Akinek hosszú és fájdalmas volt a vajúdása/szülése mikor lett újra "kedve" szülni?

19orat vajudtam, amikor 2,5 hos volt a gyerkoc, engem is kirazott a hideg a kovetkezo szulestol,ez akkor fordult 180fokot,amikor kijott az elso foga(8honapos). Akkor elnezegettem.a neveto kos pofijat ahogy a fogat babralja es hulyen hangzik tudom,de belemhasitott milyen nagy mar:-) akkor ereztem, hogy kell meg egy iciri aki megint az en kis kiszolgaltatottam lesz:-)

Ezért szültem epidurálissal. :) 3 hós a fiam. Ha nem szíva le így a 2 gyerekem nap végére akkor már most bele vágnék a 3.ba.

Szülés után az első mondatom:soha többet. 3-4 hónap múlva már másképp láttam a dolgokat, simán belemernék kezdeni újra :) A fiam 2 hét múlva lesz 1 éves, bármikor szívesen szülnék, de még várunk 2-3 évet a kistesóval.

én szülés után másnap már azt mondtam jöhet a következő.4 nehéz óra volt mindenestül.vajúdás+kitolás,nagyon fájt de megérte.

6 hónapja szültem császárral, fájdalommentes szülésem volt, nem tágultam semmit. Nekem nem a szülés tett be, végig röhögtük (szülésznő, dokim, párom, anyum) a szülőszobán töltött 8 órát. Nekem az első 3 hónap maga volt a pokol, még most is vannak olyan napjaim, hogy inkább le sem írom.....Imádom a kisfiam, de ez a bezártság, monotonitás legyen bármilyen csodálatos is, nagyon nehezen viselem, már sokszor visszamennék dolgozni. Erről kevesen beszélnek. Én emiatt nem fogok szerintem több babát vállalni. A mai napig szopizik, mert tudom, hogy ez a legjobb neki, de nagyon kötve érzem magam, néha lelépnék kicsit, magam lennék 1-1 napot vagy csak azt csinálnám amit szeretek, de nincs segítségem, anyukám még dolgozik, anyósom egy tapló....nekem hiányzik a korábbi életem, engem nem elégít ki teljes mértékben a jelenlegi helyzet, ráadásul magammal sem vagyok teljesen elégedett, nehezen mennek le a kilók, szoptatás alatt azért figyelni kell, mert hamar meglátszik a tejemen, mert elég sokat küzdöttem, hogy legyen....Szóval nekem a szülésemmel semmi bajom, simán vállalnék még, hacsak ezen múlna és meg is tehetnénk. Én biztosan vissza megyek dolgozni, ha már akkora lesz, tehát 4-5 évnek el kell telni, viszont addigra már 37-38 leszek, akkor pedig már meggondolnám a babát.

a terhességem sem volt problémamentes, down-szindróma gyanúval rohangáltunk hónapokat össze-vissza. a szülés indított volt, köldökzsinór csavarodás miatt, 12 órán át tartott, oxival. kézzel tágított az orvosom, gátmetszés volt, belül szétszakadtam, 7 érfogót láttam kiállni magamból, szóval azt mondtam soha többet. ennek májusban lesz 5 éve. a férjem nyaggat, h legyen még 1 baba, mostanában olvasgatok az EDÁ-ról, és próbálom meggyőzni magam, h képes vagyok erre, de még mindig nem tudtam dönteni. pedig alapból én 3 gyermeket szerettem volna, még vmikor lánykoromban :) anyagilag beleférne, mert szerintem a 2. 3. baba nem nagy kiadás, megvan minden a fiam után, 1-1 apróság kellene csak, de ez a szülés-parám nem enged magából...

Hú, én még nagyon az elején vagyok, de hasonlóak a félelmeim, mint ami neked. 3 hete szültem a kisfiam. A terhesség is kikészített, szinte minden összejött, ami csak lehetett. Az utolsó 3 hónapot végigfeküdtem veszélyesztetettként, és úgy, hogy egy örökmozgó nő vagyok, folyton jövök-megyek, dolgozom, pörgök, ez az időszak felőrölt lelkileg + még a folytonos aggódás, hogy koraszülött lesz a babám. Végül kihúztuk és a 37. héten született meg. Hát a szülés sem volt könnyű (pedig abban bíztam, ha már ennyit szenvedtem a nyitott méhszájjal, legalább könnyű szülés lesz). 2 napig vajúdtam, a végén 6 órát oxival, sugárbab hánytam, ki voltam készülve. Majd jött egy röpke másfél órás kitolás, mert rövid volt a köldökzsinór, és amit nagy nehezen kitoltam, az két fájás között visszacsúszott. Vágtak, végül a szülésznőnek fel kellett nyúlnia, hogy megfogja a baba fejét, hogy ne csússzon vissza...nah onnan még 3-4 fájás. A lábadozás is nagyon nehézkes volt, csupán 1-2 napja nem fáj kegyetlenül a gátsebem. És mint az egyik előző hozzászóló írta, az itthonlét, a monotonitás is egyre-egyre nehezebb. Tudom, 3 hét után durva ilyet mondani, de a szülés előtti 3 hónapot hozzáadva nem kevés idő. És tudom, hogy még sok van hátra. Ne ítéljetek el, iszonyatosan imádom a kisfiam, és nem bántam meg, hogy itt van, és mindennél fontosabb nekem. Csupán a kistestvér gondolata az, amit képtelen vagyok elképzelni! Lehet, hogy megfog változni idővel, nem tudom. Csak azt, hogy ha látok egy kismamát, végtelen sajnálat fog el, hogy szerencsétlen előtt van még az, amit nemrég "túléltem" :).