Miért jó fájdalomcsillapítás nélkül szülni?
21-es által felvetett dolog nekem is már többször eszembe jutott.
Elég szomorú, hogy nincs mindenhol lehetőséged választani.
Nekem van összehasonlítási alapom:
Elsőt EDA-val szültem, másodikat anélkül. Semennyivel nem volt nehezebb nyomni, ugyanis a jó adagoláson múlik minden. Én fél órás adagokat kaptam, így amikorra jöttek a tolófájások már félig tiszta voltam az EDA-tól, így éreztem őket, tudtam nyomni. Mindkét babám a 3. nyomásra kint volt.
A másodiknál egyszerűen teljesen más volt minden: nagyon nyugodt voltam, összeszedett, tudtam, hogy mi vár rám, nem azt hallgattam órákon keresztül, hogyan szülnek/vajúdnak mellettem, hanem a férjemmel zenét hallgattunk, táncoltunk... Fájt a második is? Hogy a viharba ne fájt volna! De másképp éltem meg az egészet, nem fáradt úgy el a szervezetem a vajúdás alatt (sokkal rövidebb volt), így volt tartalékom a finishre.
Én is fájdalomcsillapítás nélkül szültem. Miután tudtam, hogy nem kaphatok, mert az első császár volt, és így nem érezném ha fájna a hegem, erre készültem. Akkor, ott, a vajúdás alatt, valahogy eszembe sem jutott, hogy kérjek (bár úgysem kaptam volna), de tényleg meg sem fordult a fejemben, pedig rettentően fájt az utolsó 4 óra. Talán azért sem kértem, mert a fájdalomtól gondolkodni sem tudtam, csak arra gondolni, legyen már kint a babám.
Biztos más lett volna, ha az első nem császárral születik, és nem arra készülök végig hogy nem lehet érzéstelenítés (már ha egyáltalán akkor is lehetett volna kérni).
Ha lesz még egy babánk egyszer, szerintem ott sem fogok kérni érzéstelenítést. Örülök hogy végigszenvedtem (így utólag), és szép emlék maradt. :)
én fájdalomcsillapítás nélkül szültem
borzalmas volt, könyörögtem hogy adjanak vmit de azt mondták jobb lenne nélküle a babának és nekem is
végül mire adtak volna kéjgázt, addigra megszületett a leányzóm :)
majdnem 2 éves kislány anyukája
Kedves Kerdezo!
En is megkaptam mar itt ,hogy regen is kibirtak fajdalocsillapitas nelkul stb..
En osszesen 25 orat vajudtam.
19 ora vajudas utan meg mindig csak osszesen 2 centit tagulam (1 centi voltam mikor bementunk a korhazba).
Pedig akkor mar orak ota osszeertek a fajasaim,nem volt koztuk szunet.
A dokim vett ra az edara. Elegge megijesztett mert azt mondta,hogy ha ez igy folytatodik akkor nem lesz erom kinyomni a babat.
Es ezutan 6 ora alatt teljesen kitagultam.
Ja es nekem nem lassitotta le a szulest es mindig ereztem,hogy mikor kell nyomni.
Ehhez hasonló kérdésen gondolkodtam én is. Nálunk sincs fájdalomcsillapítás, de valahogy félnék is tőle. A közeli családban volt eset, hogy EDA-s szülésbe belehalt a baba. Hogy közvetve az EDA miatt vagy nem azt nem tudom, de akkor engem eltántorított a fájdalomcsillapítás gondolatától. Na de a fájdalmat fogom-e bírni? Első baba, fogalmam nincs mi vár rám.
Viszont beszéltem anyukákkal, akik a fájdalomcsillapítás hiányának ellenére nagyon pozitív szülésélménnyel távoztak abból a kórházból, ahol remélhetőleg én is szülni fogok. A dokimban nagyon megbízok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!