Van e itt olyan akinek nem oly rég volt a János kórházba császármetszése?

Nekem két éve volt, sürgősségi császárom. Fogadott orvosom is volt.

CTGre mentem csak be, de mivel nem mutatott jó eredményt, az orvosom megvizsgált, majd konzultált egy másik dokival és a császár mellett döntöttek. A szülőszobán levetkőztem, felfeküdtem a szülőágyra. A szülésznő betett egy branült a kézfejembe, megnézte kell-e borotválni. :) Kellett, mert ugye én csak egy ctgre készültem. Leborotvált, csak fölül, a hasam alatt. Megérkezett a műtős fiú, áttolt a műtőbe. Átrakott a műtőasztalra. Fel kellett ülnöm és az anesztes beadta a gerincembe az érzéstelenítőt. Hát ez elég kellemetlen volt, folyton mocorogtam, ketten próbáltak lefogni, mármint a vállamat csak, nem voltak durvák, vagy ilyesmi. Ahogy benyomta, rögtön kezdett zsibbadni a lábam. A műtős szinte jajgatott, hogy gyorsan, gyorsan emeljem, tegyem fel. Azt, hogy hova tette a lában már nem tudom, mert nem éreztem és a paravánt is a fejem elé húzták. De azt hiszem kengyelbe tették, mint a nőgyógyászati vizsgálatokon. Ja, egyébként emlékszem, hogy fáztam a műtőben, elég hideg volt. Október vége volt. És maga a műtő is elég lestrapált, szemben a szülőszobákkal, azok szépen fel vannak újítva.

Na szóval, a lábam fent, a paraván előttem, anesztes a körmével birizgálta a lábam, hogy érzem-e. Picit éreztem, aztán már nem. Akkor megjött a dokim és egy másik orvos, aki asszisztált. Az egész műtét alatt vérnyomásmérő volt rajtam, ami pár percenként mérte a vérnyomásom.

Elkezdték fertőtleníteni a hasam, ez elég sokáig tartott és nagyon kellemetlen érzés volt. Aztán vágtak, aztán éreztem, hogy rángatják ki belőlem a babámat, aztán azt, hogy az orvos nyomja ki belőlem a babát, de úgy, hogy majdnem megfulladtam, mert a mellkasomon tenyerelt. Bár olyan volt, mintha rajta térdelt volna. Végül kint volt a kisfiam, nagyon lila volt, meconiumos volt már a magzatvíz, oxigén hiánnyal született 4/9-es apgarral. Ez volt a legborzalmasabb része. Amíg elvitték, vagy 5 percig nem is sírt fel. Aztán amikor rendeződött az állapota,odahozták megmutatni, de csak egy pillanatra, mert vitték is az inkubátorba.

Az érzéstelenítőt 21:25-kor kaptam meg, babát 21:51-kor emelték ki. A varrás már gyorsan ment, 23:10 körül már a szobámban voltam. Érdekes, de az egész műtétet éreztem, a vágást, a varrást, de olyan furcsán és természetesen egyáltalán nem fájt.

Miután összevarrtak a műtős átemelt a hordágyra, a lábaim lebegtek minden felé. :)Letolt a szobámba, átrakott az ágyamba. Homokzsákot kaptam a hasamra és ahogy ment ki az érzéstelenítő, baromira kezdett fájni minden. Bár én úgy éreztem, hogy ha levennék a súlyt, sokkal jobb lenne. Az éjszakás nővér nagyon kedves volt, többször bejött ( a szobatársam is friss császáros volt), kaptunk fájdalomcsillapítót. Hajnali 5-kor lemosdatott, akkor már éreztem a lábaimat, de csak gyengén. Kaptam betétet és bugyit, addig egy hatalmas lepedőbe voltam bepelenkázva. Délelőtt 10-kor, 12 órával a műtét után jött a felállás. Mivel volt lehetőségem végignézni a szobatársam próbálkozását hajnalban, így már okosabban álltam neki. :) Végül is elég simán ment, egyáltalán nem volt annyira borzasztó.

A kisfiam a PIC-en töltött 5 napot és csak 3 óránként mehettem hozzá szoptatni, azt is csak a 3. naptól. mert akkor került ki az inkubátorból. Az első 2 nap, csak napi 2x láthattam, 15-15 percre. Viszont a PIC egy emelettel volt felettem, lift kulccsal működik, így lépcsőztem a második naptól. Első nap megengedték, hogy használjam a liftet, de nekem nem volt kedvem várogatni senkire, dokit kérdeztem, azt mondta lépcsőzhetek.

Az ápolók általában kedvesek voltak, a csecsemősök szintén. Bár volt 1-1 bunkó. De hát hol nincsenek?

Összességében azt leszámítva, hogy a kisfiam élete veszélyben volt, nem volt rossz élmény sem a császár, sem a kórházban töltött idő.

Húú, remélem elég részletes voltam! :))

Két éve még nem lehetett, a műtő előtt várt a férjem. Azóta nem tudom, hogy változott-e a helyzet. Viszont én már szinte éjjel kerültem a szobába, még maradhatott is velem egy kicsit a férjem, nem szóltak érte. Persze, ez a szobatársakon is múlik, de az enyém nagyon aranyos csajszi volt, jól kijöttünk és csak ketten voltunk a szobába.

Az biztos, hogyha minden rendben lett volna a fiammal, akkor apuka megkapta volna és együtt lehettek volna a szülőszobán, amíg engem varrnak. De mivel nem volt rendben, rögtön elvitték a babát, a férjem is csak egy pillantást vethetett rá.

És még két dolog eszembe jutott. A műtőben elég kiszolgáltatottnak éreztem magam, mert teljesen meztelen voltam. És az érzéstelenítőt azért is nehéz volt beszúrni, mert mondták, hogy domborítsak, de akkora volt a hasam, hogy nem tudtam. :) (sokan azt hitték ikrek lesznek).

Ne legyél megijedve, nem olyan vészes dolog. Persze, tudom, hogy mindenki természetesen szeretné megszülni a babáját, de ha arra nincs lehetőségünk, akkor csak a császár marad. És egyáltalán nem olyan borzalmas, ahogy sokan előadják. 2. nap már lépcsőztem, 3 óránként a fiamhoz. Fáj, fáj, de hát mit adnak ingyen??!! :))

És még egy gondolat:ez nem bátorság kérdése volt, a kisfiam életveszélyben volt, csak az érdekelt, hogy semmi baja ne legyen. A gyerekéért bármit meg tesz az ember.

Könnyű szülést és boldog babázást kívánok!!