Nem baj ha 38 hetesen már kiveszik? Harmadik császár lesz. Első két babámmal 41 hétre indult be a szűlés.
A kisfiam a 37. héten született program császárral. 2150 gramm volt, de nem azért, mert fejletlen volt vagy ilyesmi, csak ilyen alkat. Teljesen egészséges, most 6 és fél hónapos, még soha nem volt beteg.
A 36. hét után már teljesen fejlettek a babák, az utolsó 4 hétben csak híznak. Ne aggódj, nem baj, hogy 2 héttel idő előtt születik meg.
Szerintem ez pont ugyanolyan, mint azok a cikkek, amik kissé túlzóan azt állítják, hogy a gyerekednek mindenféle mentális problémája lesz attól, hogy nem szoptatták. Időről időre felbukkannak ilyen túlzó, tényeket kifacsaró cikkek.
Ráadásul baromságokat is állítanak. Az agy nem csak a terhesség utolsó 3 hetéig fejlődik, hanem utána még évekig. Tehát ha pár héttel előbb születik meg a babád, akkor is fejlődik az agya ugyanúgy, csak kint. A 37 hétre minden belső szerve fejlett, képes normálisan lélegezni, tehát semmi nem gátolja az agy fejlődését.
Én írtam, hogy program császárom volt 37 hetesen. A babám most 6 és fél hónapos, szellemi fejlődésben hónapokkal megelőzi a kortársait, a mozgásfejlődése pedig átlagos ütemben halad.
Aha, szóval szerinted azért tanulnak jól, mert túlhordtad őket? Hm.. Nem lenne logikus, a túlhordás elsősorban azért veszélyes, mert minél jobban elöregszik a méhlepény, a baba annál kevesebb oxigénhez jut. Az enyhe oxigénhiány meg később pont tanulási problémákat is okozhat, többek között.
De ha te mindenáron meg akarod győzni magad, hogy a babádnak mindenféle problémája lesz attól, hogy pár nappal a kiírt időpont előtt születik meg, akkor én nem győzködlek tovább az ellenkezőjéről :)
Utolsónak.Méhlepény nem volt elöregedve...ne kezdd a vitát.
38 hetesen csak 36 hetes a baba.Ha pedig valakinek hosszabb a havi ciklusa,akkor még 36 hetes se!
Tehát embere válogatja.
Láthatod h aki hamarabb szüli az elsőt az valószínűleg a másodikat is. Aki meg túlhordja az valószínű mindegyiket túlhordja.
Ja és sokan nem kapják a 10/10-es apgárt azok közül akik hamarabb születnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!