Van itt olyan anyuka, akinek szüléstől lett valamilyen maradandó "sérülése" (méhfalsüllyedés, hüvelyfalsüllyedés stb. )?
Gondoltam leírom, hogy velem mi történt, hátha tudok segíteni sok ilyen helyzetbe került nőnek, akiknek az orvosok csak legyintenek és elintézik a dolgot azzal, hogy: "Hát, igen, szülés után sok nő így jár, tessék intim tornázni!"
Nekem is lett sajnos maradandó sérülésem a szüléstől, pedig könnyű, gyors szülésem volt és a baba is átlagos méretű volt. Kívül, belül szakadtam, ezt ugye összevarrták, viszont ami maradt: tág hüvely, hüvelyfalsüllyedés, hólyag- és végbélsérv, a gátizomzat teljes elgyengülése, vizelettartási problémák szerencsére nem, de a szeleket nem tudtam tartani, a gátam szinte teljesen "eltűnt" és így tátongó maradt a hüvelynyílásom. Az orvosom nekem is rendszeres intim tornát javasolt, az egy kicsit javított a helyzeten. Vagy inkább szinten tartotta. Plusz szülés után két hónappal gátplasztikát csinált, kétszer is, mert az első után szétmentek a varratok. Egyébként nem tudom mit csinált gátplasztika néven, mert semmi változás nem történt, ugyanaz a tátongó hüvelybemenet, és alig-gát.
Aztán a problémák ellenére vállaltunk egy kistestvért, aki viszonylag problémamentes terhesség után programozott császárral született, hogy elkerüljük az "aljam" amúgy is rossz helyzetének romlását.
Mivel több babát nem szerettünk volna, elkezdtem nézelődni, hogyan lehetne műtéttel rendbe hozni a sérüléseket. És ekkor találtam rá erre az oldalra és Németh Zoltán doktor úrra: www.ladypower.hu. Mindenkinek nagyon ajánlom az ő módszerét! (Itt most nem részletezém, mindenki olvasson utána, akit érdekel)Győrben rendel és úgy tudom, hogy Miskolcon foglalkoznak még ezzel a terápiával. Ő volt az, aki harmadszor is csinált egy gátplasztikát, ezúttal sikeresen. Hála neki, ma már sokat javultam és nem csak testileg, lelkileg is! Akinek ilyen jellegű problémája van, az tudja, hogy lelkileg is nagyon megviseli az embert.
Kedves kérdező! Nem tudom neked mennyire súlyosak a sérüléseid, de ha teheted, keresd fel Dr. Németh Zoltánt! Hidd el, ő helyre fog hozni téged műtét nélkül is!
Remélem tudtam segíteni!
Köszönöm mindenkinek a válaszát!
Kedves utolsó válaszoló, Tőled még kérdeznék egy pár dolgot, írok privit majd.
Sziasztok!
Nekem is viszamaradt egy igen kínos problémám...
Talán ti tudtok segíteni ,hogy mi lehet ez,nálam székelési problémák jelentkeztek szülés után,a hátsó hüvelyfalam beboltosul ,mert székeléskor nem vagyok képes megkönnyebbülni ez állandó kényelmetlenséget okoz,mosakodáskor is érezhető és a nemi életet is befolyásolja.
Emellett fájdalmas lett a házasélet is :-( .
Én mélyvénás trombózist kaptam császár után. Másfél évig napi 2x kellett "vérhigítóval" szurkálnom magam, amitől totál felkopaszodtam. A gyerekemet hónapokig nem tudtam egyedül ellátni. Mivel hajlamom nincs trombózisra, a gyógyszert abbahagyhattam (rá 1 hónapra ki is nőtt a hajam, bár most fél év elteltével is csupa szurinyom vagyok), viszont javasolt életem végéig combtőig érő gumiharisnyát hordanom.
Bár toxémia miatt 20 kiló víz lett rajtam pár hét alatt és a kórházban három hétig fekvést javasoltak, hivatalosan nem tartoztam a rizikócsoportba, mert még nem voltam 35 éves a szüléskor és nem fordult elő a családban trombózis, ezért nem kaptam "vérhigító kúrát" a műtét után. Aztán senki nem is mondta, hogy fáslizzam a lábam, polcoljam fel, igyak sokat vagy bármi ilyesmi - nem ijesztgetik a kismamákat feleslegesen ritka szövődményekkel...
Talán lassan rászánom magam, hogy elajándékozom az összes nyitott cipőmet, szoknyámat, harisnyámat, rövidnadrágomat... strandolni meg több, mint "élmény" így.
...ráadásul szeretnénk még egy gyereket...
Voltam...és nem mertem megmondani a székelési nehézségeket és a hátsó hüvelyfali beboltosulást sem ,előtte használtam valamit,hogy a végső bélszakasz üres legyen és ne okozzon kényelmetlenséget a vizsgálatnál.
Annyit mondtam,hogy fájdalmas a házasélet,rákérdezett,hogy vizelési nehézség van e,de azt én nem mertem megmondani,hogy székelési nehézség van és szinte állandóan érzem a hüvelyembe a végbél felőli beboltosulást,ami iszonyú kényelmetlen,a házaséletet nagyon megnehezíti.
Úgy szégyenlem...
A vizsgálattal azt mondta ,hogy ő nem érez süllyedést,de nem konkrétan azt nézte,hogy van e hátsó fali süllyedésem és mint írtam éppen sikerült praktikákkal kiüríteni úgy magam,hogy nem is boltosúlt be éppen semmi.
Lehet,hogy akkor semmi bajom nincsen ?
Vagy pedig akkor tudott volna rendesen megvizsgálni ,ha őszinte vagyok elmondom a panaszom és végbélen keresztül is megvizsgál ?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!