viszonyokat. Ugyanakkor meg azzal nyugtatom magam, hogy ezen kívül szinte minden úgymond "felhasználóbarát" ebben az országban és az egész élet kényelmesebb, kezdve egy bankártyahasználattól az autóbiztosításig, szóval bízom benne, hogy ha alapvetően veszélyes lenne ez az egészségügyi rendszer, vagy nem lenne kielégítő, akkor úgyis változtatnának rajta.

Következő pillanatban pedig reszket a lelkem, mert ez az első babám, szeretném a lehető legtöbbször tudni, hogy jól van, szeretném a lehető legtöbb odafigyelést kapni, főleg, hogy évek óta extra körültekintő ellátásra készülök az otthon szülésznőként dolgozó sógornőm miatt. Erre megkaptam az ellenkezőjét.

És azt tudni kell, hogy az az első ultrahang sem volt annyira nagy durranás, öt perc alatt túl voltunk az egészen, az alapmérések megtörténtek, de a dokinő azon kívül, hogy a baba él és szerinte ebből nem lesz vetélés nem mondott semmit. Fapofával ült és miközben először láttam a babámat, a párom szeméből meg folytak a könnyek ő annyit mormolt nekem komor fejjel, hogy nehogy elmenjek arra az ultrahangra, ami ki volt nekem írva eredetileg, mert ez a sűrgősségi azt mentesíti és nem kell másik. (Nehogy már véletlenül három legyen, még a végén túl sokat hallom, hogy egészséges a magzat.) Pedig abban a pillanatban legalább egy mosolyt elereszthetett volna, vagy legalább maradt volna csendben, hagy hatódjunk meg egy pillanatra az idióta adminisztrációs kérdések nélkül...

De ez meg már nem a rendszernek, hanem a doki személyiségének köszönhető.

2008. jún. 6. 21:14
 8/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Sajnos nekem első kézből vannak tapasztalataim az angliai terhesgondozásról, és az azt követő szülésről.

Én ott szültem a legnagyobb fiamat, és megfogadtam, hogy soha többet nem szülök abban az országban, ha kell hazajövök inkább. Az a rendszer akkor jó, ha nincs semmi komplikáció, ha van, akkor nagyon gázos. Nekem volt gond, mivel nincs ultrahang, és emiatt észre sem vették, hogy a baba HARÁNT!!! fekszik. Nőgyógyász meg sem vizsgált egyszer sem, nem is találkoztam vele, csak amikor már 12 órás vajúdás után, megrepesztett burokkal végre tudtak egy dokit valahonnan előszedni-ugyanis aznap éjjel 5!!! sürgős császár volt-, aki aztán megműtött.Szóval horror volt! A midwife nálam is nagyon aranyos volt, csak a külső hason végzett tapogatás alkalmával nem érezte, hogy a gyerek rosszul fekszik...

Na mindegy , mert túléltük.

Nem riogatás miatt írtam ezt le, DE mivel ez tényleg megtörtént velem, jobb ha tudod, hogy az angliai "állami" terhesgondozás nagyon szar! Ha megteheted, hogy itthon szüljél, szerintem azt kellene tenned. Ha semmi komplikáció nem lesz, akkor az angliai szülészet is "tökéletes"...

Esetleg, utána lehetne nézni, hogy a privát terhesgondozás, ill. szülészet milyen. Erről nincs tapasztalatom. Gondolom fizetős, de lehet, hogy megéri.

Bocs, hogy ezt mind rádzúdítottam, de ez az érem másik oldala.

Szorítok Neked!

2008. jún. 6. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Megint az előző vagyok....most olvastam a többi kommentedet is, hogy már utánanéztél a privát rendelésnek is. Nincs valami spéci biztosítási csomag terhesgondozásra? Az biztos, hogy nem kapsz a baba után pénzbeni támogatást, ha nem Angliában szülsz? Sajnos én még az Eu csatlakozás előtt szültem.

Egyébként Down-kórra a rizikó szűrést itthon is elvégzik, és 1 óra múlva kész az eredmény (nem viszik ki a vért Angliába), persze pénzbe kerül. A 3. babámnál megcsináltattam 28 000 ft. volt (2007 júliusában).

2008. jún. 6. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Szia! Köszönöm a választ. Egyébként épp ilyesmitől tartottam, ezért kérdeztem az ultrahangról és arról, hogy hogyan is állapítják meg itt, hogy szülhetek-e természetesen, vagy csak császárral. Ezek szerint elkezdjük így is úgyis természetesen és vagy szerencsés vagyok és összejön, vagy x idő után úgyis rájönnek, hogy nem és császároznak. Ez elég undorító...

Esély nem sok van arra, hogy otthon szüljek, túl nagy felfordulás lenne akörül. A páromtól külön lenni nem szeretnék, viszont az sem megoldás, hogy szülés előtt egy-két héttel menjek haza, mert akkor már nem repülhetek. Autózást pedig nem vállalok be már most sem. Szülés után vissza jönni sem tudnék egyből, mert ici-pici babával gyermekágyasan ismét csak nem repülnék. A párom pedig velem lenni nem tudna két hétnél tovább, mert dolgozik és azért nem okos ötlet kirúgatnia magát, vagy fizetetlen szabira menni akkor, amikor kisbaba áll a házhoz.

Annyit engedtem magamnak az otthon szüléssel kapcsolatban, hogy ha esetleg nagyobb probléma lesz, vagy veszélyben lesz a baba és ezt előre tudom, akkor viszont nem érdekel se munka, se lakás, se pénz, akkor megyek haza párom marad, szívünk megszakad, de amint tudok visszajövök. De ilyen soha-soha ne legyen!

Úgyhogy egy módon próbálom ezt kivédeni: hetedik hónapban még otthon csináltatok ultrahangot, itt pedig elmegyek egyszer privátban nem sokkal szülés előtt, amikor már befordult a baba a végső pozícióba. Ha jól tudom utolsó hetekben úgysem fordul meg, mert nem lesz elég hely. Ha akkor a doki bármi rendelleneset lát, ami indokolja a császárt, akkor kérek róla egy jelentést, amit mutatok midwife-nak is és viszek szüléskor is. Remélem, hogy ennyi elég lesz!

Még csak 15 hetes vagyok, van még időm bőven, de azért szorítsatok értem! Szerintem még az otthoni ellátás mellett is aggódnék, de itt egyenesen rettegek...

2008. jún. 6. 23:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!