Miért van az, hogy akárhány szüléstörténetet olvas az ember, mindig az derül ki, hogy a csecsemős nővérek hozzáállása hagy némi kifogásolni valót maga után?

Én nem vártam tőlük sokat, de ahhoz képest kedvesek voltak.

Igenis nagy a felelősségük! Más pici, féltve őrzött babáját cipelik, fürdetik, mérik, etetik.

Én az első nap mindegyikkel elbeszélgettem pár szót, kiválasztottam két kedveset és azokhoz mentem, ha valami gondom, kérdésem volt.

Nekem sincsenek jó tapasztalataim a csecsemős nővérekkel kapcsolatban, pedig én valaha az egészségügyben tanultam, úgyhogy próbáltam pozitívan hozzájuk állni, hiszen tényleg igaz az, hogy sok a munkájuk és kevés a fizetésük. DE! Akkor is ez a munkája, ő választotta, köteles ellátni a munkáját a legjobb tudása szerint. El lehet menni takarítani is helyette, az kevésbé stresszes, de ők ezt választottak. Mivel hiány van belőlük, ezért nem igazán tudnak válogatni a kórházak.

Velem sem voltak kedvesek (1-2 kivétellel), nem segítettek, és akárhányszor mentem, mindig trécseltek vagy üldögéltek.

Én is ugyanúgy jártam mint Te, kedves Kérdező. A csecsemősök le sz sz@rták a fejemet, az osztályos nővérek segítettek ott, ahol kellett.

Csak nem egy helyen szültünk? :)

Ez egy érdekes kérdés.

Tavaly előtt voltam kórházban, méhen kívüli terhesség miatt. Nem műtét volt, hanem gyógyszerrel ölték el a terhességet, így 21 napot töltöttem kórházban, volt lehetőségem látni a nővérek munkáját. Érdekes módon a nőgyógyászaton is sokat kell dolgozni, ott is 12 óráznak, ott is van felelősség, ott sem kap zsebbe senki semmit, mégis olyan emberségesen bántak velem és a szobatársaimmal is, hogy le a kalappal előttük. Egy egész osztályra sokszor csak ketten voltak, plusz a főnővér, mégsem voltak soha türelmetlenek, vagy bunkók.

Tavaly márciusban szültem, az osztályos nővérek ketten voltak, a csecsemősök sokkal többen, az osztályos ápolók itt is szuperül végeztek mindent, azonnal jöttek segíteni, ha kellett hozták a friss kötést stb.

Viszont a csecsemősök kritikán aluliak voltak. Hiába kértem én is segítséget, semmit sem kaptam, a kórházi védőnő is csak folyton kérdezgette, hogy na, anyucik, megy a szoptatás?!, aztán kész. Friss császáros sebbel áttotyogtam hozzájuk, két mp alatt elmutogatták, hogy kell köldököt ápolni, pelenkázni, aztán kész.

Pont a csecsemős szobával szemben volt a mienk, állandóan azt láttam, hogy üldögélnek a kanapén és ők mennek kávézni.

Ha segítőkészebbek lennének, biztos ők is kapnának zsebbe, én gondoltam rá, hogy kapjanak kis kávé, édességcsomagot, de olyan ordenáré módon beszéltek velünk, hogy inkább semmit sem adtam.

A többség velem is határozottan bunkó volt. Volt 3 csecsemős, na azokkal elég jól ki lehetett jönni, de segíteni ők sem segítettek. 4 naposan veszettül ordított a kislányom, mondta a csecsemős, hogy kiviszi magához, estére sem hozza vissza, úgyhogy aludjak, pihenjek. A szoptatás nem ment egyáltalán, senki meg sem mutatta, hogyan kellene. Az egyik szülésznő próbált segíteni, de őt elhívták, mert valakinél beindult a szülés. Sőt, az egyik csecsemős bejött, és azt merte mondani a lányomra, hogy HASZONTALAN!!! Azt hittem, hogy utána megyek, és úgy leordítom, hogy zengjen az osztály... Még azt se mutatták meg, hogy hogyan kell fürdetni, úgyhogy nagyon leszerepelt előttem az intézmény.

Lehet fáradtak, leterheltek, vagy szimplán csak irigyek.

Nekem is rossz tapasztalataim vannak.

Amikor szültem (csütörtök dél), akkor épp egy nagyon kedves csecsemős nővér volt. Amikor kitoltak a szobába, akkor még bejött, elmondott pár dolgot, segített mellre tenni a kicsit, de neki akkor lejárt a műszakja. Mondta, hogy majd jön a kolléganő, és elmond mindent, amit tudni kell.

Na, jött is. Pár dolgot gyorsan elhadart, asszisztálta a pelenkázást, majd elviharzott, hogy dolga van, majd később visszajön. Vagy nem...

Aznap éjjel (péntek) szült 2 nő, ők lettek a szobatársaim. Hozzájuk a rá következő nap (szombat) jött a csecsemős nővér. Elkezdett magyarázni, hogy mi mire való, mit hogy kell. De rám nem is nézett. Aztán amikor belekérdeztem, mert ugye ez nekem is új volt, akkor meg leugatott, hogy figyelni kellett volna, amikor elmondták.

A másik konfliktusom a hazajövetel napján volt:

Mondták, hogy 9 körül jön a gyerekorvos, aki megnézi a babát, hogy mehetünk-e haza? Vártam, hogy jönnek a kicsiért, de nem jöttek. Fél 10-kor már sírdogált, hogy éhes, mellre tettem. Kb. 3 perce szopizott, amikor jött a csecsemős nővér, hogy akkor viszi a babát. Mondtam, hogy pár perc, most állt neki enni.

Na, erre elkezdett velem vitatkozni, hogy ne gondoljam már, hogy a gyerekorvos majd pont rám fog várni, nem muszáj nekünk épp ma hazamenni. Na, akkor levettem a kicsit, szerencsére szívott már annyit, hogy ne legyen gond. De ugye nem volt megböfiztetve. Erre mondta a nő, hogy ne problémázzak, tegyem hasra a kiskocsiba, mert neki sürgős. Előtte senki nem mondta, hogy lehet-e hasra tenni, vagy hogy kell. Megfogta, beletette, de nem épp finoman. Amikor meg szóltam, akkor már rám se bagózott, tolta a gyereket.

Később visszahozták, (szerencséjére nem ugynaz a nő) mondták, hogy minden oké, mehetünk haza délben. Szóltam is a férjemnek, hogy jöhet. Cuccok bepakolva, gyerek félig felöltözve. Nagy nehezen megszereztem a zárójelentésemet, amiért nekem kellett felmennem.

De akkor szóltak, hogy el ne menjek már, mert a gyerek zárója nincs meg. De a kicsi álmos volt, le kellett volna tenni aludni. Aztán jött egy osztályos nővér, és mondta, hogy öltöztessem a gyereket, aztán menjünk nyugodtan, majd másnap beugrik valaki a baba zárójelentéséért. És így is lett, szépen összepakoltam, és eljöttünk.

Szóval volt velük problémám, nem kevés. :(

2008-ban szültem, a csecsemősök kritikán aluliak voltak.

az osztályos nővérek is pont annyira le vannak terhelve, mint ők, mégis mosolyogva teszik a dolgukat.

Egész nap és egész éjszaka vajúdtam, reggere lett meg a gyerek.

Végre mehettem a szobába pihenni, két órával később hozta a gyereket, egy szót sem szólt, én aludtam, arra ébredtem, h valami puffan az ágyamon. A gyerek volt...

Rámnézet a csecsemős, tessék felkelni anyuka, itt a gyerek. Mondtam neki, h szarul vagyok, hulla konkrétan, mondta, h nem baj, a gyereknek nálam a helye. Az ágyamon! Nem hoztak be neki ágyat, semmit...

Én elbabusgattam, beszélgettem vele, de teljesen nulla voltam agyilag, jóformán nem is tudtam, h hol vagyunk.

Visszajött a nővérke, kérdezi, h na, szopott a gyerek??? Mondom nem, nem is tudtam, h ha alszik, akkor is kell próbálkozni.

Aki ismeri a tényeket, tudja, az első pár órát végigalusszák a gyerekek, ilyenkor nem szokták őket zavarni.

Erre nekiállt kiabálni, h hogy lehet, h nem tudom a dolgom, mondom rendben, akkor legyen szíves megmutatni, h mit kell csinálnom, erre ő felcsattant, h adjam oda a mellem, és kész, ezen mi a bonyolult???

És ez így ment, végig, 4 napon át, kérdeztem, h sikerült szoptatni, mennyi a súlya, erre csak hümmögtek mindig, utána pedig többször előfordult, h a teletömött gyereket hozták enni, ott volt a tápszer a szája szélén.

Itt nem arról van szó, h nem fizetik meg őket, a gyári melósokat sem fizetik meg, mégis jó a tévé, amit otthon nézel, a tűzoltókat sem, de mégis eloltják a házadat, ha ég, és még sorolhatnám.